Martonyi: A korábbi cél ma már nem időszerű

A polgár mindenekelőtt szabad, felelős, közösségi ember, aki nemcsak saját boldogulását, hanem közössége sikerét is szem előtt tartja, ugyanakkor nem bezárkózó, nem kirekesztő, hanem befogadó – hangsúlyozta Martonyi János volt külügyminiszter a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola című, most huszadik alkalommal megrendezett szombati budapesti tanácskozásán.

Martonyi János – aki korábban a szervezet elnöke volt – azt mondta, a kilencvenes évek közepén létrehozott egyesület alapításának konkrét célja „ma már nem időszerű”, hiszen ez az volt, hogy elősegítsék a polgári oldal – mára megvalósult – politikai egységének megteremtését. Másik célként a polgári értékek politikába, közéletbe, mindennapi életbe való bevitelét említette.

A polgár tudja, hogy „nincs igazán egyéni identitás, nem találhatja meg igazán önnön magát közösségi identitás nélkül” – jelentette ki.

Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

Martonyi János hangsúlyozta, működésük húsz esztendejét végigkísérte, és a következő időre is meghatározó lesz az a gondolat, hogy „a polgár nem egy különleges társadalmi csoport, nem egy kivételezett, jobb helyzetben lévő réteg; pont ellenkezőleg: polgárok vagyunk mindannyian, ha így akarjuk”.

Kritikus szolidaritással

Hírdetés

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, egyben a szervezet elnöke az eseményen elmondta: elkészült az Idők jelei című tanulmánygyűjtemény, amelyben a polgári kormány elmúlt öt esztendejét tekintik át „önkritikusan, kritikusan és egy kritikus szolidaritással”.

Hozzátette: a több száz oldalas munkában a legjobb szakemberek értékeik mindazt, amit a polgári kormány elért és „elmondjuk, hogy mit várunk a következő évekre”, a polgári értékrend szempontjából közelítve meg a témát.

Felidézte: fél éve döntötték el, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével és a Professzorok Batthyány Körével közösen elvégzik ezt a munkát, amelynek 45 oldalas összefoglalója már nyomdában van.

Szép számú baráti kör

Granasztói György korábbi elnök azt idézte fel: a szervezet története egyben az országban lezajlott változásokat is érdekesen, markánsan tükrözik, s megemlékezett az egyesület első elnökéről, Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnökről.

Kiemelte: a szervezet „kitartó tagsága” pedig akár egy szép számúra duzzadt baráti körnek is nevezhető, amelynek egyik leglátványosabb hagyománya ez a rendezvény.

A mintegy három órán keresztül tartó tanácskozás körülbelül 300 résztvevője a polgári gondolat múltját és jövőjét tekinti át a Budapest konferenciahajón, a Dunán.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »