Október 12-én, vasárnap a búcsúszentlászlói kegytemplomban gyűltek össze a hívek az egyházmegyei szentévi zarándoklatra, ahol Udvardy György veszprémi érsek mutatta be az ünnepi szentmisét.
Tódor Szabolcs helyettes esperes, plébános II. János Pál pápa szavait idézte, aki az új évezred kezdetén a megújulásra hívta a világot: „Ha megújulni szeretnénk, életünk középpontjában Istennek kell állnia.”
A plébános emlékeztetett, hogy mindannyian az életszentségre kaptunk meghívást, és példaként a nemrég boldoggá avatott Boldog Bódi Mária Magdolnát említette, akinek hite és élete ma is irányt mutat. Felidézte Ferenc pápa gondolatát is, aki szerint a mai ember, bár sok mindennel rendelkezik, gyakran mégis a remény hiányától szenved – ezért hirdette meg a Szentatya a remény szentévét.
Prédikációjában Udvardy György érsek Rózsafüzér Királynőjének ünnepéhez kapcsolódva Mária imádkozó lelkületéről, a rózsafüzér történetéről és az imádság megújító erejéről elmélkedett.
„Mária az Egyház anyja, az imádkozó asszony, az Egyház védelmezője – fogalmazott az érsek. – A Szűzanya az imádkozó ember példaképe, aki várja az Úr igéjének beteljesedését. Még csak az ígéret van, de már a beteljesülés bizonyosságával várakozik.”
Mária példája ma is tanít bennünket, hogyan ismerjük fel Isten akaratát, és hogyan őrizzük meg a hitet a próbák között: „A tiszta szívű, az Istent ismerő ember tud gyógyulni. Ha időt adunk Istennek, az imádságban bizonyosságra jutunk: az ő akarata jó.”
A rózsafüzér – folytatta a főpásztor – Krisztus-központú imádság, amely békét teremt a szívben, elcsendesíti a gondolatokat, és segít abban, hogy életünket Isten jelenlétében tudjuk élni. „Amikor imádkozom a rózsafüzért, akkor rendezett az életem. Amikor nem imádkozom, félő, hogy az életem is rendezetlenné válik.
Zárásként a főpásztor a Veszprémi Főegyházmegye jelmondatát idézte: „Őseink hite a jövő reménye.” Jövőnk lesz, ha imádkozunk – egyénileg és közösségben is.
A szentmise végén Tódor Szabolcs plébános háláját fejezte ki mindazoknak, akik szolgálatukkal hozzájárultak az ünnephez, és bátorította a híveket az imádság kitartó folytatására.
Végül Udvardy György érsek kifejezte: „Akkor örülnék, ha mindazok életében, akik itt voltak, erősebben jelen lenne a rózsafüzér imádság. Aki pedig eddig elmulasztotta, ma este vegye kézbe újra a rózsafüzért.”
A szentmisén közreműködött a kegytemplom kórusa és a Zala Brass fúvósegyüttes.
A Veszprémi Egyházmegye kegyhelyei szeretettel várják mindazokat, akik szívükben vágyat éreznek arra, hogy a Szűzanya oltalma alatt, imádságban és találkozásban tapasztalják meg Isten kegyelmét és a közösség örömét. Induljunk útra – lélekben és testben is –, hogy újra felfedezzük a kegyhelyek csendjében és ünnepeiben a hit, a hála és az összetartozás szépségét.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


