Márti még mindig nem érti

Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő szerint nemcsak indokolt, hanem törvényes is volt az a kérdésfeltevés, amit a belügyminiszterhez és a honvédelmi miniszterhez intézett "a miniszterelnök lányának katonai repülőgéppel történt esetleges szállításáról".

Az LMP frakcióvezető-helyettes csütörtökön Debrecenben a Stop tandíj! címmel tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: miután a kecskeméti repülőbázison "teljesen törvényes keretek között" betekintett az iratokba, az információk "egyértelműen indokolták és indokolják azt a kérdésfeltevést", amit megtett a két miniszternek.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnöke azt mondta, közérdekből nyilvános adatokról van szó, ezért hozta nyilvánosságra. Érthetetlennek nevezte azt a sajtóbeli üzengetést, ami az ügyben kialakult, ő maga – mint megerősítette – várja a miniszterek hivatalos, írásos válaszát, s annak ismeretében dönt a további lépésekről.

Arra a kérdésre, lemond-e országgyűlési képviselői mandátumáról, amelyre Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szólította fel az LMP-s politikust, egyértelműen nemmel válaszolt.

Hírdetés

"Miért mondjak le?" – tette fel a kérdést. Úgy fogalmazott, hogy azt a munkát végzi, amivel megbízták a választók. Mint mondta, ennek az a legfontosabb eleme az, hogy országgyűlési képviselőként a kormányzat működését és tevékenységét, illetve a döntések végrehajtását ellenőrizze.

(MTI)

Korábban írtuk:

Nem Demeter Márta lesz az LMP zsenije: kétéves gyereket tévesztett össze Orbán lányával

A Fidesz távozásra szólította fel az LMP "nagy leleplezőjét"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »