Martonfa minden magyart tiltakozásra szólít fel: migránstáborok helyett határőrizetet!

Martonfa minden magyart tiltakozásra szólít fel: migránstáborok helyett határőrizetet!

Martonfa lehet a falu, amely az egész országot megmozgathatja, mert valahol “mindannyian martonfaiak vagyunk”. A baranyai település először a zalai Sormással, annak civil képviselőivel állapodott meg arról, hogy együtt lépnek fel a migránstáborok megépítése ellen, most pedig a 213 fős kisközség országos tiltakozásra szólított fel.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke bejelentette, hogy egy törvényjavaslatot nyújtottak be, amelynek lényege az, hogy az ilyen és ehhez hasonló befogadóállomások létesítése esetén, ennek kérdésében, annak 15 kilométeres körzetben, egyazon időpontban, minden érintett településen az államnak kötelessége legyen népszavazást tartani. Még az LMP is úgy fogalmazott, hogy bár a Jobbikkal számos kérdésben nem ért egyet, de elutasítja azt, hogy a kormány előzetes tájékoztatás, egyeztetés nélkül, Martonfán jelölte ki a „menekülttábor” helyszínét.

Csémi Gabriella, közmunkás, négy gyerekes édesanya, Martonfa alpolgármestere a település külterületére megálmodott, ezer fő befogadására alkalmas migránstábor miatt petíciót fogalmazott meg, amelynek címzettjei Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök. Csémi kísérőlevélben a döntéshez elvezető eljárást „diktatórikusnak” illetve „szakmaiatlannak” nevezte, mivel a tábor helyének egy kilométeres körzetében négy, öt kilométeres körzetében pedig egy tucat falu van. A martonfai településvezető szerint 

„nem csak Martonfára, hanem sehova nem kell menekülttábor, mert az államhatárt kell őrizni, és csak azt beengedni, aki erre jogosult.” 

Innen lehet letölteni a petíciót, amit személyesen a martonfai lőtéren, a martonfaiak megmozdulásain vagy e-mailben, beszkennelve illetve postai úton a 7720 Martonfa, Köztársaság utca 13. címre küldve lehet eljutatni az érintettekhez.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »