Mások mellett az LMP is kivizsgálná a Lánchíd korrupciógyanús felújítását

Az LMP támogatja a "hídpénzbotrány" kivizsgálását – derül ki a zöldpárt válaszából, amit a Magyar Nemzetnek küldött. A Fidesz-közeli portál azt írja, az LMP-vel együtt immár három ellenzéki párt látna tisztán a Lánchíd felújításával kapcsolatban, a korrupció gyanúját felvető ügy kapcsán az ellenzék másik fele, a Karácsony Gergely főpolgármestert támogató pártok, azaz a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd hallgatnak.

A kormányközeli lap még a hét elején kérdezett rá pártoknál a témára, miután a hídfelújítás vizsgálatáért a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) eljárást indított.

Az LMP kiemelte, hogy

a korrupció minden formáját elítélik, „ezért számunkra egyértelmű, hogy amennyiben annak gyanúja bármely szereplő oldaláról felmerül, akkor a jogi eljárásoknak helye van”.

Hírdetés

Felidézendő, a Jobbik-Konzervatívok már korábban jelezte: fontosnak tartja annak tisztázását, hogy a híd felújítása Karácsony Gergely főpolgármestersége idején miért drágult meg ötmilliárd forinttal. Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje leszögezte, a főváros rendbetételét ezzel kezdené el, és korrupciógyanút emlegetve azt javasolta, hogy Budapest állítson fel vizsgálóbizottságot az ügyben. Karácsony egy másik kihívója, a Mi Hazánk képviseletében induló Grundtner András szerint pedig olyan befolyásos politikai szereplők lehetnek érintettek, hogy igenis helye van a vizsgálóbizottság felállításának, amit pártja támogatni is fog. Emellett a Fidesz szintén sürgeti riválisa ügyének tisztázását.

A kormánylap úgy látja, a Lánchíd felújítása azért érdekes, mert az átkelő renoválására Tarlós István idején is kiírtak egy pályázatot, amit Karácsonyék utóbb visszavontak, s új eljárást kezdtek. Mindkétszer az A-Híd nyert, de a cég a második alkalommal a munkákat már ötmilliárddal drágábban vállalta el.

A kérdés kapcsán a jobbikos Brenner Koloman szombaton a Facebookon rögzítette:

Ne csak szóban, hanem tettekben is támogassa a Fidesz a vizsgálóbizottság felállítását, különben bűnrészessé válnak!

(Címlapkép: A felújított Lánchídnál áll Karácsony Gergely – Béli Balázs/Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »