Másodszor áll bíróság előtt egy keresztény cukrász

Másodszor áll bíróság előtt egy keresztény cukrász

Bár korábban már a legfelsőbb bíróság is neki adott igazat, most újra bíróság elé került egy keresztény cukrász. Ezúttal egy transznemű aktivista perelte be, amiért nem készített neki nemiátmenet-tortát.

Jack Phillips cukrász még 2012-ben vallási meggyőződésére hivatkozva utasította vissza a felkérést, hogy tortát készítsen egy melegesküvőre. Emiatt bíróság elé került. Akkor Colorado állam polgári jogi bizottsága eltiltotta a cukrászt az egyedi esküvői torták készítésétől, ami bevételeinek 40 százalékát jelentette. A Phillipset védő szervezet, az Alliance Defending Freedom (ADF) arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyik biztos lekicsinyelte Phillips hivatkozását vallási meggyőződésére, és megvetendő retorikai eszköznek nevezte.

Éppen azon a napon, amikor 2018-ban a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy tárgyalni fogja Phillips ügyét, egy denveri transznemű aktivista, Autumn Scardina egy nemiátmenet-tortát akart rendelni. Ezt természetesen Phillipsék ugyancsak elutasítottak, emiatt újra a bíróság elé kell állnia a cukrásznak.

Az aktivista a héten az első, online megtartott tárgyaláson tagadta, hogy csőbe akarta volna húzni a cukrászt.

A cukrász védője elmondta: 

Jack Phillips művésznek tekinti magát, a tortákat pedig lelke kifejeződésének. A tortái üzenetet közvetítenek.”

Hírdetés

Hozzátette, hogy Phillips semmiképp sem készített volna el egy ilyen tortát, mert annak az lenne az üzenete, hogy egyetért azzal, hogy a nemek közötti átmenet valami olyan dolog, amit ünnepelni kell.

Mióta 2012-ben megtagadta az azonos neműek esküvői tortájának elkészítését, Phillips több provokatív felkérést is kapott.

Volt, aki drogfogyasztást népszerűsítő, volt, aki szexuális jellegű süteményt akart rendelni tőle. Sőt, ugyanaz a transznemű aktivista, aki a nemiátmenet-tortát kérte tőle, egyszer egy sátánt dicsőítő tortát rendelt volna. Ezeket a cukrász természetesen mindig visszautasítja, éppúgy, ahogy korábban is az összes olyan tortát, melynek témájával nem ért egyet.

Chelsey Nelson Louisville-ben dolgozik fényképészként. Egy helyi rendelet szerint, ha megtagadja egy meleg párnak az esküvői fotózást, akkor büntetésre számíthat. Ráadásul azt is tiltja neki a szabály, hogy elmagyarázza a pároknak, hogy a keresztény hite miatt nem fotózhatja őket, illetve a vallásáról nem is posztolhat az interneten.

Chelsey ügye végül egyenesen egy kentuckyi kerületi bíró, Justin R. Walker elé került az ADF segítségével.

Itt az az ítélet született a fotós művészi szabadságát illetően, hogy nem lehet őt arra kényszeríteni, hogy fotósként részt vegyen meleg párok esküvőjén, és az ügy lezártáig felmentették a szabályozás alól a lányt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »