Marozsán Fábián már a tágabb elitben a tenisz-világranglistán

Marozsán Fábián már a tágabb elitben a tenisz-világranglistán

Három helyet javítva a 49. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján. Bő egy év után top 50-ben.

Marozsán Fábián három helyet javítva a 49. a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, ezzel több mint egy év után jegyzik ismét a legjobb 50 között.

A 26 éves, magyar bajnok játékos a múlt héten Almatiban versenyzett, a negyeddöntőig jutott, s csak a későbbi győztes orosz Danyiil Medvegyev állította meg. Marozsán legutóbb tavaly szeptember végén volt a top 50 tagja az ATP rangsorában, az eddigi karriercsúcsát pedig 2024 májusának elején érte el, akkor 36.-ként jegyezték.

Hírdetés

Fucsovics Márton is javított az előző heti álláshoz képest, két helyet előrelépve most az 53., az első 200 harmadik magyar játékosa, Piros Zsombor pedig három pozíciót visszacsúszva jelenleg a 159.

A rangsort továbbra is a spanyol Carlos Alcaraz vezeti az olasz Jannik Sinner és a német Alexander Zverev előtt.

A nőknél Bondár Anna, aki szombaton döntőt játszott a kínai Csinanban rendezett, 115 ezer dollár (39 millió forint) összdíjazású, keménypályás challenger tornán, 12 helyet ugrott előre és ezzel a 78. Gálfi Dalma és Udvardy Panna is javított a múlt héthez képest, előbbi most a 93., utóbbi pedig a 110.

Az élen nincs változás, a WTA rangsorát a fehérorosz Arina Szabalenka vezeti a lengyel Iga Swiatek és az amerikai Coco Gauff előtt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »