Batta György, ahogy sokan mások a felvidéki irodalomban –, Gömörből indult, majd Nyitra és Pozsony érintésével Komáromban kötött ki. Szinte egy időben indul az ún. nyolcakkal az ötvenes évek végén, mégis az ún. négyek egyike lesz. 22 éves, amikor első kötete megjelenik, azon kevesek közé tartozik, akik a mindennapi politikát is belefoglalják a lírájukba. Évtizedekig gyereklapokat szerkeszt, s irodalmi magasságokba emeli a sportújságírást. Három bemutató erejéig megpróbálkozik a színházzal is, de ezek a találkozások nem győzik meg arról, hogy érdemes lenne Melpomené állandó szolgájául szegődnie. A napokban ünnepelte 80. születésnapját Batta György.
A második világháború vérzivataros éveiben, a sztálingrádi csata idején született. Ekkoriban dől el az új világrend, amely majd meghatározza az ő életét is. Rimaszombat, Rimaszécs, Tornalja – gyerek- és kamaszéveinek helyszínei. Már alapiskolás korában versel, a ma már nem létező tornaljai gimnáziumban találkozik a vele egyidős Bárczi Istvánnal, valamint a hanvai Tóth Elemérrel, akiket a szlovákiai magyar irodalomtörténet a búcsi Gál Sándorral együtt az ún. négyekként könyvel el, akik a nyolcak után és az Egyszemű éjszaka nemzedéke előtt indulnak.
Közülük Bárczi viszonylag hamar feladja, az 1968-ban megjelent Tükör című kötete után már nem lesz folytatás. A többiek viszont rendületlenül alkotnak, s nem csak egy műfajban, az viszont közös bennük, hogy mindhárman tudják, a költészet szeretete már gyerekkorban kezdődik, Batta Tóth Elemérrel együtt életük nagy részében nemcsak írnak a gyerekeknek, de a gyereklapok szerkesztéséből is kiveszik a részüket.
Batta György 17 évesen Tihanyban találkozik Illyés Gyulával, s ez a találkozás nemcsak a költészetét, hanem az életét is meghatározza. 1965-ben, 22 évesen jelenik meg első verseskötete Virágot nyit a puskacső címmel, s ugyan már túl vagyunk az átkos átpolitizált sematizmus idején, Batta ismét aktualizálja a költészetet, de immár az örök humánum oldaláról.
Nyugaton ekkoriban aktualizálják magukat a diákmozgalmak, amelyek hitet tesznek az örök béke mellett, az erőszak mindennemű formája ellen. Pár évvel később készül el a kor egyik általános békehimnusza, a Hair című musical, de mindezt már „megelőlegezi” Batta György humanizmussal átitatott költészete.
A kötet hangvétele, a belőle áradó derű és könnyedség, a kamaszos rácsodálkozás a világ dolgaira, a tisztaság és szépség kultusza szokatlan volt a korabeli szlovákiai magyar költészetben”
– írja a kötetről Szeberényi Zoltán. Ez a hangvétel későbbi köteteiben (Testamentum, Huszadik világháború) is megmarad, elég csak pár címet idézni az utóbbiból: J. F. Kennedy, Jézus, Rabok a hóban, Példabeszéd, Fábry Zoltán halálára). De már itt megjelenik az írás mellett rajongása másik nélkülözhetetlen tárgya, a foci (Tudósítás egy villanyfényes kupadöntőről). Ahogy belép az élet sűrűjébe, úgy halkul el benne a költészet, s éveket kell várnunk, míg egy salgótarjáni kiadó kiadja az Egy mondat a szeretetről című 183 soros versét, amely egyértelmű tisztelgés Illyés Gyula előtt, s amely egyúttal összefoglalása a battai költészetnek.
A versnek külön előtörténete van, hisz maga Illyés (Egy mondat a zsarnokságról) is Louis Aragon művét vette alapul, s később többen is ihletet merítettek a téma parafrazálására. Márton László a szabadságról írt egy mondatot, míg Markó Béla és Banka Gabriella a szeretetről tesz közzé újabb egy mondatot. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy e sorok írója 2003-ban Rimaszombatban Egy mondatok címmel Aragon, Illyés, Márton és Batta György verseiből készít egy estet Dráfi Mátyással, Döme Sándorral, Marek Adrienn-nel és Juhász Lászlóval.
Amíg Illyés iránti hódolatát versben fejezi ki, Fábry Zoltánnal kapcsolatos élményeit a Színek Fábry Zoltán portréjához című kötetében teszi közkinccsé.
S ha már Komáromban él, megpróbálkozik a drámaírással is. A hetvenes évek közepén vagyunk, s Egri Viktor, Dávid Teréz és Lovicsek Béla után a szlovákiai magyar néző várja az újabb nemzedéket, hogy az a saját szemszögéből adjon számot a kor történéseiről, hangulatáról, életérzéséről. A MATESZ (Magyar Területi Színház) színpadán szinte évente felbukkanó Ján Solovič mégsem az igazi. S ekkor jön Kmeczkó Mihály Kassán (Mint fű fölé az árnyék), s 1978 május 19-én Komáromban is elérkezik a nagy nap, amikor Konrád József rendezésében színre kerül a Kakastánc című abszurd elemekkel bőven megfűszerezett vidám Batta-játék. A közönség lelkesebb, mint a kritika (de ne feledjük, akkor még volt ilyen is tájainkon), s Miklósi Péter például igaziból csak a szándékot dicséri, vagyis azt, hogy a színház végre talált új szlovákiai magyar drámaírót. „Sajnos, a szerző párbeszédei azonban csak a könnyen adódó, felszíni lehetőségeket aknázzák ki, nem ásnak mélyebbre az emberi lélekben és így a Kakastánc csak szerelmi fellángolásokon és szájhős kakaskodáson alapuló, poénjaiban igénytelen történetté kerekedik” – írja A Hétben megjelent kritikájában.
A szigorú kritika szerencsére nem veszi el a kedvét a színháztól, s a drámaírástól, két év múlva gyerekdarabbal (Töklámpás) jelentkezik Holocsy István rendezésében, amelyet a következő színházi évadban a Budapesti Gyermekszínházban is bemutatnak.
S újabb hét év múlva stúdiószínpadi bemutatóként kerül színre Platon Baker rendezésében a Fürjtojás című tragikus groteszk, amely Boráros Imre mellett Benes Ildikónak nyújt kiugrási lehetőséget.
A kritikák ezúttal sem sokkal kedvezőbbek, mint a Kakastánc esetében, de feltétlenül biztatóak… A MATESZ komáromi stúdiószínpadának előadásában kissé furcsa, helyenként logikátlan torzó lett. Az írói gondolatok teljesebb, lelkesültebb, keményebb színpadi kibontására – remélhetőleg – egy következő színdarabban okvetlenül sor kerül” – írja Miklósi Péter. Ennél is erőteljesebben fogalmaz az Új Szóban Dusza István: „Minden kritikusi erőkifejtés ellenére, az előadás egésze érthetetlen és megfejthetetlen maradt számomra. Elvetélt írói szándékok, kidolgozatlan szituációk, nem eléggé végiggondolt rendezői ötletek, a színészi játék komikumának erőszakoltsága, a díszlet kivitelezésének esetlegességéből eredő színészi rögtönzések nem a gondolatgazdag színházat szolgálják. Akkor meg mit? A zavarossággal, az ál-avantgarddal a kidolgozatlanságot akarták elfedni”. Később lelkesen újságolja, hogy egy kétszemélyesre készül, amelyben egy űrhajós s egy színésznő washingtoni találkozóját veti papírra, de nem tudom, elkészült-e vele.
A kilencvenes években több gyerekverskötetet, leporellót is elkövet (munkásévei nagy részét gyereklapok szerkesztőjeként – Új Ifjúság, Kis Építő, Tücsök, Göncölszekér – tölti el), de a Hajrá című sportlap és az Itthon című ideiglenesen megjelenő lapok is az ő nevéhez fűződnek. Már említettem, imádja a focit, s irodalmi szintre emeli a sportújságírást. Több, sportriportokat tartalmazó könyve is megjelenik (rajta kívül tájainkon talán csak Tomi Vince vetemedik hasonlóra), s papírra veti a „fehér Pelé”, Szikora György életrajzát is. Batta György írói stafétabotját a fiának adta át, aki szintén a tájainkon kihalásra ítélt újságírói mesterséget választotta.
„Vannak felhők és vannak versek. A felhők örökké élnek, meddig vajon a költészet?” – kérdezi önmagától a költő, s próbál választ is adni saját felvetésére.
Addig, amíg elmélyít, új képzettársításokra ösztönöz és gyönyörködtet. Egy-egy jó költemény olyan, akár a karácsonyi fenyőág – gondolat-tűlevélkéit metafora-fények világítják be.”
Kedves (gömöri) Batta György, – ha két nap késéssel is –, de Isten éltesse!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
