A római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelésének évfordulóját ünnepeljük augusztus 5-én, ezen a napon van a pécsi Havas Boldogasszony-templom búcsúja is. Az augusztus 4-ei előesti szentmisét Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök vezette.
Augusztus 4-én ünnepélyes előesti szentmisével kezdődött az idén kétnapos búcsú a 328 éves, „Pécs oltárának” is nevezett templomban. A szertartást Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök vezette; koncelebrált Máger Róbert püspöki irodaigazgató, Molnár Erik püspöki titkár, Szép Attila plébános, Fekete Zoltán káplán, illetve Bagi Ádám veszprémi egyházmegyés pap, valamint a hívekkel együtt ünnepeltek a Szent Sír Lovagrend tagjai is.
A középkori pestisjárványok idején a hívek számos helyen ajánlották településük templomát a Szűzanya oltalmába. A pécsi Havas Boldogasszony-templom búcsúja annak állít emléket, amikor az 1690–91. évi pestisjárvány elmúltával a környék lakossága, megtartva a veszedelem idején tett fogadalmát, templomot épített Havas Boldogasszony tiszteletére.
A meredek lejtőkön a hátukon, vállukon cipelték fel az építőanyagot a fehér színű, „havas” sziklákra, mintha azt a Szűzanya jelölte volna ki számukra hófehér ragyogásával, ahogy tette a Santa Maria Maggiore-bazilika helyének kijelölésével is a 4. században. A pécsi templomnak 1844-ben XVI. Gergely pápa adományozott búcsúkiváltságot Szűz Mária ünnepeire.
A szentmisén Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a Havas Boldogasszony-templom plébánosa köszöntötte Martos Levente Balázs püspököt és valamennyi megjelentet. Röviden bemutatta az esztergom-budapesti segédpüspök szolgálati útját, aki először ünnepelt szentmisét a Havas Boldogasszony-templomban.
Szentbeszédében Martos Levente Balázs a Boldogságos Szűz Mária személyét méltatva beszélt arról, hogy miért fontos számunkra a Szűzanya személye, és hogy a magyarság miért fohászkodik Isten anyjához mint a Magyarok Nagyasszonyához.
Hangsúlyozta, a Szűzanya alakját úgy kell tisztelnünk, mint akin keresztül a Megváltó be akarta teljesíteni a zsidó népnek tett messiási ígéreteket, és akin keresztül a Megváltó emberi életutat vállalt magára. Emberként született a világra az Isten Fia, ezért a Boldogságos Szüzet méltán nevezzük Isten Anyjának. Máriának jutott az a szerep, hogy igent mondjon Isten kérésére, és világra szülje a Megváltót. De ahhoz, hogy Isten hatékony erejének kegyelme kiáradjon a világba, nekünk is igent kell mondani Isten kérésére.
– fogalmazott Martos Levente Balázs.
Számomra Havas Boldogasszony csodája nemcsak egy csoda, hanem egy olyan figyelemfelhívó jel, amit meg kell érteni és be kell engedni az életünkbe, mert megmutatja, hogy mitől élhetünk újra – méltatta az ünnep történetiségét a szónok.
Havas Boldogasszony római üzenete az volt, hogy építsenek templomot ott, ahol a Szűzanya mondta. A helyet az Úr jelölte ki a csodával, de az építés az ember feladata volt. A Jóisten felszabadítja az embert, rádöbbenti arra, mit kell tennie, aztán a maga erejéből és szabadsággal cselekedve bazilikát épít Rómában és itt, Pécsett, a város felett, és megmutatja a hit titkait – mutatott rá a segédpüspök.
– fordult a jelenlévőkhöz.
A hó alatt az élet megpihen, de aztán az ember elkezd újra ténykedni, belelendülünk az építés ritmusába, azért, hogy tegyünk együtt valami jót a világban és legyünk együtt mozaikkockák ebben az egészben, amit nem látunk egyben, felülről nézve, de a Jóisten látja. Ebben a hitben és reménységben ünneplünk együtt a mai estén – buzdította a szentmisén részt vevőket Martos Levente Balázs.
A Szűzanya nemcsak szívet melengető égi édesanyánk, hanem az a valaki, aki tudja, hogy megint eljött az ideje, hogy döntsünk a jó mellett. Hogy a Jóisten szeretete valóságos, és elér minket azokban a mélységekben is, ahova senki mást nem szeretnénk beengedni, de ő ott is újjáteremt minket. Felszabadít arra, hogy építsünk új életet ott, ahol annyi minden összeomlik és olyan gyorsan változik, és erőt ad, hogy összefogjunk és megtapasztaljunk valamit az ő országának e világi kezdeteiről – zárta beszédét az ünnepi vigília szónoka.
A két napon át tartó búcsúi ünnep nyitó szentmiséje után a Havas Boldogasszony-kegykép másolatával a Boldogságos Szűzanya tiszteletére körmenetben énekeltek és imádkoztak a résztvevők a Pécsi Egyházmegyéért és Egyházunkért a templom melletti Havi-hegyi sétányon.
A búcsú második napjának programja ITT olvasható.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


