Mária-baba a kandallópárkányon? Egy tradíció újragondolva

Angolszász országokban terjedt el az utóbbi évtizedekben az adventi szokás, hogy egy manófigurát ültetnek ki a lakás különböző pontjaira, s az ide-oda vándorló manó szemmel tartja a gyerekeket, majd minden éjjel jelent a Mikulásnak, ki volt jó, és ki volt rossz.

Ezt a szokást – amely egy könyvön és az azzal együtt árusított figurán alapul – sok szülő stresszesnek tartja, és részben ez áll a mögött a bájos Mária-figura mögött, amelyet Erica Tighe Campbell tervezett, és „Mary on the Mantel” (Mária a kandallópárkányon) néven került forgalomba (a tervező Be a Heart nevű cége termékeként).

Az ötletgazda édesanya öltöztetős Mária-babát gondolt ki, a különféle Mária-jelenések öltözékén alapuló gardróbbal. Minden jelenés emléknapján babaöltöztetés közben ott a lehetőség, hogy elbeszélgessünk a gyerekekkel Máriáról, a jelenésről, el lehet mélyíteni a gyerekek kapcsolatát a Szent Szűzzel.

Erica Campbell azt mondta, ő maga azt szerette volna megmutatni a kislányának, milyen vigasztalást jelent Mária. Az ő koncepcióját egészítette ki négygyerekes édesapa webdizájner barátjuk, aki felvetette, a Mária-babával lehetne kiváltani az árgus szemmel leső manó alakját.

Hírdetés

Így kezdett Erica azon gondolkodni, hogyan tudna egy ilyen baba segíteni az advent során a karácsonyi készületben, és hogyan tudnánk általa a gyerekeket Mária barátaivá tenni. Elképzelte, hogyan telhetett Mária ideje a szülés előtt, hogyan készülődött rá, hogyan készítette elő az otthonukat, hogyan utazott el Erzsébethez – a hétköznapi dolgokkal lehet közel hozni Mária alakját.

Az ő minden reggel a ház más pontjain csücsülő Máriája kisbabája születésére készülődik, kimossa a babaruhákat, terheskönyvet olvas, betlehemi útját tervezgeti. Mi is hasonlóképpen készülődünk karácsonyra, adventi koszorúval, takarítással, ajándékcsomagolással.

A gyerekek viselkedéséről jelentő manó helyett „Mary on the Mantel” minden reggel üzenetet is hoz kis táskájában, melyben valami kedvességre biztatja a gyerekeket. Ruhácskája alatt pedig van hely arra, hogy kerekedő hasában növekedhessen a kisbabája.

Forrás és fotó: Catholic News Agency/Be a Heart Facebook-oldal

Magyar Kurír
(vn)


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »