A Kádár-rendszer irányítási mechanizmusa kb. az volt, hogy mindenről egy 15-20 tagú testület döntött, de Kádár elvtársnak vétójoga volt, azaz ellenében a többség nem ért.
Viszont annyi esze volt Kádárnak, hogy felismerte, nem ért sok dologhoz, így voltak kiválasztott bizalmasai egyes területeken, ezeket felemelte a vezetésbe, vagy ha nem is emelte fel őket, a másodvonalba helyezve őket, kettesben velük tárgyalt minden adott kérdésben, majd ez alapján alakította ki saját álláspontját.
A külkereskedelem terén ez az ember Marjai József volt, ő volt 1978-tól egészen Kádár leváltásáig a magyar külkereskedelem egyes számú vezére. Minden ilyen kérdésben ő hozta meg de facto a végső döntést. Formálisan tagja se volt a legfelsőbb vezetésnek – nem volt se a Titkárság, se a PB tagja -, annál egy szinttel lejjebb volt a hivatali ranglétrán, de ennek nem volt jelentősége: sokkal többet számított, hogy Kádár elvtárs feltétlen bizalmát bírta.
Aki nem élt akkor, annak fontos infó: a Kádár-rendszerben a miniszteri poszt alárendelt ügyintéző pozíció volt, a valódi vezetés nem a Kormány volt, hanem a Titkárság és a PB, valamint az azoknak közvetlenül alárendelt KB-apparátus. A Kormány csak a harmadik helyen volt, tisztán végrehajtó-ügyintéző szereppel.
Marjai elvtárs kemény ember volt. Bár volt rendes családja, a hobbija a munkába járás volt. Bár az őskortól párttag volt (1944 előtt már kommunista párttag volt), lassan ahhoz a csoporthoz állt, mely rájött, hogy a marxista rendszer nem működőképes, így a 70-es években egyértelműen a „reformistákhoz” tartozott – őt persze a dolog politikai része nem érdekelte, csak a gazdasági.
Munkamániája miatt rettegett főnöknek számított, az a típus, aki vasárnap hajnalban felkel és bemegy az irodába, megnézni hátha van „valami”.
Hivatalos hobbija egyébként a vadászat volt, de valószínűleg csak kényszerből. A Kádár-rendszerben az elit tagjai számára nem járni vadászni kb. olyan volt, mint ha valaki ma azt hangoztatná, hogy ő nem tudja mi az internet – nem lehetett nem vadászni, mert a vadászatokon alakultak ki a személyes kapcsolatok.
Szóval valami olyan típus volt, mint Virág elvtárs a Tanúban: nem ivott, nem evett, nem szórakozott, csak dolgozott. Amikor a mi időnkben először Kubába látogatott, a szokások szerint előre egyeztetve lett a titkárságával mik az igényei, mire az a válasz jött: „minden mindegy, csak legyen a szálláshelyen hűtőszekrény, benne pár doboz lehetőleg természetes narancslével”.
S nem mosolygott soha. Vicceket se mesélt, csak mások kárára, amikor valakivel konfliktusa volt, de ezeket is komor arccal adta elő, nem mosolyodva el.
Mesélik, egyszer látták mosolyogni Havannában. Ekkor egy kubai főember megkérdezte tőle, hogy kell a nevét helyesen ejteni, „marjai” vagy „marhai” alakban – ezen még ő is felvidult.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
