Október 10-én tartotta Kárpát-medencei zarándoklatát a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez kapcsolódó hagyományos találkozón az ország számos pontjáról érkeztek a KÉSZ-csoportok és határon túli magyar közösségek tagjai a váci Nagyboldogasszony-székesegyházba, ahol Marton Zsolt váci megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét.
A helyszínválasztás különös jelentőséget kapott azáltal, hogy a Váci Egyházmegye idén ünnepli alapításának ezeréves jubileumát.
A zarándoklat központi eseménye a megyéspüspök által bemutatott ünnepi szentmise volt, amelyen Makláry Ákos görögkatolikus pap, a KÉSZ elnöke és a zarándokcsoportokkal érkező lelkipásztorok is koncelebráltak.
Szentbeszédében Marton Zsolt püspök külön köszöntötte a határon túlról érkezett testvéreket, kifejezve örömét, hogy a Kárpát-medence különböző részein élő magyarok együtt imádkozhatnak. A főpásztor arra hívta a jelenlévőket, hogy a keresztény hit igazságait mindig szeretettel képviseljék, és gondoskodjanak arról, hogy a hit öröksége a következő nemzedékek számára is élő maradjon.
A magyar nép és a Szűzanya különleges kapcsolata
A váci megyéspüspök a magyar nép és Szűz Mária kapcsolatának történelmi gyökereit idézte fel, Szent István király országfelajánlásáról szólva. A hagyomány szerint a király életének és uralkodásának válságos időszakában, fia, Imre herceg halála után, a pogánylázadások idején ajánlotta országát Isten Anyjának oltalmába.
A felajánlás a magyar Mária-tisztelet meghatározó eseményévé vált: a Regnum Marianum azt fejezi ki, hogy a magyarság történelme során különleges bizalommal fordult a Szűzanyához, kérve pártfogását – hangsúlyozta Marton Zsolt.
A Mária-tisztelet Szent László király idején továbbmélyült, és az egyházi év ünnepeit is átszövi. A Magyarok Nagyasszonya ünnepe sajátos módon fejezi ki a magyar nép Szűzanya iránti szeretetét – fejtette ki a főpásztor. – Ez a közelség a magyar imádságok nyelvezetében is megmutatkozik. Az angyali üdvözlet magyar megfogalmazása, „asszonyunk, Szűz Mária”, a személyes, bizalmas kapcsolatot tükrözi. Mária nem távoli alak a hívők számára: közbenjárását kérhetik, és bízhatnak abban, hogy figyel rájuk.
Mária és Erzsébet találkozása is ezt az alázatot példázza, amelyben az ember képes felismerni Isten művét a másik életében, és örömmel fordul felé.
A Szűzanya a türelem és az imádság fontosságára is figyelmeztet – tette hozzá Marton Zsolt püspök. – A rohanó világban, ahol egymást érik a feladatok és az ingerek, időre van szükség ahhoz, hogy az ember felismerje és befogadja a valódi értékeket. Ezért különösen fontos az imádság, amelyben nem a sietség, hanem az Istenre figyelés kerül előtérbe.
A váci megyéspüspök a rózsafüzér gyakori imádkozására is buzdított, leszögezve, hogy bár az ismétlődő imádság olykor monoton lehet, éppen ez az ismétlődés segíthet elcsendesedni, és engedni, hogy Isten jelenléte hasson az emberre. Marton Zsolt ezt a tapasztalatot „szent monotóniaként” írta le.
amint az Üdvözlégy szavai is hangsúlyozzák: „áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus”. A Szűzanya tisztelete így Krisztushoz vezet, és bármilyen élethelyzetben lehetőséget ad az imádságra.
Mária a Béke Királynőjeként is példát mutat. Közbenjárása segíti a hívőket abban, hogy békére találjanak Istennel, és ebből a békéből merítsenek a mindennapokhoz – emelte ki a püspök.
Hozzátette: Szent István országfelajánlásának példáját más nemzetek is követték. A magyar keresztény örökség része az is, hogy Szent István Európa első szent királya volt, amire egészséges nemzeti büszkeséggel tekinthetünk.
A Szűzanya példája a megújulásra is meghív.
Mária abban segít, hogy ez az újratervezés ne pusztán saját elképzeléseink mentén történjen, hanem Jézus szeretetében, Isten akaratát keresve – hangzott el Marton Zsolt váci megyéspüspök szentbeszédében.
Hálaadás és lelki megújulás
A zarándokokhoz Makláry Ákos, a KÉSZ elnöke is szólt. Arra emlékeztetett, hogy a KÉSZ közösségéhez tartozók a Kárpát-medence bármely pontján járjanak, otthon érezhetik magukat egymás között. Felidézte XIV. Leó pápa buzdítását is, aki a rózsafüzér imádkozására hívja a híveket.
A zarándoklat során kapott lelki ajándékokat nem elegendő megőrizni, azokat tovább is kell adni a családban, a közösségekben és a mindennapi kapcsolatokban – hangsúlyozta Makláry Ákos. – Az ember akkor válik igazán gazdaggá, ha a kapott lelki javakat másokkal is megosztja.
A KÉSZ elnöke a Váci Egyházmegye ezeréves jubileumára utalva kiemelte, hogy minden zarándoklat egyben hálaadás is. Az évforduló alkalmat kínált arra, hogy a résztvevők hálát adjanak az egyházmegye múltjáért, és a nemzetért kérjék a Szűzanya közbenjárását. Az egyházmegye megújulását a székesegyház felújításával állította párhuzamba, rámutatva, hogy a külső megújulás akkor teljesedik be igazán, ha a hívek számára is megújulást hoz.
Közös imádság a zarándokok szándékaiért
A délutáni program során a résztvevők idegenvezető kíséretében megtekintették a felújított székesegyházat, majd a püspöki palotát és annak kertjét. A zarándoklat közös rózsafüzér imádsággal zárult a székesegyház előtti téren. Az örvendetes rózsafüzér imádkozása során a zarándokok a Szűzanya elé helyezték személyes imaszándékaikat, és együtt kérték közbenjárását.
A tizedeket a KÉSZ tagjai vezették, az imádság pedig a közösség összetartozását is kifejezte: a zarándokok egyéni kérései közös könyörgéssé kapcsolódtak össze.
A program Makláry Ákos áldásával ért véget.
A KÉSZ hagyományos Kárpát-medencei zarándoklata ismét alkalmat teremtett arra, hogy a különböző településekről és a határon túli magyar közösségekből érkező hívek együtt adjanak hálát, imádkozzanak a nemzetért, és megerősödjenek a hit továbbadásának küldetésében.
Forrás és fotó: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


