Márki-Zay elérte a gödör alját

Márki-Zay elérte a gödör alját

 Szerinte a menekültek könnyebben fognak tudni szavazni. Undorító!

És kire másra, mint a Fideszre.

Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje ismételtem vállalhatatlan, botrányos kijelentést tett vasárnap a szokásos élő előadásában.

 

Ezúttal sikerült megtalálnia a háború elől menekülőket.

Az is tény, hogy míg korábban át kellett jönniük a határon, aznap és a lakhatatlan ingatlanba bejelentkezett 200 egyikeként leadták a szavazatukat a Fideszre. Most nem kell átjönni, mert már itt vannak. Tehát hogy azok, akik átjöttek 60 ezren, azok jelentős része szerintem magyar szavazópolgár, tehát ők valamivel könnyebben fognak tudni szavazni”

– magyarázta.

Márki-Zay arról is beszélt, hogy ne zárjuk ki a lehetőségét, hogy azért nagyon sok kárpátaljai magyar inkább orosz párti lehetett. A Fidesznek azért lesz támogatottsága közöttük.

Hírdetés

Márki-Zay hozzáállása kísértetiesen hasonlít Gyurcsány Ferencéhez.

A 2004. december 5.-i népszavazás előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként példátlan kampányt folytatott azért, hogy a külhoni magyarok ne kaphassák meg a kettős állampolgárságot. Ekkor a baloldal azt hangoztatta, hogy:

 

 

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség egyébként közleményt adott ki. Ebben köszöntet mondtak a magyar kormánynak mindazokért az erőfeszítésekért, amelyeket az ukrajnai háborús helyzetben a béke helyreállítása és a humanitárius helyzet enyhítése érdekében tesz és arra kérték a magyar politikusokat, hogy ne kezeljék kampánytémaként a kárpátaljai magyarságot

 

zárták közleményüket.

www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »