Marine Le Pen Németországot és Franciaországot bírálja

Marine Le Pen Németországot és Franciaországot bírálja

Németország csak olcsó munkaerőt remél a menekültek befogadásától a francia szélsőjobb vezetője szerint. Marine Le Pen a párizsi kormányt is bírálta, mondván, félreértelmezik a menedékjog fogalmát, és gazdasági bevándorlókat engednek az országba, miközben milliók vannak munka nélkül. Dánia közben továbbra sem enged be Németországból vasúton Svédországba tartó menekülteket, a németek ezért kerülőúton szállítják őket tovább.

Neonácik vonultak egy kelet-németországi városban, a Nemzeti Demokrata Párt hívei a menekültek befogadása ellen tüntettek, olyan üzenetekkel, hogy „Egy menekült is túl sok, deportálják őket”. Az egyik helyi tisztviselő szerint a lakosság egy része tart az újonnan érkezőktől. „A város megosztott. Vannak, akik már a kezdettől azt mondják, segíteni akarnak a menekülteken, hogy otthont találjanak és emberhez méltóan éljenek. Mások viszont félnek. Attól, hogy külföldiek jönnek, más kultúrával, és nem tudják, ez hogyan befolyásolja majd az életüket. Ezek általánosan elterjedt aggályok” – fogalmazott Andreas Nather városi tanácstag.

Hírdetés

Németország északi részén nem letelepedni, hanem áthaladni akarnak a menekültek. A dán határnál fekvő Flensburg vasútállomása nem indít vonatokat a skandináv országba, mivel Dánia leállította a Németországból érkező vasútforgalmat. Erre azután került sor, hogy a Svédországba tartó menekültek egy része nem volt hajlandó elhagyni a dán szerelvényeket, és nem engedte, hogy a dán hatóságok regisztrálják őket. A flensburgi pályaudvaron rekedt migránsokat a németek most kerülőúton szállítják Svédországba. „Mintegy 200 menekült van a flensburgi pályaudvaron. Három busz viszi őket tovább éjszakai szállásukra, ahonnan pénteken Kielbe visszük őket, ott pedig egy Svédországba tartó kompra szállhatnak” – számolt be Marie Lorenzen, a flensburgi rendőrség szóvivője.

Közben Franciaországba is érkeztek menekültek, őket szintén buszokkal szállították Németországból. „Azért jöttem el Irakból, hogy valamelyik európai országba kerüljek. Nem érdekelt, melyikbe, de odahaza álmodoztam arról, hogy Franciaországba jutok. Aludtam a többiekkel, amikor megszólalt a hangosbeszélő, és azt mondták, szíriaiak és irakiak utazhatnak Franciaországba. Örömünkben táncra perdültünk, nagyon boldogok voltunk. Még mindig nem hisszük el” – mondta egy iraki menekült. Franciaország összesen 24 ezer menekültet fogad be, az Európai Unió terveinek megfelelően.

Több város is jelezte, hogy szívesen látja a migránsokat, a francia szélsőjobb azonban elhibázottnak tartja a kormány döntését. „Azzal vádolom a francia vezető politikusokat, hogy teljesen eltértek a menedékjog fogalmától. Arra kell emlékeztetnem őket, hogy ez a fogalom mind történelmünkben, mind jogrendünkben szigorúan azokra a politikai aktivistákra korlátozódik, akiket a saját kormányuk üldöz, és az illegális bevándorlók nagy részének esetében egyáltalán nem erről van szó. A francia vezetők folyamatosan azt hazudják a népnek, hogy képesek vagyunk befogadni ennyi gazdasági bevándorlót, miközben Franciaországban jelenleg 7 millió munkanélküli és 10 millió szegény él” – érvelt a Nemzeti Front elnöke. Marine Le Pen korábban Németországot is bírálta, azzal vádolva Berlint, hogy olcsó munkaerőre, rabszolgákra vágyik, és ezért nyitja meg kapuit a menekültek ezrei előtt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »