Mást is mondott Fico – mégpedig azt, hogy Orbán több százmillió eurót akar adni Ukrajnának bilaterális alapon

Mást is mondott Fico – mégpedig azt, hogy Orbán több százmillió eurót akar adni Ukrajnának bilaterális alapon

Fico szerint tiszteletben kell tartani minden véleményt és álláspontot, így azt is, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök az EU-csúcson képviselt. Fico szerint Orbán kész Ukrajnát finanszírozni 350 millió euróval bilaterális alapon – írja az aktuality.sk nyomán a Portfólió.

Robert Fico kormányfő az Európai Tanács brüsszeli ülése után kijelentette: meggyőződése, hogy az EU hosszú távú költségvetésének felülvizsgálata csak arra irányult, hogy 50 milliárd eurós pénzügyi támogatást nyomjanak át rajta Ukrajnának.

– Az volt a terv, hogy a következő négy évben 50 milliárd eurót adnak Ukrajnának, 17 milliárd euró támogatás és 33 milliárd euró hitel formájában. Végül 22,5 milliárd környékén sikerült megállapodni, ebből 17 milliárdot kap Ukrajna – magyarázta Fico.

Szerinte kérdéses, hogy miért kell nagy összegeket adni Ukrajnának, és csak ötmilliárdot olyan kiadásokra, mint a migráció és más belső uniós programok.

Hírdetés

"Nem volt megállapodás, mert volt egy másik vélemény, amit tiszteletben kell tartanunk" – mondta a magyar miniszterelnök vétójára utalva. Orbán Viktor rámutatott, Magyarország a támogatás céljából felvett hitelek kamatainak egy részét olyan források után fizetné, amelyeket egyáltalán nem vesz igénybe.

Fico szerint Orbán Viktor kész bilaterális alapon pénzügyileg segíteni Ukrajnát, és a 17 milliárd eurós támogatási csomag részeként mintegy 350 millió eurót szán Kijevnek.

"Huszonhat országnak kellett volna támogatnia a felülvizsgálatot, ez nekünk megfelelt, mert sokat nyertünk a felülvizsgálattal különböző rugalmasságok formájában, de nem született megállapodás. Nem volt meg mind a 27 vezető egysége" – magyarázta Fico.

Megerősítette azt is, hogy a kormány- és államfők január végén Brüsszelben ismét egyeztetnek az ügyben. Ha pedig még akkor sem születik megállapodás, Fico szerint nem fenyeget pánik, ezt még most, a csúcstalálkozón sem érezte, és az EU-nak más eszközöket kell majd találnia, mint hogy a hétéves költségvetés eredeti méretén keresztül megfelelő forrásokat találjon az új prioritásokra.

A miniszterelnök állítja, hogy az EU-nak van pénze arra, hogy havonta 1,5 milliárd eurót küldjön Ukrajnának, ahogyan 2023-ban is tette, amikor az Európai Bizottság ezt az összeget az állam normális működésének biztosítására, a bérek és nyugdíjak kifizetésére fordította a háború sújtotta országban. Az Európai Bizottság szerint az EU-nak csak 2024. március végéig vannak forrásai arra, hogy biztosítsa Ukrajna finanszírozását ezekre a célokra.

Korábban írtuk: Fico is magyarázza a bizonyítványt: az Ukrajna-döntés csak egy politikai gesztus, melyet még túl is értékelnek


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »