Martosi ajándékutalványt kapott Gubíktól Hlina, a lehetséges együttműködésről is beszéltek Lajos P. János2025. 06. 03., k – 09:32 Pozsony |
A Magyar Szövetség székházában személyesen „tisztázta” a martosi vendégház körüli félreértéseket Gubík László és Alojz Hlina. Hlina az elsők közt próbálhatja majd ki a vendégházat, ráadásul ingyen, mert Gubíktól kapott egy ajándékutalványt.
Gubík László a Magyar Szövetség székházában hétfőn találkozott Alojz Hlinával, az SaS parlamenti képviselőjével, és tisztázták a martosi vendégházra kapott támogatás körüli félreértéseket is. Hlina korábban támadta Gubíkot azért, mert a vendégházat építő Martevent Kft. 90 ezer eurós uniós támogatást kapott az Agrárkifizetési Ügynökség (PPA) „panziófelhívása” alapján. A Martevent Kft. 15 százalékos tulajdonosa a Magyar Szövetség elnöke.
Gubík már a Martosi Rendezvényligetben tartott sajtótájékoztatójára is meghívta Hlinát és Veronika Remišovát (Szlovákia mozgalom), mert mindketten kifogásolták, hogy pártelnökként igénybe vette a PPA támogatását. „Hlina nem tudott eljönni a martosi sajtótájékoztatóra, de jelezte, hogy szívesen találkozna velem, erre a találkozóra került most sor” – mondta az Új Szónak a pártelnök. Hlina egy ajándékutalványt is kapott Gubíktól.
Megmutattam neki a magyarok vendégszeretetét: ha felépül a vendégház, akkor várjuk őt egy vendégéjszakára
– mondta a pártelnök. Hlina elfogadta a meghívást, és Gubík szerint elismerte, hogy a Martevent pályázata nem az a kategória, mint egyes, uniós támogatásból felépült „haciendák”, amelyek azonban gyakran egyáltalán nem fogadtak vendégeket.
Kapcsolódó cikkünk
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke bemutatta a sajtónak a készülő vendégházat, amelyre több mint 90 000 eurós támogatást ítélt oda az Agrárkifizető Ügynökség (PPA). Az ingatlan az előzetes tervek szerint június 30-ra készül el, a támogatást pedig csak azt követően fogják folyósítani, ha az ellenőrző bizottság mindent rendben talál – hangzott el a martosi sajtótájékoztatón.
Gubík a martosi rendezvényligetben arról beszélt, hogy a kulturális kikapcsolódási és szórakozási lehetőségek egyre több vendéget, magyarországiakat és szlovákokat is vonzanak, ezért volt szükség a szálláslehetőségek bővítésére. A már meglévő két vendégház mellett épül most fel a Nyitra-holtág partján egy harmadik. A pályázó vállalta, hogy az öt férőhelyes ingatlanban évente 100 vendégéjszakát biztosít, és 2 főt alkalmaz majd.
Lemond a tulajdonrészéről
Gubík a sajtótájékoztatón megismételte:
a pályázati eljárás még jóval azelőtt elkezdődött, hogy őt megválasztották volna a Magyar Szövetség elnökének.
Hozzátette: az ógyallai mikrorégió fejlesztésére kiírt PPA-pályázatra a martosi cég egyedüliként jelentkezett, miután az első két körben senki sem pályázott.
Kérdésünkre megerősítette, hogy a közeljövőben le fog mondani a pályázó Martevent Kft. 15 százalékos tulajdonrészéről, és ez valószínűleg még azelőtt megtörténik, hogy a PPA folyósítaná az ominózus támogatás összegét. Hozzátette:
elképzelhető, hogy a kifizetésre idén már nem is kerül sor.
Hangsúlyozta azt is, hogy amíg tulajdonrésze van a cégben, az nem nyújt be több pályázatot, ebben az esetben azonban egy kifutó projektről van szó, amelynek az előkészítése még a politikai szerepvállalása előtt kezdődött, és rövidesen lezárul.
Hogy Gubík tulajdonrészét ki fogja átvenni, arról elmondása szerint a többségi tulajdonossal, vagyis a Marthos Polgári Társulás vezetőségével fognak egyeztetni.
Gazdasági, üzleti tevékenységet eddig sem folytattam, hiszen a cégnek a többségi tulajdoni hányada a PT-t illeti, amelynek az elnöki pozíciójáról még a pártelnökké választásom előtt lemondtam
– emelte ki Gubík. A sajtótájékoztatón jelen voltak a polgári társulás képviselői és Keszeg István, Martos polgármestere is.
A szóban forgó vendégházon egyébként a sajtótájékoztató idején is dolgoztak, ezért azt csak kívülről lehetett körbejárni. Bebocsátást nyertünk ugyanakkor az egyik szomszédos, szintén könnyűszerkezetes vendégházba, Gubík szerint a most épülő is hasonlóképpen lesz berendezve.
Hlina találkozna Gubíkkal
Martosra meghívták Veronika Remišová (Szlovákia mozgalom, Za ľudí) és Alojz Hlina (SaS) ellenzéki képviselőket is, akik a közösségi médiában visszaéléssel gyanúsították meg a Magyar Szövetség elnökét a PPA-tól igényelt dotáció miatt. Egyikük sem jött el, de Hlina jelezte, hogy egy másik időpontban szívesen találkozik Gubíkkal.
Hlina videóját – melyet a politikus a Medikus kertben, a Petőfi-szobor előtt vett fel, és amelyben azt fejtegette, hogy a 19. századi költő vajon mit szólna, ha látná, hogyan hagyják magukat a magyar közösség egyes képviselői megvásárolni a Smer és a Hlas által egy „OSB-lapokból összetákolt bódéval” – a magyar párt elnöke korábban stílustalannak és ízléstelennek nevezte.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Gubík László cége, a Martevent Kft. is kapott 90 ezer eurós támogatást a PPA-tól egy martosi vendégház felépítésére. A Magyar Szövetség elnöke szerint azonban a pályázat benyújtásakor még nem volt pártelnök.
Veronika Remišová (Slovensko) parlamenti képviselő hívta fel a figyelmet arra, hogy Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke, pontosabban annak cége is kapott támogatást Agrárkifizető Ügynökségtől (PPA) az agroturizmust támogató pályázati felhívás alapján.
Most nem milliókról van szó, csak tízezerekről, és az egyik pályázót, aki támogatást kapott, éppen úgy hívják, mint a Magyar Szövetség elnökét, akinek nincs állandó lakhelye sem Szlovákiában
– mondta Remišová a parlament mezőgazdasági bizottságának ülése után. A bizottság olyan gyanús pályázatokkal foglalkozott volna, amelyek milliókat kaptak panziók építésére a PPA-tól, és amelyek esetében fennáll a gyanú, hogy nem vendéglátóhelyként használják. Az ülésre meghívták Richard Takáč mezőgazdasági minisztert is, de nem ment el.
A szerződést áprilisban írták alá
Remišová szavait megerősíti a központi nyilvántartóban lévő szerződés, de a támogatást nem közvetlenül Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke kapta, hanem a Martevent kft., amelynek ő a kisebbségi tulajdonosa. A támogatás összege 90 ezer euró, a teljes költség 106 ezer euró. A szerződést a cég ügyvezetője, Jancsó László írta alá 2025. április 7-én.
Érdekes
Gubík László cége egy martosi 5 fős vendégházra kapott támogatást,
a projekt teljes költségvetése 106 282 euró, ennek 85 százalékát, vagyis 90 340 eurót finanszírozott a PPA.
A vendégház 5 személyes lesz, és a pályázó vállalja, hogy évente 100 vendégéjszakát biztosít és 2 főt alkalmaz. A ház Martoson, a martosi rendezvényközpontban épülhet fel, amelyet a Martevent kft. az önkormányzattól bérel.
Gubík László a Martevent Kft. 15 százalékos tulajdonosa, a cég 85 százalékban a Marthos P.T.tulajdonában van. A cég ügyvezetője Jancsó Sándor, a Marthos PT. elnöke és egyben a Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola igazgatója. Jancsó 2024 decemberében lett a Marthos P.T. elnöke, korábban ezt a funkciót is Gubík látta el.
Mivel a pályázat utófinanszírozást biztosít, a cég a pénzt csak akkor kapja meg, ha már felépítették a vendégházat. A támogatás összege lehet alacsonyabb is, ha az építkezés költségei alacsonyabbak lesznek.
Mire kapott támogatást a Martevent? Gubík: a pályázat benyújtásakor még nem voltam pártelnök
Gubík elismerte, hogy a Martevent uniós támogatást nyert az Agrárkifizető Ügynökségen (PPA) keresztül, de szerinte ő nem lobbizott a mezőgazdasági miniszternél a pályázata sikeréért. A szerződést a PPA és a Martevent között Jancsó Sándor írta alá. Most áprilisban, amikor Gubík a száj- és körömfájásjárvány miatt találkozott a miniszterrel, a pályázatról már régen döntöttek.
Áprilisban már régen megvolt a döntés
– állítja Gubík.
Azt elismerte, hogy a pályázat benyújtásához még volt köze, de akkor még nem volt pártelnök. Gubíkot tavaly szeptember végén választották meg a Magyar Szövetség élére.
A pályázatot még tavaly, de az is lehet, hogy tavaly előtt adtuk be, amikor még nem voltam pártelnök, csak a Martosi Rendezvényligetet és néhány civil szervezetet irányítottam
– magyarázta az Új Szónak Gubík.
A pártelnökké választása után, tavaly ősszel fokozatosan lemondott ezeknek a szervezeteknek az éléről, távozott a Marthos P.T.-ből, a Martevent Kft-ben viszont maradt 15 százalékos tulajdonrésze. „Mivel egy polgári társulás nem lehet 100 százalékos tulajdonosa egy kft-nek, ezért maradt 15 százalékos tulajdonrészem a Marteventben” – magyarázta Gubík.
A pályázat szerinte a rendezvényliget hosszú távú fejlesztésébe illeszkedik. „Már korábban volt egy uniós, Interreg pályázat, már korábban épült két vendégház, a PPA-projekt pedig egy újabb, 5 személyes vendégház támogatását tartalmazza” – erősítette meg Gubík. A pályázatot az ógyallai mikrorégió számára írták ki. „Tudtommal nem is volt más pályázó, egyrészt van önrész, másrészt egy utófinanszírozású projekt, tehát a támogatást csak akkor kapjuk meg, ha a vendégház már felépült” – mondta Gubík. Hangsúlyozza, hogy egyelőre a cége még nem kapott pénzt az PPA-tól.
Azt elismeri, hogy pártelnökként „nem mutat jól”, hogy állami támogatást nyert a cég, amelyben résztulajdonos. Azt is elismeri, hogy közszereplőként köteles beszámolni vagyoni helyzetéről, de kijelentette, hogy jogi következményei lesznek annak, ha őt anyagi visszaéléssel vádolják meg.
Kapcsolódó cikkünk
Richard Takáč földművelésügyi miniszter az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) szálláshelyekre adott gyanús dotációi kapcsán a médiát és a civil szervezeteket támadja, a felelősséget pedig az ellenzékre hárítja. Elmondása szerint a nyilvánosságra került projekteket a PPA munkatársai ellenőrzik, és a bűnüldöző szervek is vizsgálódnak az ügyben.
Takáč a PPA vezetőjével, Marek Čepkóval tartott közös sajtótájékoztatón ellenzéki „őrjöngésről” beszélt, szerinte az ügyben megszólaló politikusok, a civil szervezetek és néhány média dezinformációkat terjeszt.
Kikérem magamnak az ellenzéki politikusok azon állítását, hogy a PPA katasztrofális állapotban van és nem működik
– jelentette ki Takáč, aki rémhírkeltés és rágalmazás miatt feljelentést tesz Veronika Remišová, a Szlovákia mozgalom képviselője ellen.
Folyamatban vannak az ellenőrzések
A média, a civil szervezetek és ellenzéki politikusok az elmúlt időszakban több olyan esetet is nyilvánosságra hoztak, ahol felmerült az idegenforgalom fejlesztésére szánt támogatásokkal való durva visszaélés gyanúja, konkrétan az, hogy
a Fico-kormányhoz köthető oligarchák több milliós állami támogatást kaptak a PPA-tól magántulajdonban lévő villák építésére.
A miniszter hangsúlyozta: a PPA teljes mértékben együttműködik a bűnüldöző szervekkel. Elmondása szerint a szálláshelyek támogatását célzó pályázatot még 2015-ben írták ki, összesen 152 projektet hagytak jóvá, mintegy 89 millió euró értékben.
Később 65 projekt esetében különböző okokból elálltak a vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződéstől, összesen 41,5 millió euró értékben.
Takáč elmondása szerint 87 projekt valósult meg, ezek közül 34 már túl van az ötéves fenntarthatósági időszakon, amely időszak alatt a PPA visszakérheti a dotáció összegét, amennyiben szabálytalanságokra derül fény. 53 projekt esetében még folyamatban vannak az ellenőrzések.
A miniszter szerint a szóban forgó projektek egy részére a Matovič- és Heger-kormányok idején fizették ki a támogatásokat, az akkor elvégzett hatósági ellenőrzéseket követően.
A PPA vezetője is az ellenzéket hibáztatja
Čepko közölte, hogy a PPA a szálláshelyekre vonatkozó projektek esetében egyebek mellett a könyvelést és az elszállásoltakról vezetett nyilvántartásokat is vizsgálja. Hozzátette: ha szabálytalanságokra derül fény, az ellenőrök szankciókat szabhatnak ki, vagy fel is bonthatják a támogatásról szóló szerződést, de csak indokolt esetben.
Az üdülőhelyek kapui előtt készült videók nem minősülnek releváns bizonyítéknak
– jelentette ki, hozzátéve: az ellenzéket csak a politikai haszonszerzés érdekli. Jogi lépéseket is kilátásba helyezett a PPA jó hírnevének megsértése miatt.
Takáč reagált Remišová és Grendel Gábor azon állításaira is, miszerint a PPA elveszítheti az akkreditációját, mivel az eddig használt informatikai rendszernek már nincs biztosítva a támogatása. Remišová szerint az ügynökség így nem lesz képes pályázatokat kiírni a gazdák számára, és kifizetéseket sem tud majd teljesíteni.
A miniszter cáfolta ezeket a vádakat, elmondása szerint az Agis rendszer továbbra is működik, de mivel a szolgáltató nem teljesítette a szerződésbe foglalt feltételeket, ezért az év végéig felbontják vele a szerződést, és a régi, elavult rendszert egy teljesen új, gyorsabb, átláthatóbb fogja felváltani.
620 ezer euró egy három kilométeres, mezei útra
Veronika Remišová, a Szlovákia mozgalom képviselője és Za ľudí elnöke a földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatója után újabb visszaélésgyanús támogatásokra hívta fel a figyelmet, amelyek egy részét az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) már a negyedik Fico-kormány idején ítélt oda Norbert Bödör oligarchához köthető vállalkozóknak.
A szóban forgó vállalkozásoknak adó- és járuléktartozásaik vannak, és korábban egy boszniai stróman nevére írták őket, Remišová szerint azért, hogy a támogatások visszakövetelése ellehetetlenüljön.
A képviselő többmilliós támogatásokról is beszámolt, illetve megemlítette azt a három kilométeres aszfaltutat is, amely egy magántulajdonban lévő mezőgazdasági szövetkezettől vezet a Fafokan nevű, szinten Bödörhöz köthető szebellébi agroturisztikai létesítményhez egy mezőn keresztül. Az Agro HN nevű cég erre erre több mint 620 ezer euró támogatást kapott. Remišová szerint ez abszurd példája annak, hogyan használhattak fel közpénzeket oligarchákhoz köthető magánérdekek szolgálatára.
A Szlovákia mozgalom elutasítja a felelősséget
Remišova és Grendel elutasították, hogy a Szlovákia mozgalom felelős lenne a gyanús támogatások kifizetéséért. Ezekből állításuk szerint olyan, eredetileg szálláshelyeknek tervezett ingatlanok épültek, amelyekből végül magánvillák lettek.
Remišová hangsúlyozta, hogy a projektek jóváhagyása az egyszínű Smer-kormány idején történt. Rámutatott arra is, hogy a PPA-hoz köthető botrányok feltárása, köztük a Marhapásztor-ügyé (Dobytkár), az OĽaNO kormányzása idején kezdődött. Egyben visszautasította Takáč miniszter állítását, miszerint a szálláshelyekkel kapcsolatos ügyek politikai koholmányok lennének.
Hozzátetette: a fent említett esetekre külön is felhívják az Európai Csalás Elleni Hivatal figyelmét, és a gyanús PPA-támogatások ügyében beadvánnyal fordulnak az állami számvevőszékhez (NKÚ) is.
Sem kormány, sem ellenzék
A közel egy órás megbeszélésen Gubík ismertette Hlinával a Magyar Szövetség politikai programját.
Nagy vonalakban tájékoztattam a 13 pontunkról, és elmondtam azt is, hogy a partnereinket ezek mentén fogjuk kiválasztani. Nagyon szívesen leülök minden pártelnökkel, az SaS-nek is van elnöke, tehát vele is
– tájékoztatott Gubík.
A Magyar Szövetség szerinte középen áll az ellenzék-kormány tengelyen. „Elmondtam, hogy nem vagyunk se kormánypárt, se ellenzéki párt, nem soroljuk magunkat egyik táborba se, a magyar közösséget próbáljuk összefogni egy program mentén” – mondta Gubík. Folytatásban ugyan nem egyeztek meg, de Hlina jelezte, hogy tanulmányozzák a párt programját, és keresni fogják a lehetséges kapcsolódási pontokat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


