Marton Zsolt az új váci megyés püspök

Marton Zsolt az új váci megyés püspök

Marton Zsoltot, a Központi Papnevelő Intézet rektorát nevezte ki Ferenc pápa váci megyés püspökké – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága pénteken az MTI-vel.

Elkezdett dolgozni bennem az igen – Villanófényben: Marton Zsolt

Az új püspök Beer Miklóst váltja, aki 2018. június 1-jén töltötte be 75. életévét és nyújtotta be nyugdíjazási kérelmét a pápának.

Marton Zsolt 1966. március 26-án született Budapesten. A kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd 1988-ban szerzett tanítói diplomát a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán.

Hírdetés

Teológiai tanulmányait Veszprémben, Győrben és Budapesten végezte, 1998-ban szerzett teológus diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi karán. 1998. június 20-án Vácott szentelték pappá – olvasható az MKPK közleményében.

1998-99-ben püspöki titkár és bírósági jegyző volt, 1990-től Nagykátán, majd Dányban szolgált. 2002-2003-ban a Váci Hittudományi Főiskola levelező tagozatának tanára, 2003 és 2008 között a Központi Papanevelő Intézet prefektusa volt.

2008-tól 2015-ig Felső- és Alsógöd plébánosa, valamint váci kerületi esperes volt.

2015-től a Központi Papnevelő Intézet rektora. 

Kép: Új Ember, Fábián Attila


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »