Márki-Zay Péter: A Fidesz már a 49 százaléktól is fél

Márki-Zay Péter: A Fidesz már a 49 százaléktól is fél

Márki-Zay Péter szerint Lázár János kancelláriaminiszter ellene indított kampánya a visszájára sült el, mert az alaptalan támadásokkal inkább szimpátiát keltett iránta a választókban. A településen vasárnap választanak polgármestert.

Márki-Zay Péter kampányzáró beszédében, szombaton a gyanús hódmezővásárhelyi közbeszerzéseket és a közfoglalkoztatottak letolvajozását vetette Lázár János miniszter és Hegedűs Zoltán alpolgármester szemére. A független polgármesterjelölt ismét a megfélemlítés és a korrupció felszámolását ígérte.

http://mno.hu/

 Az Index beszámolója szerint az volt Márki-Zay Péter sátras kampányzárójának fő mondanivalója, hogy a „félelemnek vége”. Az ellenzéki polgármesterjelölt szerint ha 10-ből hatan elmennek vasárnap szavazni, akkor a Fidesz jelöltje vereséget szenved. „De ha holnap még csak 49 százalékot szereznénk, az is győzelem, mert a Fidesz a 49 százaléktól is fél” – mondta.

– A második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap. Az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot – jelentette ki a plébános.

http://mno.hu/

Hírdetés

A plébános beszéde a hívők egy részét felháborította és a Váci Egyházmegye püspöke is kifogásolta. Beer Miklós szerint egy pap nem viselkedhet pártfunkcionáriusként.

A fideszes jelölt pénzzel akarja megnyerni a hódmezővásárhelyieket. Egy pénteki fórumon arról beszélt, hogy a település 150 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel a Modern városok programban.

– Én nagyon bízom benne, hogy a hódmezővásárhelyiek bölcsen gondolkodva, mérlegelve a lehetőségeket, mérlegelve azt az utat, amit Almási István polgármester úr az önök javaslatára kitűzött, hogy ezt közösen fogjuk tudni folytatni – fogalmazott.

A független indulót megpróbálták lejáratni is: szórólapokon név szerint listázták azokat, akik támogatják a független polgármesterjelöltet. A listán szerepelnek magánemberek, de a zsidó hitközség is.

Tavaly november végén tüdőgyulladásban halt meg a város akkori fideszes polgármestere, Almási István. A vasárnapi választáson a Fidesz és a KDNP jelöltjeként Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármester, független jelöltként pedig Hernádi Gyula orvos és a Fideszből kiábrándult, Márki-Zay Péter közgazdász indul. Utóbbi a Hír TV-ben is, január 5-én erősítette meg az indulási szándékát.

 

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »