Marokkó bemutatta, hogyan lehet eredményesen fellépni még Afrikában az illegális bevándorlás ellen

Marokkó bemutatta, hogyan lehet eredményesen fellépni még Afrikában az illegális bevándorlás ellen

Több száz, a hazájukból, a fekete-afrikai térségből a „szegénység és az erőszak elől menekülőt” ellenőrzött a rendőrség, hogy elűzze őket ideiglenes táboraikból az észak-marokkói Tanger kikötővárosban és a közeli erdőkben – közölték „jogvédők” kedden.

Egyre nagyobb tömegben érkeznek migránsok Marokkóba, hogy onnan a Gibraltári-szoroson át Spanyolországba jussanak el. Az afrikai kontinensről Európába vezető, Líbiából kiinduló legjelentősebb útvonalat lezárták azzal, hogy a líbiai parti őrség elfogta az embercsempészek hajóit. Marokkói „jogvédők” elmondása szerint a migránsok elleni mostani művelet a legnagyobb 2015 óta.

A Spanyolországba vezető marokkói átkelő pont egyikébe, Tangerbe érkező emberek elmondták, hogy a rendőrök rájuk törtek és elvették a pénzüket, amiből az embercsempészeket akarták kifizetni.

Hírdetés

A migránsok azt mondják, hogy nem érzik biztonságban magukat az erdőben, ahol a városi hatósági fellépést követően elbújtak, mert a rendőrség ott is sokszor razziázik, lefoglalja értéktárgyaikat, illetve buszokba kényszeríti a bevándorlókat, hogy messzire az északi határtól, Dél-Marokkóba szállítsák őket. Azok, akik megúszták a rajtaütést a városban és az erdőben, azt mondják, nincs hová bújniuk.

Egy kameruni férfi arról beszélt, hogy nem nagyon térhetnek vissza a városba, mert a rendőrök felszólították a helyi lakosokat, adják a hatóságok kezére őket, ha ivóvizet szeretnének kapni.

Musztafa el-Halfi marokkói kormányszóvivő kijelentette: az ország nem tűrheti tovább, hogy területén embercsempész-hálózatok működjenek, de Rabat nem hajlandó a régió csendőrének szerepét sem betölteni. A hatóságok szerint Marokkó tavaly 65 ezer migráns átkelését akadályozta meg.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »