Másfél óra a pápával

Másfél óra a pápával

Immár, hogy elcsendesedett a pápalátogatás keltette a hírforgatag, felkerestük a Felvidék egyetlen magyar nyelvű jezsuita szerzetesét Puss Sándort, hogy részletesebben beszámoljon arról a másfél óráról, amelyet a szintén jezsuita Ferenc pápával tölthetett el, magyarországi rendtársai körében.

Mint az olvasóink közül is sokan tudhatják, a pápa külföldi útjai során sosem mulasztja el, hogy a hivatalos nevén Jézus Társasága renddel találkozzon az adott országban. (Aki magáról a Loyolai Ignác által alapított rendről szeretne részletesebb információt, annak figyelmébe ajánljuk a Sándor atyával készült korábbi podcastunkat)

Puss Sándor elmondta, hogy a pápával való budapesti találkozóra az apostoli nunciatúrán került sor. Az apostoli nunciatúra lényegében Vatikán nagykövetségét jelenti.

A magyar főváros budai oldalán, a talán nem véletlenül Istenhegyi úton levő épületben az este hatra szervezett találkozó előtt már két órával jelen volt a magyarországi jezsuiták mintegy harminc fős csoportja, köztük a korelnök, 96 éves Károly atyával, aki még Argentínában ismerkedett meg Jorge Maria Bergoglioval, a mostani pápával.

A katolikus egyházfő a találkozóra a Papp László Sportarénából érkezett, s Puss Sándor elmondása alapján szinte tapintható volt a jókedve és energiával való feltöltődöttsége a fiatalokkal való találkozás után. Ne feledjük el, hogy a pápa aznap is hajnali négy órakor kelt, a sportcsarnokbeli találkozó után még másfél órát töltött a magyar jezsuiták körében, s látszólag még maradt volna tovább is, de már elérkezett a vacsora ideje, hangsúlyozza beszélgetőtársunk.    

A felvidéki jezsuita szerzetes kiemelte, hogy a pápa milyen érdeklődéssel hallgatta meg a magyarországi rendtartomány vezetőjének, András Attilának a beszámolóját, s rendkívül nagyra értékelte a jelentkező fiatalok nagy számát. Jelenleg Olaszországban 10 novícius tölti újoncidejét, s ezek közül 7 magyarországi.

A találkozó nyelve az olasz volt, amely a Puss Sándornak nem okozott gondot, hiszen korábban Rómában tanult és maga is tanított ott, mindezt öt éven keresztül.

Hírdetés

Külön az alkalomra készített ünnepi beszéd nem hangzott el a pápa részéről, a rendfőnöki beszámoló után a szabad teret adott a kérdéseknek. A rendelkezésre álló idő alatt mintegy 6-7 kérdést tettek fel, ezek megválaszolása több-kevesebb időbe tellett.

A kérdések közül Sándor atya azt emelné ki, amely afelől érdeklődött, hogy mi a fiatalokkal való foglalkozás helyes módja. Ferenc pápa válaszát egy humoros bevezetővel kezdte, mely szerint a jezsuiták nagyon élesen gondolkoznak, viszont homályosan beszélnek. A pápa szerint a fiatalokkal való foglalkozás során ezt a hozzáállást teljes mértékben el kell vetni, s a nyíltságra és az autentikusságra kell törekedni.

Az egyházfőhöz intézett kérdések nem tértek ki aktuálpolitikai témákra, elsősorban a jezsuita élet és belügyek foglalkoztatták a kérdezőket. Puss Sándor nem akart élni a kérdésfelvetés jogával, itt is érvényesítette azt a felfogását, hogy másnak helyet adni ugyanúgy szükséges. (Ez a magatartása már a pápa pozsonyi látogatása során is megnyilvánult, amikor a találkozón való részévétel jogát engedte át egy további rendtársának. Erről itt olvashatnakbővebben.)

A rendkívül szívélyes, kimondottan baráti hangulatban eltelt másfél órás találkozó végén Ferenc pápa kifejezetten ragaszkodott, hogy mindegyik rendtársával külön kezet fogjon, majd utána átvette a neki készített szimbolikus ajándékokat, egyebek mellett bort, könyvet, illetve a Loyolai Ignác életútja nyomán készült Ignác című musical hanghordozóját.

Itt viszont már élt Sándor atya a lehetőséggel, és a pápának egy nagyon érdekes ajándékot adott át a maga nevében. Egy képes szöveges összefoglalót arról a kutatásról, amely az egykori, a szintén jezsuita Pázmány Péter által alapított Nagyszombati Egyetem szent vértanúi, a hat római szűz ereklyéinek – csontjainak felkutatásáról szól.

Ennek rövid története, hogy Krisztus után mintegy 250 évvel, azaz immár 1800 éve, az akkor még tiltott keresztény vallás hat szűz követője (Szent Krisztina, Priscilla, Semidia, Serotina, Sinesia és Severina) szenvedett vértanúhalált. Csontjaikat Pázmány hozatta Nagyszombatba, az ottani katolikus egyetem ereklyéiként. A csontoknak viszont az elmúlt századokban nyoma veszett, csak az üres ereklyetartó látható. Puss Sándor viszont megtalálta az ereklyéket, amelyről a katolikus világot, s most a pápát is tájékoztatta. (Az ereklyékről hamarosan a ma7.sk portálon is olvashatnak.)

A jelenleg Köbölkúton papi szolgálatot végző jezsuita Puss Sándor azzal zárta a ma7.sk portálnak adott beszámolóját, hogy a pápa budapesti látogatása számára az egyház emberi oldalának megnyilvánulása volt.

A személyes találkozón, illetve az egyes állomásokon elmondott beszédei olyan gondolati töltetett adnak minden papnak, köztük neki is, amelyet akár egy évig is mondanivalót jelenthet a híveknek szánt beszédekhez – emelte ezt ki a pápalátogatás személyes élményei közül Puss Sándor SJ, jezsuita szerzetes.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »