Mától kezdik folyósítani a 14. nyugdíjat. Számolja ki, hogy mennyit kap

Mától kezdik folyósítani a 14. nyugdíjat. Számolja ki, hogy mennyit kap

A nyugdíjasoknak csütörtöktől kezdik folyósítani a 14. nyugdíjukat. A 14. nyugdíjat nem kell igényelni, az állam automatikusan fizeti ki.

December folyamán minden nyugdíjas a júniusban neki folyósított tizenharmadik nyugdíj 70%-át kapja meg. A rendkívüli nyugdíjban csaknem 1,5 millió nyugdíjas részesül.

A legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők kapják a legnagyobb összeget – 210 eurót. Az 515 eurós átlagnyugdíjjal rendelkező idősek nagyjából 115 eurót kapnak. A legkevesebbet, 35 eurót azok kapják, akiknek a nyugdíja meghaladja a 900 eurót.

„Azokról a nyugdíjasokról van szó, akik öregségi, korengedményes, özvegyi, rokkantsági és árvasági nyugdíjban részesülnek“

– mondta az RTVS-nek Martin Kontúr, a Szociális Biztosító szóvivője.

„Ezt a nyugdíjat a szokásos nyugdíjakkal együtt fizetik ki, a szokásos időpontban. Tehát ha valaki december 2-án kapja a nyugdíját, akkor a 14. nyugdíjat is ekkor fogja megkapni”

– tette hozzá a szóvivő.

Hírdetés

Az utolsó 14. nyugdíjat december 23-án fizetik ki

A Szociális Biztosító készített egy számológépet, amelynek köszönhetően ki lehet számolni a 14. nyugdíj összegét.

A nyugdíjas beleírja a nyugdíja összegét, illetve az állam által neki fizetett nyugdíjakat. A „kiszámolni“ mezőre kattintva azonnal megtudja, mekkora lesz a 14. nyugdíja decemberben.

A nyugdíjasok az infláció idején elégtelen segítségről beszélnek.

„Nem segít, de nem is árt. Amikor rájössz, hogy a 210 eurót – vagyis a maximumot – az kapja, akinek 234 euró a nyugdíja, és ha ezt 365 napra lebontva kiszámolod, akkor az napi 58 cent. Manapság ennyiért még tejet sem lehet venni“

– mondta Pokorná Valéria, a Nyugdíjas Egységszervezet (JDS) alelnöke.

A tizennegyedik nyugdíj több mint 200 millió eurójába kerül az államnak. Az utolsó 14. nyugdíjat december 23-án fizetik ki.

Aktuality.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »