Maruzsa Zoltán: a pedagógusi pályát a béremelés és a képzési szerkezet átalakítása is vonzóvá teszi

Maruzsa Zoltán: a pedagógusi pályát a béremelés és a képzési szerkezet átalakítása is vonzóvá teszi

A pedagógusi pályát a kormányzat által végrehajtott jelentős béremelés és a képzési szerkezet átalakítása, a lehetőségek széles tárháza is vonzóvá teszi – mondta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen hétfőn tartott konferencián.

Maruzsa Zoltán a Fókuszban a pedagógusi hivatás – a pedagógusi-életpálya és -képzés megújítása címmel tartott tanácskozáson elmondta: 2002 és 2010 között éves átlagban 4931, míg 2011 és 2025 között átlagosan 9137 hallgatót vettek fel pedagógusképzésre. Abszolút rekord a tavalyi év, amikor 16 909 hallgató kezdhette meg pedagógusképzésen a felsőfokú tanulmányait. A pedagógusképzés szerkezetének átalakulásról szólva az államtitkár úgy fogalmazott: „nekünk az a fontos, hogy meglegyen a képzési lehetőség minden opcióra, élethelyzetre. Amikor valaki pedagógussá szeretne válni, akkor legyen neki egy jó ajánlatunk 18 évesen, vagy akár 45 éves is.”

Mint mondta, az átalakításoknak köszönhetően „nagyon bonyolult struktúra” jött létre, hiszen vannak az osztatlan képzések, az alapképzésre épülő mesterképzések, valamint a rövidciklusú ráépülő mesterképzések. Szerinte helyesen jártak el, mert félretették azt a hitvitát, hogy a bolognai rendszerben vagy az osztatlan rendszerben lehet-e jobb tanár képezni. Szerinte mind a kettőben lehet – mondta.

Maruzsa Zoltán kiemelte azt is, hogy néhány évtizeddel ezelőtt csak az Eötvös Loránd Tudományegyetemen volt gyógypedagógus képzés, a 2010-es években négy felsőoktatási intézményben volt ilyen, míg ma már több mint tíz helyen folyik ilyen képzés. A kormány 2024-ben azt a döntést hozta, hogy egy új állami pedagógusképzési intézményt hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ez a Nemeskürty István Tanárképző Kar – mondta az államtitkár.

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára elmondta: a jelentkezési számok alapján az látható, hogy bizonyos években a második, illetve a harmadik legnépszerűbbé vált a pedagógusképzés.

A Fókuszban a pedagógusi hivatás - konferencia a közszolgálati egyetemen
Budapest, 2026. március 9. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára beszédet mond a Fókuszban a pedagógusi hivatás című konferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2026. március 9-én. MTI/Kovács Márton

Hírdetés

Tavaly több mint 21 ezren jelentkeztek, ebből kifejezett tanár-, illetve óvodapedagógus-képzésre 7658-an jelentkeztek, ezzel „meghaladtuk az idei évben a tavalyi pedagógusképzési adatokat, (…) több ezer fős létszámmal” – közölte. Szavai szerint a frissen végzett hallgatók létszáma bőven fedi a nyugdíjba vonulók tanárok számát. Látható, hogy ez évről évre tovább fog erősödni – mondta az államtitkár.

Varga-Bajusz Veronika rámutatott arra is, hogy az MTMI tanárképzések területén az elmúlt években „nagyon szép erősödést” látni: míg 2022 754-en, addig tavaly 2124-en nyertek felvételt. Kiemelte: a kísérőprogramok arra szolgálnak, hogy a fiatalokat ezen hivatás választására motiválják, többek között az összefüggő gyakorlatra biztosított támogatással és a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programmal.

A Fókuszban a pedagógusi hivatás - konferencia a közszolgálati egyetemen
Budapest, 2026. március 9. Szakos Enikő, az NKE stratégiai osztályvezetője, Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos, Pajtókné Tari Ilona, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektora és Veszelszki Ágnes, az NKE Nemeskürty István Tanárképző Karának dékánja (b-j) a Fókuszban a pedagógusi hivatás című konferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) 2026. március 9-én. MTI/Kovács Márton

A Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíj program kapcsán az államtitkár elmondta: idén 3301 tanárt ismertek el ösztöndíjjal, ebből 330 tanár határon túli. Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos a tanácskozáson rendezett kerekasztal-beszélgetés során kiemelte: a pedagógus hallgatókat a változásra, a folyamatos megújulásra kell felkészíteni. Az oktatás az a terület, amelynek a változásokra azonnal reagálnia kell – mondta.

Balatoni Katalin hangsúlyozta azt is, hogy a mai világban nagyon fontos a stabilitás. „A pedagógus hivatásban a legszebb a kreativitás, az, hogy nyomot tudunk hagyni a világban, (…) segíteni tudunk másokon (…) folyamatosan új dolog történik” – fogalmazott.

MTI

 

The post Maruzsa Zoltán: a pedagógusi pályát a béremelés és a képzési szerkezet átalakítása is vonzóvá teszi appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »