Másodjára már nem hitt a bácsi a csaló unokázóknak – de még keresik a banda 2 tagját

Másodjára már nem hitt a bácsi a csaló unokázóknak – de még keresik a banda 2 tagját

A police.hu-n számolnak be a rendőrök az esetről. Az idős bácsit augusztus 23-án hívták fel az esti órákban, az ismeretlen az unokájaként mutatkozott be és közölte, hogy balesetet okozott és szüksége van két millió forintra, amiért egy barátját fogja elküldeni. Az öreg úr 700 ezer forint készpénzt és aranyékszereket adott át egy megbeszélt helyen az ismeretlen barátnak.

Sajnos, a bácsi csak a találkozó után hívta fel az igazi unokáját, aki elmondta, hogy ő nem okozott balesetet.

Az ismeretlen elkövető 2018. augusztus 24-én újra felhívta az idős urat, hogy még további kettő millió forintra van szüksége.

Hírdetés

A második találkozó idejéről és helyéről a nagypapa már értesítette a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságot, akik a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival közösen jelentek meg a megbeszélt helyen és elfogták B. Ferenc 47 éves gyáli lakost, akit csalással gyanúsítottak meg.

Az elkövető társai, a 39 éves Németh Csaba és a 24 éves Lakatos Ferenc budapesti lakos viszont még szökésben vannka, ellenük a rendőrség elfogató parancsot bocsátott ki.

(Címlap- és borítókép: Németh Csaba és Lakatos Ferenc – police.hu)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »