Márki-Zay majd összeköti

A múlt szombati kormányellenes gigatüntetésre még csak levelet írt Márki-Zay, de a második megmozduláson (eddig hetvenezren nyilvánították ki érdeklődésüket a Facebookon) a legújabb hírek szerint már beszédet is mond majd.

Csütörtökön a Narancs egyik blogja, a Republikon vetette fel, hogy az első tömegtüntetések utáni mozgalmat „egy Márki-Zay Péter vezethetné”, ugyanis „hitelesen állhatna az újonnan kiábrándult tömeg elé, hisz függetlenként aratott hódmezővásárhelyi győzelme nem pusztán hitet adott ennek a tábornak, de azóta is folyamatosan építi a politikai tőkéjét – többek közt a létező ellenzék ostorozásával”. Ráadásul „jobbközép, konzervatív emberként képes lehet narratívát kínálni azoknak a szavazóknak is, akik eddig nem találtak maguknak az ellenzékben politikai képviseletet”.

Mindeközbena szervezők környezetéből is olyan hírek jönnek, hogy a következő lépés az lenne, hogy civil mozgalommá alakítsák a tüntetéssorozatot.

Hírdetés

Márki-Zay Péterrel a Narancs legfrissebb számában olvashatnak interjút, ebben szó esik arról is, milyen esélyeket lát egy új ellenzék formálódására, van-e országos politikai ambíciója.

„Óriási önbecsapás lenne, ha azt mondanám, hogy négy hónap politikai tapasztalat után alkalmas lennék országos politikai szerepre. Sok politikussal beszélgetek, rájuk is hallgatva mondom ezt: meglátjuk, mennyire bonyolult olyan ellenszélben küzdeni, amilyenben most az ellenzék van. Ha valaki azt hiszi, hogy magányos cowboyként lehet most alkotni, téved. Ha sokan, tehetséges és becsületes emberek összefogunk, akkor van esély, de ez nem egyszemélyes misszió. De mit adhatok hozzá ehhez én? Rám sok mérsékelt jobboldali is nyugodt szívvel szavazott, mert nekik is hiányzik egy olyan Fidesz, amelyik nem lop. Ezt a receptet országos szinten is lehetne alkalmazni” – mondja Márki-Zay ebben az interjúban Nagy Gergely Miklósnak.

Továbbá: „Más is nyert már polgármester-választást, ám az már inkább újszerű a személyemet illetően, hogy valaki a jobb- és baloldali ellenzékiekkel, sőt a fideszesekkel is szeretetteljesen akar együttműködni. Hogy össze tudom kötni ezeket a világokat.”

„Össze tudom kötni ezeket a világokat” – Márki-Zay Péter lesz a szombati tüntetés sztárfelszólalója


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »