Maszkos oláh kommandósok szakították félbe az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjét

Maszkos oláh kommandósok szakították félbe az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjét

Félbeszakította az Ismerős Arcok sepsiszentgyörgyi koncertjét csütörtök este a rendőrség: nagy erőkkel bevonultak a terembe, ahol a rockzenekar fellépett, és kiterelték, majd visszaterelték a hallgatóságot. Több székely hazafit bevittek a rendőrségre, a zenekar lemezeit, reklámtrikóit elkobozták.

A Háromszék információi szerint az együttes tagjait is bekísérték a rendőrségre, és hajnali négyig bent tartották, de a zenekar dobosa, Kovacsik Tamás Fb-oldalán azt írta, a cikkben tévesen szerepel ez az állítás: "Reggel 4-ig tartott a vegzálás, de minket nem vittek be a maszkos kommandósok, ellenben pár székely srácot igen. Még élünk és tesszük a dolgunkat a jövőben is, ahogy 15 éve töretlenül".

A rendőrségi közlemény szerint persze csak egy szokásos ellenőrzés volt, amely a "polgárok védelmét és a bűncselekmények megelőzését" szolgálja.

A Háromszék megkeresésére a rendőrségi szóvivő igen kevés pontosítással szolgált: tudomása szerint a koncertnek helyet adó Baroque Klubban két bírságot a pénztárjegy nélkül árult termékek, hármat pedig rendbontás – sértő kifejezések elhangzása – miatt róttak ki, a 15 ezer lej értékű árut azért kobozták el, mert nem szabályszerűen forgalmazták. Az ellenőrzésen a rendőrség több részlegének emberei vettek részt, akik sok személyt igazoltattak, néhányat be is kísértek, de senkit sem tartottak bent.

Az egyik néző a lapnak elmondta: jó hangulatban kezdődött a koncert, de közel egy óra után kezdtek beözönleni a fekete ruhás rendőrök, mellettük pedig mások is, becslése szerint hat­van-hetven hatósági személy. A zene félbeszakadt, egy tűzoltótiszt kiállt a színpadra, és elmondta, hogy nem ellenük vannak ott, hanem a biztonságuk érdekében. A rendőrök ott álltak az ajtóban, és nem engedtek ki senkit, később azonban mindenkit kitereltek, és egyenként engedték vissza a közönséget.

Hírdetés

Egy másik szemtanú arról számolt be: igen erőteljes volt a hatósági fellépés, a koncert résztvevőiben félelmet keltett a maszkosokkal is erősített rengeteg egyenruhás, szerinte egyértelműen megfélemlítési szándékkal léptek fel. A résztvevőket kiterelték, majd egyenként számolva engedték vissza csak a terembe.

Egyértelmű erőfitogtatás

Az események nyomán az együttes nem folytatta a félbeszakadt koncertet, már csak a szokásos záró számait játszotta el, aminek különös hangulatot adott a lezajlott razzia. A jelenlevők szerint egyértelmű erőfitogtatás történt, hiszen más városokban alig néhány emberrel végeznek hasonló ellenőrzéseket. A koncert résztvevői felháborítónak tartják a karhatalmi fellépést, többen azt fontolgatják, panaszt emelnek a hatóságok ellen.

Az Ismerős Arcok zenekar Határon túlról és szívektől innen… mottóval kéthetes turnét tart Erdély és a Felvidék hét városában. A Csak a zene! című koncertsorozatot a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezték meg, szerdán Marosvásárhelyen, csütörtökön Sepsiszentgyör­gyön, tegnap Csíkszeredában léptek fel, ma Székelyudvarhelyen várják őket a nemzeti rock rajongói. Az együttes közleményében jelzi, hogy a bukaresti Colectiv Klubban történt tragédia miatt két helyszínváltoztatásra volt szükség (Sepsiszentgyörgyön az Energy helyett a Baroque Charme Klubban zenéltek), de nagy örömmel készültek a határon túli magyarsággal való találkozásokra.

(Kuruc.info – Háromszék nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »