Márki-Zayék és a csecsemőhalál: "az irányelveket nem kell betartani", "a szerződés már nincs meg"

Márki-Zayék és a csecsemőhalál: "az irányelveket nem kell betartani", "a szerződés már nincs meg"

Tegnap folytatódott az L. Csaba és Ada elleni büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken. A házaspár kiskorú sérelmére elkövetett emberölés vádjával áll bíróság előtt. A vádirat szerint csecsemőkorú gyermekük, L. Endre azért halt meg öt évvel ezelőtt, mert a szülők nem adták be neki a véralvadáshoz szükséges, kötelezően előírt K-vitamint, és amikor agyvérzés miatt rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost.

Később pedig, amikor egy segítőjük orvost hívott, próbálták megakadályozni a baba megmentését. A kisfiú néhány nappal később a kórházban elhunyt.

A bíró kérdésére Vincze Felicia azt felelte, csak akkor szokott K-vitamint adni, ha a szülő kéri, és ő ellátta azzal a tanáccsal L-éket, hogy legkésőbb öt napon belül adjanak a babának K-vitamint, és ez szerepelt a születés után átadott dokumentációban is. A vádlottak azt vallották, nem emlékeznek arra, hogy ilyen információ elhangzott volna. A bíró szerette volna látni a szülészeti cég szerződését a vádlottakkal, de a szülésznő azt felelte, hogy az már nincs meg.

Amikor az ügyész azt firtatta, hogy ismerik-e a K-vitamin profilaxisra vonatkozó irányelveket, Márki-Zayné azt felelte, hogy azok amúgy sem jogszabályok. Erre az ügyész azzal reagált, hogy az irányelvek valóban nem törvények, de az egészségügyi törvény szerint kötelező őket betartani.

A 24.hu szerette volna megkérdezni Márky-Zay Felíciát a történtekről, illetve azok esetleges összefüggéséről a születésház bezárásával, de a megkeresésükre ezt reagálta:

Nem szeretnék nyilatkozni és politikai okokból semmilyen módon sem szeretnék szerepelni az erről szóló hírekben.

A tegnapi tárgyalásra beidézték a család gyermekorvosát, Mile Gabriellát is. Mile az az orvos, aki az agárdi „fényevő” szekta tagjainak gyermekorvosa is volt. Abban az ügyben, 2016-ban egy kisfiú meghalt, mert halálra éheztették a szülei, akik azt hitték, hogy a „prána-táplálkozás” fogja életben tartani. 2016-ban az orvost foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért az ügy hatodrendű vádlottjaként két év börtönre ítélték, egy évre felfüggesztve.

Hírdetés

A bíró ismertette a nyilvános tárgyaláson, hogy a tovább praktizáló Mile ellen jelenleg is közokirat-hamisítás miatt folyik eljárás, ugyanis nem adott be egy BCG-oltást, de kiállította az erről szóló dokumentációt.

Az orvos viszont a mai tárgyaláson váratlanul azt vallotta, hogy ő beadta a gyermeknek a K-vitamint.

Hirtelen eszébe jutott az orvosnak, hogy mégis beadta a K-vitamint, pedig nem szokta

Ez azért meglepő, mert a korábbi vallomásban még azt mondta, hogy nem adott K-vitamint, és amikor a baba rosszul lett és a kórházból felhívták telefonon, akkor is ezt mondta. Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy miért emlékszik most hirtelen másként.

Az abszurd drámába hajló tárgyaláson az ügyész megkérdezte az orvost, hogyan adta be a K-vitamint, mire ő azt felelte, nem emlékszik. Az ügyész kérte, hogy akkor mutassa meg hogyan szokta.

Nem szoktam, hangzott a válasz.

Az L. házaspár diósdi otthonában két gyermeket nevel, az ő orvosuk szintén Mile Gabriella. A bíró kérdésére, hogy ők megkapták-e a kötelező BCG-oltásokat, az apa nemmel felelt.

A tárgyalássorozat következő dátumaként a bíró február 26-át és 28-át jelölte meg. A vádlottak kérték, hogy ne legyen egy héten két tárgyalás, mert ez nekik sok, de a bíró nem vette figyelembe a kérésüket.

(24.hu nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »