Martonyi megkapta a selyemzsinórt hazaárulásáért – most már a kormánynak is követelnie kell Kárpátalját

Gaudi-Nagy Tamás

A kormányközeli index.hu bennfentes forrásokra hivatkozva március 30-án tette közzé, hogy Martonyi János már nem akar miniszter lenni. A háttérben az állhat: a kormány megértette, hogy ez a  gyáva, hazaáruló politika nem vihető tovább és ki kell állni Kárpátaljáért, és ezért menesztették a külügyi vezetőt. Kijelenthetjük tehát, hogy Martonyi belebukott a hazaárulásába.

Mindezt annak is betudhatjuk, hogy március 28-án a Bem téren egy erőteljes és nagy hatású tüntetést tartottunk Kárpátaljáért, több száz fő részvételével (beszámoló ésvideó).

A tüntetés szinte minden felszólalója követelte a Külügyminisztérium nemzetáruló vezetőjének távozását, és ezt tartalmazza az a nyolc pontból álló petíció is, amelyet a tüntetők közfelkiáltással elfogadtak. A petíció követelései között még számos olyan található, amely még nem teljesült. Így többek között az ENSZ Biztonsági Tanácsa összehívásának kezdeményezése annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyar és ruszin közösség nemzetközi felügyelet mellett szervezett népszavazáson dönthessen az önrendelkezési jogának gyakorlásáról, illetve mindezt nemzetközi békefenntartó erők és megfigyelők garantálhassák. Nem teljesült követelménynek minősül a Krím félszigeten lezajlott népszavazás elismerése, az Oroszországgal szemben emiatt foganatosított szankciókhoz adott támogatás visszavonása, továbbá a Magyar Honvédség felkészítése a kárpátaljai magyarság védelme érdekében.

Nem teljesítette még a kormány azt a követelést sem, hogy jelentse be igényét a magyar és ruszin nép által is lakott Kárpátalja visszatérésére, és szerezzen érvényt az 1991-es Kárpátaljának, illetve ezen belül Bereg-vidéknek autonómiát előíró népszavazásnak. Ugyanakkor még mindig várat magára, hogy a kormány kiálljon minden síkon az Ukrajna területén jogfosztottságban élő népcsoportok önrendelkezési joga mellett (magyarok, ruszinok, lengyelek, románok, bolgárok, oroszok stb.) és ezen népcsoportokért felelős államokkal közös akciókkal lépjen föl az önrendelkezési jog érvényesítése érdekében. Valamint az sem teljesült, hogy a kormány lépjen fel az Európai Unió Külügyi Szolgálatánál és az Európai Unió Bizottságánál az egyharmad részt már uniós állampolgárnak is minősülő 150.000 kárpátaljai magyar védelme érdekében.

Martonyi kiiktatását akként is értékelhetjük, hogy a kormány megértette: nem mehetett tovább szembe a nemzet stratégiai érdekeivel Kárpátalja ügyében sem. Elég ha rátekintünk a magyarhirlap.hu-n megjelent olvasói véleményekre, hogy világossá váljon, a kormánypárti honfitársaink is messzemenőkig egyetértenek azzal, hogy elérkezett a történelmi idő Kárpátalja visszaszerzésére, de legalábbis a Kárpátalján élő magyarok helyzetének legelőnyösebb rendezésére, és szakítani kell az eddigi gyáva, behódoló defenzív magatartással.

Az ügy előrelendítése érdekében a nyolcpontos petíció minden kérdését külön országgyűlési képviselői írásbeli kérdésként is eljuttattam tegnap a Külügyminisztériumhoz, illetve két kérdést a honvédelmi miniszterhez. Kíváncsian várom válaszaikat!

Nem hagyható szó nélkül Martonyi “Bilderberg” János kárpátaljai tüntetésre adott reakciója sem. Ebben a  sietve kiadott, elfogadhatatlan és minden eddigi nemzetárulási szintnél alacsonyabbra süllyedt közleményében nem átallotta politikai haszonszerzésnek és felelőtlenségnek nevezni Ukrajna területi integritásának megkérdőjelezését, és a kárpátaljai magyar önrendelkezési törekvések feltétlen támogatását akár a magyarlakta területek visszacsatolása árán.

Örömmel nyugtázhatjuk azonban azt a hírt, hogy Kárpátalján a magyar közösségek végre megszólaltak és jogokat követelnek, még ha relatíve bátortalan formában is. Közben biztos híreim vannak arról, hogy bátor kárpátaljai magyarok és más népcsoportok elkezdték szervezni önvédelmüket, és megkezdődött felkészülésük egy sikeres népszavazás megszervezésére az ott élő magyar és ruszin közösség megóvása és jogainak érvényesítése érdekében.

Hírdetés

A tüntetés további jótékony következményének tekinthetjük azt is, hogy a Kárpátaljai Ruszin Néptanács (NRRZ) március 31-én közzétett nyilatkozatában a ruszinok önálló nemzetiségként történő elismerését, közösségi jogaik biztosítását és alkotmányos jogállást követelt.

Közben legfrissebb hírek között értesülhettünk arról, hogy Kárpátalja megye ügyésze kedden utasította az illetékes ukrán szerveket, hogy kövessék figyelemmel minden párt és szervezet nyilatkozatait azzal kapcsolatban, hogy tartalmaznak-e az ukrán állammal szembeni szeparatizmusra való felhívást. Szidorcsuk kilátásba helyezte, hogy amennyiben valamely párt vagy szervezet – beleértve a külföldön működőket is – képviselőjének nyilvánosság előtt elhangzott nyilatkozata vagy kijelentése szeparatizmusra utal, akkor ezt az illetékes ukrán hatóságok Ukrajna nemzetbiztonsága ellen elkövetett bűncselekményként fogják értékelni. Megerősítette, hogy az elkövetőket, a hatályos ukrán törvényeknek megfelelően, az ukrán hatóságok büntetőjogi felelősségre fogják vonni.

Ez nem értékelhető másként, mint nyílt hadüzenetként a Nyugat által támogatott, háttérhatalmak érdekeit képviselő illegitim ukrán bábkormány részéről, amely büntetőjogi eszközökkel akar fellépni mindenkivel szemben a világon, aki a nemzetközi jog által garantált önrendelkezési jogot követeli az Ukrajnában élő rab népcsoportok, így a Kárpátalján élő magyarok és ruszinok számára. Ezt már semmiképpen nem hagyhatja válasz nélkül a kormány.

Egyre többen ismerik fel Nyugaton is, hogy az önrendelkezési jog gyakorlása nem ördögtől való dolog. Dana Rohrabacher 13. ciklusát töltő szenior republikánus kongresszusi képviselő, aki egyúttal az USA Kongresszus Külügyi Bizottsága európai ügyek albizottságának elnöke nemrégiben kijelentette, hogy a Krím félsziget lakossága törvényes önrendelkezési jogot gyakorolt a népszavazáson, és ezért ellene szavazott az emiatt Oroszországot elítélő, szankciókat elrendelő határozatnak. Képmutatónak nevezte, hogy míg Koszovó esetében a Nyugat elismerte és támogatta az albánok önrendelkezési jogát, addig ezt az Ukrajnában élő nem ukrán népcsoportoktól megtagadja.

Most, hogy Martonyi megbukott, egyértelműen világossá kell tenni az ukrán kabinet felé, hogy Magyarország akár kenyértörésig is kiáll a kárpátaljai magyarok és ruszinok biztonsága, jogai és Kárpátalja visszacsatolása mellett. Eljött a tettek ideje.

Budapest, 2014. április 03.

Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője

Nemzeti InternetFigyelő

 


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »