Ősi hagyomány, hogy a Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez legközelebb eső szombaton magyar hívek töltik meg a mariazelli bazilikát – az anyaországból és a diaszpórából érkezők együtt ünnepelnek a kegyoltár körül. E hagyományt követve idén október 5-én zarándokoltak magyar hívek Mariazellbe. Az ünnepi szentmisét Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be.
2024 óta újra az ausztriai magyar főlelkész szervezi a zarándoklatokat, együttműködésben a mariazelli apátsággal.
Az idei zarándoklat különlegességét az adta, hogy ebben az évben ez volt a második magyar zarándokcsoport Mariazellben, ugyanis májusban Mindszenty József bíboros életnagyságú szobrát avatták fel a bazilika északi oldalánál.
Michael Staberl OSB prior, a kegyhely vezetője köszöntötte a magyar zarándokokat, köztük Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspököt, Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövetet, Vejkey Imre képviselőt, valamint a paptestvéreket és híveket.
A szentév reményének jegyében szólt a jelenlévőkhöz, megemlékezve Mindszenty József bíborosról és az új Mindszenty-szoborról is.
„Köszönetet mondok Magyarországnak, a magyarságnak, a Mindszenty Alapítványnak ezért a gyönyörű szoborért, amelyet májusban egy nagy ünnepség keretében megszenteltünk. Vigyék magukkal a Magyarok Nagyasszonyának, a Magna Domina Hungarorumnak az áldását, és nagyon köszönöm, hogy eljöttek Mariazellbe!”
Az elöljáró üdvözlését követően Szabó Ernő, az ausztriai magyar közösség főlelkésze szólt a jelenlévőkhöz. Megköszönte a prior szavait, majd köszöntötte a megjelent zarándokokat, külön is kiemelve a gyerekeket, fiatalokat, valamint Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspököt, a budapesti Szent István-bazilika plébánosát, aki egyben az MKPK külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott koordináta.
Háláját fejezte ki Mohos Gábor püspöknek, amiért bemutatja az ünnepi szentmisét, és számos más feladata mellett elvállalta a diaszpórában élő magyar katolikusokért való szolgálatot is, szeretettel fordulva feléjük. Megemlékezett püspökké való kinevezésének évfordulójáról is, jókívánságokkal kísérve további szolgálatát.
Szabó Ernő atya köszöntötte az Ausztriában szolgáló paptestvéreket, köztük Varga János kanonokot, a bécsi Pazmaneum rektorát, aki híveivel és ösztöndíjas fiatalokkal együtt érkezett a zarándoklatra. Üdvözölte a Grazból érkezett Molnár Ottó prelátust, akit éppen 39 évvel ezelőtt szenteltek pappá Mariazellben. Szeretettel köszöntötte a Magyarországról érkezett paptestvéreket is: Godzsa István gödöllői premontrei atyát, valamint Ciprián kapucinus atyát Máriabesnyőről, aki a Misszió Tours zarándokainak lelkivezetőjeként kísérte a közösséget.
Szeretettel köszöntötte Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövetet és munkatársait, valamint Vejkey Imre országgyűlési képviselőt, a Máltai Lovagrend tagjait, Lakner-Bognár András orgonaművészt és Makkai Lajost, a perjelség titkárságának munkatársát.
„Nagyon örvendek, hogy itt vagyunk egész Ausztriából, az itt élő magyarok, hogy a magyarországi testvéreink imájára és közbenjárására a Szűzanya erősítse identitásunkat, hogy éljük meg nyelvünket, hitünket, kultúránkat, tradícióinkat.”
A köszöntések után kezdetét vette az ünnepi szentmise, melynek főcelebránsa Mohos Gábor püspök volt.
„Itt vagyunk Mariazellben, egy nagyon ősi Mária-kegyhelyen, amely sok évszázad óta mélyen összekapcsolódik a magyarság hitével és történelmével. Egy olyan ünnepnek a közelében vagyunk, a Magyarok Nagyasszonya ünnepe közelében, amely a mi Mária-ünnepünk.
A Szűzanyát nagyon sokféle módon tiszteljük, nagyon sok népnek megvan a hozzá való sajátos viszonya, de közülük mi mégis kiemelkedünk, mert Szent István előtt nem nagyon van annak nyoma a történelemben, hogy valaki ilyen módon felajánlotta volna a Szűzanyának, az ő oltalmába az egész rábízott népet. És nemcsak oly módon, hogy anyai szeretetével járjon közben értünk az Istennél, vagyis képviselje az ügyeinket, örömeinket, bánatainkat, kéréseinket, hanem úgy is, hogy valamilyen módon igazgatja, rendezi ennek a népnek az ügyeit – emelte ki a püspök. – A királynak az a dolga, hogy kormányozza az egész népet.” Szent István ezt is a Szűzanyára bízta.
És nemcsak az akkori magyarságért, hiszen ezer évvel később is érvényes ez a felajánlás. Egy olyan intuíció volt ez Szent István részéről, amely egészen megdöbbentő és felemelő – fogalmazott Mohos Gábor.
Hogyan kaptuk a Szűzanyát? A történelem során Isten sokszor, sokaknak távolinak tűnt, ha egyáltalán hittek benne. Távoli, félelmetes, s nem olyan, akihez közeledni lehetne. Isten volt az, aki újból és újból közeledett, méghozzá a legcsodálatosabb módon akkor, amikor emberré lett, és újszülött gyermekként jött közénk. S aki őt az egész emberiség nevében befogadta, Mária volt. Megkapta azt az egyedülálló küldetést, hivatást, hogy Isten Fiának az édesanyja legyen.
Az evangéliumban Erzsébet azt mondja Máriának: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Éva nem hitt Istennek, inkább hitt a kígyónak. Mária hitt Istennek, és egész életében kitartott ezen hite mellett, és létezésével bebizonyította, hogy ez lehetséges. Mert nem kell minden embernek elbuknia, nem kell elbuknunk a kísértésben. Mária létezése bizonyítja, hogy lehet úgy is élni, hogy az ember egyszer sem bukik el. Ádám és Éva is erre lettek volna meghívva.
Mit jelent az, hogy hinni Istenben? Felismerni, megsejteni, hogy kicsoda Isten, és ezek szerint mit jelent az ő Szava. Isten minden élet forrása, nélküle nem létezik semmi. Jézus azt mondja: „Nélkülem semmit sem tehettek.” Bármit teszünk, az az Isten ajándéka, hogy tehetjük.
Sokszor azt hisszük, hogy önmagunk urai vagyunk, kézben tartjuk a dolgokat. Ez illúzió. Nem önmagunktól létezünk, nem mi határozzuk meg saját életünk kereteit, hanem ajándékba kapjuk Istentől, akinek túlcsordul a szívében az ajándékozó szeretet, amely kiárad, és ebből jön létre az egész teremtett világ és benne mi, emberek. Ezt fölismerve, megsejtve ezt a titkot, rájövünk, hogy Isten Szava életet adó szó. Jézus azt mondja, hogy az én tanításom „lélek és élet” (ld. Jn 6,63); „örök életet adó igéim vannak”. Isten szava éltető, teremtő szó.
Ahogy az eső lehull az égből, és megöntözi a földet, termékennyé teszi, ugyanígy Isten Igéje is (ld. Iz 55,10–11). Isten Igéjének úgy tudunk gátat szabni, hogy nem hiszünk neki. Isten igéje akkor is megtalálja az utat, de ilyenkor kivonjuk magunkat Isten éltető kegyelméből, sok akadályt gördítünk magunk elé. Ez az, ami Ádám és Éva az öröksége az egész emberiség történelmében: nehezen hiszünk Istenben, és hitetlenségünkkel akadályt állítunk.
Mária az, aki hisz, aki semmilyen akadályt nem állít Isten útjába, ezért benne Isten teljesen meg tud jelenni és emberré lesz, mert semmi akadály nincs benne. Egészen nyitott arra, hogy mindazzal szabadon és önként együttműködjön, amire Isten őt meghívta. Ez az, amit Mária példaként ad és amiben segíteni tud nekünk:
Mária Istennek az a teremtménye, akiben tökéletesen megvalósult mindaz, amit róla Isten elgondolt. Ezért is hívja így úgy az angyal: kegyelemmel teljes. Mert minden megvalósult benne Isten tervéből. Mi azok vagyunk, akikben nem tud minden megvalósulni a bennünk lévő hitetlenség korlátjai miatt, de lehetőségünk van arra, mert az időben élünk. Óriási ajándék az idő – az időben lehetőségünk van arra, hogy változzunk, hogy megnyíljunk, elmélyüljünk, növekedjünk, gyógyuljunk. Gyógyuljunk azokból a hitetlenségekből, bizalmatlanságokból, csalódottságokból, amelyek akadályoznak bennünk Isten életének kiáradását – fogalmazott Mohos Gábor püspök.
„Az elmúlt három napban, Brüsszelben voltam az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak találkozóján. Különböző nézőpontból látjuk a dolgokat, de az közös, hogy mindenki aggódik a jövő iránt, hogy az hogyan fog alakulni. Ami miatt leginkább aggódik minden jó szándékú és jóakaratú ember, hogy egyre nagyobbak az ellentétek az emberek, a népek, a földrészek között. Az ellentétek kiélesedése olyan veszélyeket rejt magában, ami a békének az elvesztése.”
A Szűzanya a Béke Királynője. Ő meghív bennünket arra, hogy kérjük Istentől a békét. Ez az, amit mi, hívők tudunk tenni. „A nagy döntéseket a népek vezetői hozzák, de én hiszem azt, hogy a mi imádságunk a népek vezetőire is hat – hangsúlyozta az esztergom-budapesti segédpüspök. – A mi imádságunk megnyitja Isten kegyelme előtt az utat. Bennünk, magunkban, a környezetünkben, a világban. A Szűzanya azt mondja, hogy imádsággal természeti katasztrófákat, háborúkat is meg lehet előzni.
Kedves testvérek, ilyen csodák vannak. Ilyen a mi életünkben is történt, csak nincs tudomásunk róla. Itt, Ausztriában például az ötvenes években nagyon sokat imádkozták a rózsafüzért, aminek eredményeként 1955-ben kivonultak innen a megszálló csapatok, és Ausztria semleges országként önálló lehetett. Az imádságnak hatalmas ereje van, csak ezt elfelejtjük.”
Mohos Gábor egy másik példát is említett, amely a Fülöp-szigeten történt bő harminc évvel ezelőtt. Az ottani diktátor kivezényelte a katonaságot a nép ellen. A nép pedig odament, imádkozott, és enni adott a katonáknak, sőt virágot is adtak nekik. Az akkori manilai bíboros odament misézni. Együtt imádkoztak, de ez a diktátort nem hatotta meg. Amikor már nagyon éles volt a helyzet, a katonák parancsot kaptak, hogy lőjenek. Volt olyan katona, aki egyébként sem lőtt volna, de volt olyan, aki előtt megjelent egy asszony, és azt mondta, hogy az én gyermekeimre te nem lőhetsz. A katona nem tudott lőni. Nem lett véres polgárháború, mert hittek és imádkoztak. A Szűzanya közbelépett az ottani gyermekeiért, hogy ne a gonosz erők győzzenek, akik minket, embereket egymás ellen akarnak kijátszani.
Ha hiszünk, hittel imádkozunk, akkor lehetséges, hogy a veszedelem elkerüljön, de ehhez mély hit kell.
Szent II. János Pál pápa azt mondta: a hit önmagát teremti meg bennünk akkor, ha gyakoroljuk. Minél inkább törekszünk megélni, annál inkább mélyül és kibontakozik.
Ötven évvel ezelőtt hunyt el Mindszenty bíboros, aki azt mondta: ha lesz egymillió magyar imádkozó, akkor nem aggódik a jövő miatt. Kérdés, hogy van-e egymillió magyar imádkozó, aki tényleg, komolyan imádkozik. 1975-ben szentelték pappá bíborosunkat, Erdő Pétert – tette hozzá Mohos Gábor. – Mindszenty József nem tudhatta, hogy az ő egyik utóda éppen akkor ott, Budapesten, a bazilikában részesül a papság szentségében.
Lelki szinten ezek a dolgok összekapcsolódnak. Mindszenty szenvedése, áldozatvállalása nem volt hiábavaló.
Minél inkább tudunk az imádság mellé tenni valamilyen áldozatot: böjtöt, lemondást, engesztelést, felajánlásokat, annál inkább mélyül ez a kegyelmi dimenzió.
Ha Európában még létezik remény arra, hogy itt valami megújul és jóra fordul, csakis úgy lehetséges, hogy lélekből újulunk meg. Belülről, az Istennel való mély kapcsolatból. Nincs más, ami előrevisz. Különösen most van itt az idő, hogy odaforduljunk Istenhez, hogy bűnbánatot tartsunk. Ez a jövő útja.
Amelyek akkor fognak mélyülni és gyógyulni, ha az Istennel való kapcsolatunk is mélyül; és az Istennel való kapcsolatunk is akkor tud igazán mélyülni, ha az egymás közti kapcsolataink is gyógyulnak.
Azt mondja Jézus az evangéliumban, hogy mielőtt az oltáron az áldozatodat bemutatnád, először békülj ki, mert a kettő lényegileg összefügg. Az egész szívünknek kell gyógyulnia, ismét betelnie élettel. Olyan élettel, amely előremutat.
Ha ez a remény újul meg bennünk, amelyet erre a szentévre a figyelmünk középpontjába helyez az Egyház, akkor nem létezik olyan külső körülmény, amely ezt letörje. Ha ez tényleg belülről és Istentől jön, akkor minden helyzetben ott marad, és ez az, ami előrevisz. A bizalom Istenben, hogy bármilyenek is a körülmények, Isten szerető Atya. Eljött közénk emberként, nekünk ajándékozta Édesanyját. Bevon bennünket egy mély személyes kapcsolatba, és megpróbálja velünk megértetni, hogy nem távol van, hanem minden hajunk szálát számon tartja. Ő szerető, gondoskodó, jóságos Atya.
„Kedves testvérek, én azért állhatok ma itt, mert a nagyszüleim a második világháború alatt, a többi testvértől lemaradva, a váratlanul kopogtató legkisebb gyermeküket minden nehézség ellenére is elfogadták: ő az édesapám, és ezért létezem én is. Mert ők háborús körülmények közepette is tudtak Istenben bízni, hogy
„Meghív bennünket arra, hogy az ő örökségüket folytassuk, az ő hitüket vigyük és adjuk tovább a következő generációknak.
Sok mindent hozhattunk a szívünkben magunkkal a Szűzanyához. A kéréseink mellé tegyük ezt is oda, hogy a mi személyes hitünket, szeretetünket – ezáltal reményünket – növelje; tudjuk folytatni mindazt, amit sok-sok generáció magyarságának hagyományaként megkaptunk, tudjuk továbbadni, és az életet szolgálni, tudjunk örülni.”
Az evangéliumban Mária azt mondja, hogy „boldognak hirdet engem minden nemzedék”, pedig az ő élete nem volt könnyű. Amire igent mondott, az mérhetetlen sok küzdelmet, terhet, lelki fájdalmat, nehézséget jelentett. Ő ezt mind felvállalta, és boldog lett örökre.
„Adja Isten, hogy a Szűzanya szerinti boldogságot megsejtsük, erre vágyjunk, erre nyíljon meg a szívünk, lelkünk, és akkor majd egyszer rólunk is el lehet mondani, hogy boldogok vagyunk. Boldogok, mert megnyílt a szívünk, és Isten ránk vonatkozó szava, személyes terve egyre jobban kibontakozott, megvalósult. Egyre inkább azokká váltunk, amilyennek Isten bennünket öröktől fogva elképzelt, és ezáltal szebbé, jobbá, élhetőbbé tettük ezt a világot.
Adja Isten, hogy ezt az örökséget tudjuk magunkkal vinni, ebben tudjunk megerősödni, és ez a remény velünk maradjon és mélyüljön. Táplálja bennünk a mindennapi imádság, ennek a terjesztői legyünk ebben a világban, és akkor a mi országunk és Európa is meg tud újulni. Nem egyik napról a másikra, nem látványosan, de stabilan és biztosan.” Ehhez kérjük a Szűzanya, Szent István királyunk, Mindszenty bíboros és minden magyar szentnek és boldognak a közbenjárását – buzdított Mohos Gábor püspök.
Régi hagyomány, hogy a szentmise után a hívek közös keresztúton vesznek részt. Idén, rendhagyó módon a Mindszenty-szobornál a boldoggá avatásáért mondott imával kezdték az ájtatosságot a zarándokok.
Forrás és fotó: Martineum Felnőttképző Akadémia
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
