Azt hiszem én úgy lettem megalkotva, hogy egész életemben, egész színészi hívatásomban kizárólag a Feladat érdekelt. Az volt számomra fontos – szinte szemellenzősen –, kizárólag az foglalkoztatott, hogyan lehet az adott feladatot, szerepet, figurát alakot a lehető legjobban, legigazabban, a valóságnak megfelelően, egyszóval a leghitelesebben megoldani, bemutatni, eljátszani.
„Talán az eddig eljátszott több mint százhúsz színpadi szerep, az a húsz játszóhely, ahol megfordultam pályám során, és a sok-sok nagyszerű játszótárs, akikkel együtt múlattam az időmet, talán ez adhat felhatalmazást, hogy eldadogjak néhány élményt eddigi életemből” – írja Lőte Attila színész Maszk nélkül, Egy színész jegyzetei a közönségnek című most második, bővített kiadásban megjelent kötetében. Őt kérdezte a Gondola.
– Művész úr, Ön Jávor Pált is látta a színpadon, s olyan nagyságokkal lépett a világot jelentő deszkákra, mint Bessenyei Ferenc, Páger Antal, Domján Edit, Gábor Miklós, Tolnay Klári Mensáros László, Psota Irén, Zenthe Ferenc és a többiek. Ezekben a művészi – szakmai – kapcsolatokban mennyire volt fontos az egymástól való – kölcsönös – tanulás?
-„Ki tollat fog kezébe, annak erkölcsi felelősséget kell éreznie nemcsak saját maga, de nemzete becsülete iránt is” – vallotta Kossuth. Köszönetemet fejezem ki és megtiszteltetésnek tartom, hogy megkerestek kérdéseikkel. Azonban előrebocsájtom: nem tartom kezemben a bölcsek kövét, nem biztos, hogy megfelelő minőségű válaszokat tudok adni,mindössze arra vállalkozom,hogy néhány őszinte, szubjektív gondolatot közöljek a magam életéből.
Medgyesi Máriával Debrecenben – dehir.hu
Először tágabb értelemben a tanulás szóba kapaszkodnék. – Manapság hazánkban – szerény véleményem szerint – elsőrendű lenne az újabb és újabb generációk számára való, az igazsághoz ragaszkodó, valósághű, széles látókört biztosító történelem oktatás-nevelés, mely föltárja a hazai és világtörténelmi összefüggéseket. Mert azt hiszem, az ifjúság nagy részének totális történelmi tudatlansága és információhiánya van. Úgy gondolom, ha itt nem lesz hamarosan pozitív változás, akkor ennek felmérhetetlen, tragikus következményei lehetnek – már a nem is nagyon távoli jövőben. Nyilvánvaló, hogy ezen a téren a pedagógusok főszerepet játszanak az óvodától a legmagasabb képesítést adó egyetemig. Mint tudjuk, a legfogékonyabb életkorcsoport az ifjúság. Sőt. Az sem baj, ha az anyatejjel szívjuk magunkba az igaz és helyes kultúrát. Hiszen Shakespeare szerint is életünk hét felvonása is úgy kezdődik, hogy
„Első a kisded, aki dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú táskás nebuló,-
csigamódra és kelletlen mászik iskolába. Mint a kemence
sóhajt a szerelmes és búsdalt zeng kedvese szemöldökéről.”
És mindeközben gyermek és ifjúkorunkban mint a szivacs – szívjuk öntudatlanul is magunkba a körülvevő világ számtalan információrengetegét.
– Ön a Liliomfitól kezdve alakította Frigyes herceget, Paulet lovagot, Ferenc császárt, Melket ezredest és seregnyi egyéb alakot; játszott – sok más között – Gribojedov-, Shaw-, Németh László-, Gorkij-, Miller-, Bródy Sándor-, Szophoklész-, Moliére-, Csehov-, Brecht-, Gogol-, Molnár Ferenc-, Jókai Mór-, Schiller-, Rejtő Jenő-, Dürrenmatt-darabban, együttműködött Vámos László, Ádám Ottó, Kerényi Imre, Szirtes Tamás, Huszti Péter, Makk Károly, Sztankay István, Darvas Iván, Pécsi Ildikó, Csiszár Imre és csapatnyi más rendezővel. Az ebből az atmoszférából nyert bölcsességet hogyan hasznosította és haszmosítja ma is kint, a nagybetűs Életben?
– Fontos lenne számunkra, hogy tanuljunk másoktól, példát vegyünk olyan emberektől, akiket példaképeinknek tekinthetünk mind szakmai tekintetben, mind a nagy betűs ÉLET-ben elért teljesítményeik kapcsán.
Egy régebbi , ifjúkori bejegyzésemben ezt írtam le magamnak: Célom az életben igazságosság, hivatásomban hitelesség. Ezt ma is vállalom.
Azt hiszem én úgy lettem megalkotva, hogy egész életemben, egész színészi hívatásomban kizárólag a Feladat érdekelt. Az volt számomra fontos – szinte szemellenzősen –, kizárólag az foglalkoztatott, hogyan lehet az adott feladatot, szerepet, figurát alakot a lehető legjobban, legigazabban, a valóságnak megfelelően, egyszóval a leghitelesebben megoldani,bemutatni, eljátszani.
Zente Ferenccel a Madách Kamara Színházban – retronom.hu
Természetesen ennek a magatartásnak, ennek az attitűdnek voltak különböző minőségű fázisai, nem volt ez kifundálva, tudatosodva bennem kezdetben,- hogy miként viselkedjek majd a pályám során. Nyilván, eleinte a színészi lét primer megnyilvánulásai jutottak kifejezésre szerepeimben. A külsőségek, szerencsés adottságok megfelelő használata, a hiúság kielégítése, az önmutogatás előtérbe helyezése, a gének áradó ficánkolásának érvényesítése a közönség megnyerése érdekében, stb.- stb.
Csak a későbbiekben, évtizedek után került sor bizonyos elmélyültebb, tudatosabb munkára, a tapasztalatok a megélt élmények felhasználása során jutottam szélesebb látókörű nézőpontokhoz, ami a színészi hivatás mibenlétét tudatosította bennem.
Azt érzem, az évtizedek során lehántolódtak rólam a sallangok, a fölösleges külsőségek. Sok év csontig ható fájdalmai, belső harcaim – melyeket jobbára magammal vívtam –, képzelt, vagy valódi hányattatásaim miatti keserveim során, lassanként jöttem rá, hogy csak hiteles, őszinte átélés révén juthatok el az igazi sikerig. Amit csakis a közönséggel együtt átélt katarzis igazol. De sem fiatalabb éveimben, sem későbbi professzionális működésem alatt nem voltam képes arra, hogy tudatos lépéseket tegyek üzleti és társadalmi téren érvényesíteni azokat a képességeimet, amivel a Teremtő megajándékozott. Soha nem voltam képes arra, hogy tudatosan ajánljam magamat és eredményeimet felsőbb szakmai és politikai körök számára. Az adott feladat befejeztével pedig a „civil” életben azonnal visszavedlettem „ egyszerű” polgárrá, aki igyekszik megszabadulni a színészi külcsín minden nyűgétől. Soha nem „szőttem-fontam az intrika, selyemszálait”, nem volt soha indíttatásom, hogy kollégáimat lehetőleg rossz színben tüntessem fel mások előtt. Rosszindulatot és gyűlöletet soha nem éreztem senki iránt. És – ha nem is könnyen –, de elismertem, ha valaki jobban teljesített nálam.
Konzervatív nemzeti érzelmű, ám kulturális téren a minoritáshoz tartozó identitású, meglehetősen magas már-már Matuzsálem-korúnak mondható magyar állampolgár vagyok. Őseim a Háromszékhez tartozó Illyefalváról származó székelyek voltak. A génjeimben ez okból adódó erkölcsi tartást fontos örökségnek tartom, Hivatásomat, foglalkozásomat tekintve pedig eleddig hatvanhat esztendőt töltöttem el abban a „legrégebbi arisztokrata családban, amely egyenesen a Teremtésig, az Úristen akaratáig viheti föl származását a művészetek famíliájában, mint a legfiatalabb gyerek. Testvérei a festők, szobrászok, írók, muzsikusok évszázadot, néha évezredet élnek,az ő élete csak egy emberöltő, mert a színész a Család legkönnyelműbb ága, ő sohasem örököl semmit.
Utánuk nem marad más, mint hálás emlék a velük együtt élők szívében, egy név, melynek betűi egyre halványabbak lesznek, s két nemzedéken túl már nem jelentenek semmit.” (Idézet Beöthy Lászlótól.)
Apai nagyapám élete során öt leány- és egy fiú-, tehát összesen hat gyermek édesapjának mondhatta magát és tíz unokával rendelkezett. Édesapáméknak rajtam kívül egy lányuk is született. A Teremtő nekem csak egy leányt és egy leányunokát engedélyezett. De úgy érzem ,hivatásom során, mint édes gyermekeimet, magamnak vallhatok néhány férfiszerepet, akiknek gondolataival és cselekedeteivel az évtizedek során eggyé váltam. Akiket az írók, rendezők és Isten segítségével megteremthettem – azok visszahatnak rám –, szavaik ,intelmeik,megállapításaik, vallomásaik arra kényszerítenek, hogy azokat magamra értelmezve kötelező felelősségként megtartsam. Mert hiszen Ők most már együtt élnek velem és bennem-időm végezetéig.
Legboldogabbnak tartok oly embert ugyan, kinek fejében teljes bölcsesség honol, de ilyen – ritka lévén – az sem oktalan, ki mások jó tanácsiból tanulni tud. – Haimon –
A világban úgy bolygok, mint a vízcsepp, mely más cseppet kutat a tengeren
Beleesik,hogy társát megtalálja,s keres, amíg maga is elvegyül. / Syracusai Antipholus/
Magas lelkem még tovább emelkedik,bajok közt mérséklettel tud búsongani,
s örülni éppúgy,hogyha sorsa jót jelent. Az így gondolkodó halandó tud csupán
az életúton bölcsen s jól haladni át. / Achilleus /
Jön, jön a boldogság, már hallom is a lépteit. És ha mi nem is pillanthatnók meg
Nem ismernénk is rá….mit tesz az ..,majd…mások …mások meglátják…./ Trofimov /
Nem tudok én ítélni. Mert ebben az órában öreg fejemnek megadatott látni egy ilyen…
Tiszta pillanatot. Soha többé nem lesztek ilyen boldogok. Úgy röpül ez…mire megérezzük…
Már nincs is itt. Volt már ilyenformán az életben egyszer..régen…amikor..még .én is…/Jácint/
A régi minden, óh csak én vagyok más. Mért is volt olyan szép a reggelem,
Ha úgy végeztek rólam a magasban , hogy estém ilyen elborult legyen. / Jason/
Nem vádolok senkit, csak magam ,magam / Paris/
Itt maradnék Véletek, kikkel együtt élhetek a világon.
Mikor innen tovaszállok, fáj a szívem,-ki szeret majd úgy miként ti,olyan híven.
/ Koromfi /
Lábjegyzet.
Haimon – Sophokles: Antigone
Syracusai Antipholus – Shakespeare: Tévedések vígjátéka
Achilleus – Euripides: Iphigenia Aulisban
Trofimov – Csehov : Cseresznyéskert
Jácint – Molnár Ferenc : A hattyú
Jason – Grillparzer : Medea
Paris – Áprily Lajos : Idahegyi pásztorok
Koromfi – Jókai Mór : A bolondok grófja
Portré – theater.hu/Ilovszky Béla
Az elmúlt évtizedekben , pályám során kettőszázhúsz szerepet játszhattam el. Valóban nagyon sok olyan kiváló, nagyszerű színészegyéniséggel találkoztam és lehettem partner velük, – akikre föl lehetett nézni, akiket példaképnek lehetett tekinteni, akiktől sokat lehetett profitálni szakmai tekintetben, vagy akár szellemi, lelki tanulságokat lehetett leszűrni. Nem beszélve a hazai és külföldi írókról, drámairodalom számos klasszikusáról, akik életreszóló, örök bölcsességet sugároznak felénk.
– Ön otthon néha megnézi a falra kiakasztott Balassi-kitüntetése pergamenpapírra írt szövegét: „Európai fényű művészetéért, vitézi szavakataiért Balassi-emlékérem illeti L. A. színművészt” – és nézegeti a Rieger Tibor szobrászművész által készített gyönyörű bronzplakettet… Ebben a mai, XXI. századi förgetegben hogyan nyes teret magának a Kardceremónia?
– Mindig is foglalkoztatott a versmondás mibenléte, stílusa. Főleg az, hogyan kell klasszikus korok költőinek költeményeit korunk szellemének értelmében, – „modernül” megvalósítani. Mindig is ódzkodtam a szavalás szótól hiszen ennek a szónak eleve szakmailag teljesen más, meglehetősen avíttnak tűnő, amolyan röcögtetős, fellengzős hangzású, negatív jelentése van. Igen, a verset nem szavalni, hanem beszélni kell. Őszintén, egyszerűen, természetesen, úgy kell mondani, mint egy szerepet. Úgy kell felépíteni, egészben nézve, mint egy színdarabot. Mint egy drámai, vígjátéki vagy komédiai monológot. Őszintén szólva tehát kapóra jött nekem mikor Molnár Pál, a magyar alapítású nemzetközi Balassi Bálint irodalmi díjak alapítója felkért a kardceremónián való részvételre.
Versmondás a Balassi Bálint-emlékkard átadásán a Gellért szálló gobelintermében – balassi.eu
Csak később tudtam meg és győződtem meg arról, hogy az Alapítvány valójában a magyarság kultúráját, irodalmának terjesztését tartja céljának és valósítja meg azt. Így tehát olyan közegbe kerültem, amelynek lelki, szellemi törekvései egybeestek saját gondolataimmal és érzéseimmel. A díjat minden évben egy magyar költő és egy külföldi műfordító nyeri el. Nekem pedig alkalmam van elmondani egy-egy Balassi-, vagy Őróla szóló költeményt.
Befejezésül ismét a disciplina szóba kapaszkodnék.
Múlt év őszén egészen váratlanul és véletlenül hallottam meg a Magyar Rádióban egy élő egyenes közvetítést a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem ünnepélyes évadnyitó eseményéről. Kórusban mondtak esküt vezérlő tanáruk szavai után az Egyetem kezdő, elsőéves hallgatói. Az eskütétel utolsó mondata így hangzott: „ Esküszöm, hogy az egyetemes nemzetközi kultúra érdekében fogok dolgozni.”
Csak remélni tudom, hogy tehetséges fiatal színészek és színésznők Madách Imre, Katona József, Szigligeti Ede, Kisfaludy Sándor, Csiky Gergely, Jókai Mór, Szomory Dezső, Szép Ernő, Bródy Sándor, Füst Milán, Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Áprily Lajos, Illyés Gyula, Németh László, Mészöly Dezső, Hubay Miklós, Szabó Magda, Görgey Gábor, Csurka István, Gyurkovics Tibor, Szakonyi Károly, – és még ismeretlen fiatal magyar írók darabjaiban is kipróbálhatják majd képességeiket.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
