Fokozatosan érkeznek a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról szóló gyakorilati adatok. Izrael nemrég bejelentette, hogy a Pfizer-BioNTech oltóanyaga a fertőzés megelőzésében mindössze 39 százalékos eredményt ér el, bár a betegség súlyos lefolyásától 90 százalék feletti védettséget biztosít. Nemrég a CNBC amerikai hírportál közölte, hogy az amerikai Járványmegelőzési Hivatal (CDC) szerint a beoltott emberek némelyike ugyanannyi vírust hordozhat magában, mint egy beoltatlan, így ugyanolyan kockázatot jelent a járvány terjesztésében. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a vakcinák hatástalanok.
Két dolgot mindenképp ki kell emelni: a vakcinák a tapasztalati úton szerzett információk szerint is kiváló védettséget biztosítanak a vírus okozta betegség súlyos lefolyása ellen; illetve nem elhanyagolható tény, hogy a vakcina hatékonyságának csökkenése a Delta-variáns megjelenése miatt történt meg.
Az amerikai kutatók most erőltetett mentben próbálják felmérni, miért veszélyesebb és fertőzőképesebb a koronavírus először Indiában kimutatott Delta-mutációja. Ez fogja ugyanis meghatározni azt is, hogy milyen stratégiát választ majd az emberiség a koronavírus elleni harcban.
Az új fertőzöttek háromnegyede be volt oltva
A CDC közlése szerint a Massachusetts-i új koronavírus-fertőzöttek háromnegyede beoltott volt, és annyi vírust hordoztak az orrukban, mint a nem beoltott személyek, így ők is terjesztik a kórt. A CDC ezzel az információval is nyomatékosítani akarta a maszkviseléssel kapcsolatos irányelveit.
A hivatal egy tanulmányra hivatkozva azt is nyilvánosságra hozta, hogy
a koronavírus korábbi mutációival szemben a Delta-variáns fertőzőbb, mint a közöséges megfázás, a spanyol nátha, a himlő, az Ebola, a MERS vagy a SARS. Talkán csak a kanyaróvírus képes gyorsabb terjedésre a koronavírus Delta-mutációjánál.
A pénteken begyűjtött több száz minta alapján a CDC kutatói arra következtetésre jutottak, hogy a fertőzöttek háromnegye teljesen beoltott személy, zömükben mRNS vakcinát (Pfizer, Moderna) vagy Johnson&Johnson oltóanyagot kaptak. Közülöük 274-nek tünetei is voltak, legtöbbször fejfájás, köhögés, torokfájás, izomfájdalom és láz. Halálesetről nem érkezett jelentés, állítólag csak 5 ember szorult kórházi ápolásra.
A pénteki adatok persze csak szűk keresztmetszetet mutatnak. Az amerikai összesített adatok szerint a kórházban ápoltak 97 százaléka, és az elhunytak 99,5 százaléka nem beoltott személy volt.
A nagyobb kép még nagyobb kihívást mutat
A vakcinának tehát vannak korlátai, ám a Delta-variáns megjelenése nem csak emiatt jelent keserű tapasztalatot. Az eseméynek arra világítanak rá, hogy a világ egészének viszonylag egyenletes szintű beoltása nélkül mindig nagy az esélye egy olyan mutáció kialakulásának, amely csökkenti a vakcinák hatékonyságát.
Az oltóanyagok az eredeti, de még a brit mutációval szemben is jó védettséget nyújtottak volna, ám az elhúzódó gyártás miatt késve kezdett immunizálás elég időt adott a vírusnak, hogy Indiában (a világ második legnépesebb országában) megjelenjen a Delta-variáns. Hogy ez ne fordulhasson elő még egyszer , a szakértők azt mondják, hogy globális (!) szinten legalább 70 százalékos oltottsági szintre lenne szükség.
Ilyen globális védettség esetében a vírus átadása kellőképpen lelassulna ahhoz, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a veszélyes mutációk kialakulásának esélyét.
Sajnos, még optimista szemmel is túlzás lenne azt állítani, hogy ilyen mértékű oltási kampányra a világ fel van készülve. Jelenleg a vakcinákkal leginkább ellátott fejlett gazdaságok is a járvány legyőzése helyett csak arra törekszenek, hogy mihamarabb újranyithassák gazdaságaikat – miközben a világ nagyobbik fele védettség híján egy újabb veszélyes mutáció petricsészéjévé válhat.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »