A Momentum bukott elnökét nem a hatalom elleni tüntetésért ítélte el a bíróság, hanem azért, mert 2018-ban füstbombát hajított az Országház előtt álló rendőrökre.
Újra vannak politikai elítéltek hazánkban – tájékoztatta híveit Fekete-Győr András. – Olyan ugyanis a rendszerváltozás óta nem fordult elő Magyarországon, hogy egy országgyűlési képviselőt azért ítéljenek el bűncselekmény elkövetéséért, mert a hatalommal szemben tüntetett.” Természetesen csúsztat a mártírt alakító „politikai elítélt”, a Momentum bukott elnöke; nem a hatalom elleni tüntetésért ítélte el a bíróság, hanem azért, mert 2018-ban füstbombát hajított az Országház előtt álló rendőrökre. (A tengerentúlon hasonlóért lelőnék…)
Persze ez nem zavarja a saját szobrát építgető dobóatlétát. Arról szaval: élete végéig büszke lesz arra, hogy „elítélték egy önkényes, korrupt rendszer elleni fellépésért”. Őt az ítélet csak megerősíti abban, hogy küzdeni kell a rendszer ellen: „Továbbra is ott leszek az első sorban, amikor cselekedni kell.” Az orvosért kiáltó opusok sosem álltak távol a kétségbeejtő segédpolitikustól. Nemrég összegyűjtöttem a legerősebbeket: „Mint az unió engedelmes tagja, végre kell hajtanunk a bevándorlókkal kapcsolatos EU-döntéseket. Ne ijedjünk meg néhány száz jámbor menekülttől!”, „A Momentum fogja majd átvezetni a XXI. századba Magyarországot.” Kedvencem az a nyilatkozata, hogy miniszterelnökként Putyinnal csak akkor lesz hajlandó találkozni, ha az orosz elnök kivonja csapatait Ukrajnából, előbb semmiképp. 2022-től, amikor 3,39 százalékkal tök utolsó lett a miniszterelnökjelölt-fesztiválon, állapota tovább romlott. Gyakran római jellemet alakít. Egy ízben arról szavalt, hogy rengetegen mondják nekik: „Ti vagytok az utolsó reményünk!”
Én inkább olyanokat hallottam: „Ti egy utolsók vagytok!” Nem ugyanaz.
Pilhál György – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »