Másfél tonna gulyás az üstben – gasztronómiai fesztivál a Chicagói Református Egyház szervezésében

Másfél tonna gulyás az üstben – gasztronómiai fesztivál a Chicagói Református Egyház szervezésében

Ki mondta, hogy a gulyást csak egy módon lehet elkészíteni? A Chicagói Református Egyház tagjai biztosan nem! Hiszen már 13. alkalommal rendezték meg gasztronómiai fesztiváljukat, ahol a lehető legkülönfélébb receptek bűvölték el a nagyérdeműt. A főzőverseny izgalmaiba és a kétnapos rendezvény részleteibe Sorbán Hunor István, a Chicagói Magyar Református Egyház presbitere avatta be a rádióhallgatókat.

Aki 2008-ban részt vett az I. Chicagói Gulyásfesztiválon, annak bizonyára azóta is összefut a nyál a szájában, ha a nyertes étel ízére gondol. Nt. Trufán Áron református lelkész ötletéből hagyomány lett a magyar közösségben: míg az első évben százan, addig idén több mint háromezren gyűltek össze.  A július második hétvégéjén megtartott esemény nem kis előkészülettel járt. A gyülekezet tagjai és 83 önkéntesük egy héten át készültek a vendégek fogadására.

A szombati nap az úgynevezett tíz gulyásos versenyről szólt. Nem nehéz kitalálni: tíz csapat indult, akik speciális ízesítésekkel rukkoltak elő a zsűri előtt.  Egyetlen feltételnek kellett eleget tenni: az ételhez marha- vagy borjúhúst használhattak. Érkeztek versenyzők Indianából, Detroitból, de még a magyarországi főkonzul is fakanalat ragadt. Hunor a zsűri csapatát erősítette, nem először, mivel Szegeden már többször szerepepelt nemzetközi gulyásversenyek értékelő bizottságában.

Három győztest hirdetett a zsűri, mindannyian értékes jutalomban részesültek. A dobogó harmadik fokára chicagói szakácsok állhattak a betyárgulyással, 75 dollárt és egy bronzkanalat kaptak. A második helyezett az indianai csapat lett, Kiss Zoltán vezetésével. Az ő ajándékuk 100 dollár és egy ezüstkanál volt. Az aranyérmet pedig – már-már sokadik alkalommal – Fodor János és csapata érdemelte ki, füstös gulyással kápráztatták el a közönséget. A legjobbnak bizonyult társaság külön nyereményben részesült Kovács Tamás főkonzul úrtól: egy gyönyörű korondi tálat vihettek haza. A győztes csapat kapitánya nem árulta el, mi a titkos recept, csupán annyit mondott humorosan, hogy nagyon sok lélek és egy csepp vér kell a füstös gulyáshoz. Abból a szempontból  is rendhagyónak bizonyult az idei megmérettetés, hogy első alkalommal értett egyet a szakmai zsűri és a fesztivál látogatói.

A második napon a református templom aktivistái biztosították az ennivalót. Ők sem adták alább, 6-7 féle gulyást készítettek a kedves vendégeknek, olyan nagy mennyiségben, amit elképzelni is nehéz. A szervezők becslése szerint körülbelül kétezer liter leves készült el vasárnap összesen. A koncepció az volt, hogy a lehető legtöbb Kárpát-medencei régió ízvilága fellelhető legyen a tizenöt üst valamelyikében. Gulyásfesztivál lévén a leves ingyen és végtelen mennyiségben kapható volt, csupán a palacsintáért, lángosért és kürtöskalácsért kellett fizetniük a fesztiválozóknak.

Hírdetés

A szórakoztatásért és a jó hangulatért a Heveder Csíkszeredai Népművészeti Együttes és főprímásuk, Fazekas Levente felelt. A Gyanta Zenekar részéről fellépett Garda Levente és Krasznai Attila, a könnyűzenei vonalat pedig Detroit és Chicagó zenészeiből verbuválódott együttes hozta. A néptánc kedvelőinek Toka Noémi és Szűcs János segített a mulatozásban. A programhoz tartozott a tombolasorsolás is, amelynek a fődíja egy Chichago-Magyarország retúrjegy volt a LOT lengyel repülőtársaság  jóvoltából.

Bár a gasztronómia volt a fókuszban, ezzel a rendezvénnyel is az volt a céljuk a szervezőknek, hogy a chicagói magyarságnak a hosszú járvány után végre egy jó közösségi élményben legyen része. Sátrakkal képviseltették magukat magyar szervezetek, lehetett kapni magyar motívummal hímzett blúzokat, kézműves ékszereket, népviseletbe illő kalapokat. A Chicagói Református Egyház nem csupán a gyülekezetükhöz tartozó embereket szerették volna a fesztiválra vonzani, hanem egész Közép-Amerika diaszpóráját, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A legnagyobb örömükre, ez a cél megvalósult.

A református közösség elsősorban a Magyarország Chicagói Főkonzulátusának, azon belül is Kovács Tamás főkonzul úrnak mond köszönetet, aki a tárgyi felajánláson kívül aktív részvétellel és színvonalas felszólalással támogatta az eseményt.

A minden év őszén megrendezésre kerülő Taste of Hungary Fesztivál idén elmarad, de érdemes figyelni a Chicagói Református Egyház honlapját és közösségi oldalát, mivel kisebb közösségépítő összejövetelek várhatóak még idén!

Forrás: bocskairadio.org, Dorgay Zsófia

Fotó: Harry J. Kasabian

The post Másfél tonna gulyás az üstben – gasztronómiai fesztivál a Chicagói Református Egyház szervezésében appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »