Martin Schulz lélegzete elakadt: Trump a nyugati világ biztonságával játszik

„Donald Trump amerikai elnök a nyugati világ biztonságával játszik” – jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament korábbi elnöke, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) jelenlefi kancellárjelöltje a Der Spiegel című német hírmagazinnak adott interjúban.

Az MTI arról ír, hogy a német hetilap szombati számában megjelenő interjúból előzetesen ismertetett részletek szerint Martin Schulz  közölte, Donald Trump

„a demokráciát és a Nyugat biztonságát súlyosan veszélyeztető politikát folytat.”

Hozzátette, hogy az amerikai kormány tevékenysége egy „kultúrkampf” kezdetét jelzi, és ezt Angela Merkel nem nézheti tétlenül. A kancellár „nem hallgathat” Washington „elfogadhatatlan” döntéseiről – húzta alá Martin Schulz, elviselhetetlennek nevezve a számos muzulmán többségű ország polgáraira elnöki rendelettel kivetett átmeneti beutazási tilalmat.

Mint mondta,

Hírdetés

„ha Trump buldózerrel ront rá értékrendünkre, világosan ki kell mondani, hogy ez nem a mi politikánk”.

Arra a kérdésre, hogy mit érdemes megtanulni Trump elnökválasztási kampányából, az SPD kancellárjelöltje azt mondta, hogy egyetlen egy dolgot, mégpedig azt, hogy

„semmiképpen sem szabad ilyen választási kampányt folytatni”.

„Ennyi alattomosság, és a demokrácia fenntartásához szükséges közmegegyezés összes határának ledöntése láttán elakad a lélegzetem”

– idézi a Távirati Iroda Martin Schulzot.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »