Másfélmillió euró rendezvényekre a határmenti térségben

Másfélmillió euró rendezvényekre a határmenti térségben

Fesztiválok, kulturális- és sportrendezvények, táborok, konferenciák és más programok rendezésére pályázhatnak az érdeklődők az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia program keretében, a Kisprojekt Alap aktuális kiírásában. Összesen közel 1,5 millió euró áll rendelkezésre.

A Kisprojekt Alap gyakorlati megvalósítását a keleti programrégióban a Via Carpatia Európai Területi Társulás (EGTC) biztosítja. A határ szlovák oldalán a Kassai kerület és a Besztercebányai kerület, a magyar oldalon pedig Nógrád megye, Heves megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tartozik ide.

A napokban hirdették meg az Interreg VI-A Magyarország-Szlovákia Program részeként megvalósuló Kisprojekt Alap első pályázati felhívását.

Ennek keretében összesen 1,45 millió euró áll rendelkezésre, az egyes projektek 16 500 – 49 500 euró közötti támogatásra pályázhatnak. A pályázati felhívás lezárásának napja 2023. november 15. – tájékoztatott a Kassai Kerületi Önkormányzat (KSK), a Via Carpatia EGTC egyik alapító tagja.

Hírdetés

Az új programozási időszak egyik nagy előnye, hogy az érdeklődők a tervezett rendezvények résztvevőinek száma alapján kapnak támogatást.

Ez megkönnyíti a költségvetés elkészítését a kérvényezők számára” – mondta Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke.

A projektek időtartama legfeljebb 10 hónap lehet, s 2024. március 1. és december 31. között kell megvalósulniuk. A pályázati felhívás a Via Carpatia honlapján érhető el.

Bízunk benne, hogy a Kisprojekt Alap új felhívása megszólítja a határmenti térség minden releváns intézményét, szervezetét, amelyek értékes projektekkel állnak elő és ily módon is hozzájárulnak a régióink fejlesztéséhez”

– fogalmazott Máté Julianna, a Via Carpatia EGTC igazgatója.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »