Mason Mount is mondott pár eőrset a magyar-angolon történtekről

Mason Mount is mondott pár eőrset a magyar-angolon történtekről

Mason Mount szerint az ellenséges hangulat is hozzájárult az angol labdarúgó-válogatott fölényes, 4-0-s győzelméhez a magyarok ellen, a Puskás Arénában rendezett csütörtöki világbajnoki selejtezőn.

„Amikor az egész stadion ellenünk van, jobbá válunk. Beszéltünk róla, és tudtuk, hogy ellenséges lesz a környezet, de mi élvezzük ezeket a lehetőségeket. Meg szeretnénk mutatni, hogy mire vagyunk képesek a labdával, és el akarjuk hallgattatni a stadiont” – nyilatkozta a Chelsea középpályása, aki Lőw Zsolt személyében magyar másodedzővel dolgozik a klubcsapatában.

Az Európa-bajnoki döntős angol válogatott játékosai a telt házas Puskás Arénában rendezett mérkőzés lefújása után ellenséges légkörre panaszkodtak. Elmondásuk szerint amikor rasszizmusellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, a hazai drukkerek gúnyosan adtak hangot a nemtetszésüknek, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek.

A brit ITV és Sky Sports televíziók riporterei azt állították, láttak és hallottak olyan magyar szurkolókat, akik majomhangok utánzásával gúnyolták a színesbőrű Raheem Sterlinget és Jude Bellinghamet, sőt a Sky Sports felvételeket is mutatott az egyik ilyen nézőről.

Hírdetés

„Olyan volt a légkör, hogy amint gólt szereztünk, lehetett tudni, hogy valamit bedobnak majd a pályára, vagy valami történik, ám szerencsére senki sem sérült meg. Ilyesmi máskor is megtörtént velünk, de szégyen, hogy ez megismétlődik, következményekre van szükség” – mondta Mount.

Hozzátette, reményei szerint a nemzetközi szövetség (FIFA) megbünteti a magyar szövetséget, mert ennek a viselkedésnek el kell tűnnie a sportágból.

Mount szerint a budapesti győzelmük azt mutatja, hogy növekszik az önbizalmuk, miután július közepén hazai pályán tizenegyespárbajban elveszítették az Európa-bajnoki döntőt Olaszországgal szemben.

„Nem hiszem, hogy valaha is megijedtünk volna bárkitől. Tudjuk, milyen csapatunk van, és el kell végre felejtenünk az Eb-döntőt, illetve a nyáron történteket. Ez egy hatalmas győzelem volt, különösen a csoportállás miatt, hiszen növeltük az előnyünket” – közölte.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »