Márki-Zay az Európai Unióra és a Nyugatra bízná hazánkat

Márki-Zay az Európai Unióra és a Nyugatra bízná hazánkat

Gratulálunk!

A baloldal közös kormányfőjelöltje, aki már többször bebizonyította, hogy nem a legélesebb kés a fiókban, újabb böszmeséggel örvendeztette meg a Facebook-követőit. Most, amikor a szuverenitásunk megvédése talán a legfontosabb és legnagyobb feladatunk az elmúlt évtizedekben, Márki-Zay Péter arról elmélkedett, hogy a védelmünket másokra kéne bízni.

A hódmezővásárhelyi polgármester azzal a magvas gondolattal zárta az előző hetet, miszerint Magyarországot „a NATO, az Európai Unió és a Nyugat védheti meg.” A NATO egy katonai szövetség, aminek 1999 óta vagyunk tagja, és – Istennek hála – azóta nem érte fegyveres támadás hazánkat, így a NATO beavatkozására és védelmére nem volt szükség Magyarországon, tehát velük kapcsolatban ilyen tapasztalatunk nincs. Az Európai Unió (EU) és az örök favorit Nyugat már számtalanszor bizonyították „segítőkészségüket”.

1529-ben az Oszmán Birodalom megostromolta Bécset. Sikertelenül, mivel a nyugati seregek összeálltak, így fel tudták tartóztatni a török hadat. 1683-ig számtalanszor próbálta bevenni Szulejmán és Kara Musztafa a Habsburg fővárost, de az említett okból egyszer sem sikerült. A nyugati lovak patája azonban, úgy néz ki, nem bírt volna még ki párszáz kilométert, ugyanis mind 1541-ben Budát, mind 1552-ben Egert egymaguk védték a hősök a sokszoros török túlerővel szemben, európai segítség nélkül. Miután sikerült kiűzni a muzulmánokat, Nyugatról érkezett a megszállás a Habsburgok által. Az 1867-es kiegyezésig – amit virágzó ötven év követett – a magyarok alávetettként éltek a saját hazájukban. 1956-ban ismét Keletről érkezett a támadást, a Hruscsov által Kádár János kérésére küldött szovjet tankok „személyében”. A Nyugat segítsége ekkor kimerült a Szabad Európa rádióban sugárzott „Tartsatok ki, jövünk!” biztatásban. Köszönjük, Nyugat!

Hírdetés

Az Európai Unió, a nyugati országokhoz hasonlóan, többször bizonyította, milyen tisztelettel gondolnak ránk, illetve, hogy mennyire lehet rájuk számítani, amikor tényleg nagy a baj. Az EU szerveinek az elmúlt években nyújtott csúcsteljesítménye kimerült a Soros-mantrát hangoztató NGO-kkal összeállított jogállamisági jelentések megalkotásában, valamint az Európai Parlament által annak a deklarációjában, hogy a férfiak is szülhetnek. Gratulálunk! Ezzel szemben, amikor tényleg problémákat kellett volna megoldaniuk, kudarcot vallottak. A Willkommenskultur a XXI. századi Európa legnagyobb bukása (egyelőre), aminek keretében elárasztották az EU-t erőszakos, integrációra alkatilag képtelen afrikai és ázsiai migránsokkal. Az illegális bevándorlást elutasító országokat pedig, ahelyett, hogy példát vettek volna róluk, azóta is támadja. Hasonlóan leszerepelt az unió a koronavírus-járvány kezelésében is, ugyanis utolsók között sikerült vakcinákat beszerezniük, azon államoknak pedig, akik az emberi életet szem előtt tartva, nem politikai alapon szelektáltak az oltások között, komoly támadást kellett elszenvedniük a brüsszeli bürokraták irányából.

Ez tehát az Európai Unió, és az áhított Nyugat, akikre Márki-Zay építené a honvédelmünket, és akik – szerinte – megvédenének minket. Ahogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje fogalmazott: „Április 3-án erről döntünk.” Nos, igen kapitány úr(?), huszonhét nap múlva erről (is) fogunk dönteni. A magyar emberek többsége pedig nem arra fog szavazni, aki háborúba sodorná az országot, miközben lépten-nyomon leostobáz bárkit, aki nem ért vele egyet.

Szűcs Gábor – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »