Maria Angela Goglia nővért a jeruzsálemi holokauszt emlékközpont a Világ Igazai közé sorolta

Maria Angela Goglia nővért a jeruzsálemi holokauszt emlékközpont a Világ Igazai közé sorolta

A június 24-én Rómában tartott ünnepségen Izrael római nagykövetsége a legmagasabb polgári kitüntetést, a Világ Igaza címet adományozta Maria Angela Goglia nővér emlékére, aki a náci megszállás legsötétebb éveiben a Torlonia villában működő kolostorban üldözött zsidó családoknak nyújtott menedéket.

Maria Angela Goglia nővért, az Istituto Suore Compassioniste Serve di Maria (irgalmas nővérek) kongregáció tagját a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet, a világ holokauszt emlékközpontja a Világ Igaza címmel ismerte el, amelyet olyan nem zsidó személyek kapnak, akik önzetlenül és személyesen is veszélyt vállalva mentettek zsidókat a holokauszt idején.

Menedék a deportálás elől

A történészek feltárásai szerint az 1943 szeptemberében kezdődött náci megszállás után az Olaszország területén élő zsidók közvetlen veszélybe kerültek: deportálás és megsemmisítés fenyegette őket. Ebben a tragikus időszakban számos család kétségbeesetten keresett menedéket Rómában. Köztük volt a bécsi származású Strauber család, amely a ferramonti internálótáborból szökött meg, és a zágrábi Handell család. Mindkét család – az Ottolenghi családdal és Lea Bassan Di Nolával együtt – váratlan menedékre lelt az irgalmas nővérek Via Alessandro Torlonia utcában álló kolostorában.

Bár a menekültek hamis személyazonossági iratokkal érkeztek, a közösség elöljárója, Maria Angela Goglia nővér (születési nevén Maria Grazia Goglia) azonnal felismerte zsidó származásukat.

Menedék a kolostor falai között

Néhány hónapon át a menekültek a kolostor falai mögött éltek, ahol nemcsak biztonságos menedéket, hanem élelmet és szívből jövő emberséget is találtak. A teljes és összetett mentőakciót Maria Angela Goglia nővér teljesen önként és óriási személyes kockázatot vállalva irányította, egy olyan időszakban, amikor az üldözöttekkel való együttműködést halálbüntetéssel sújtották. Bátor hallgatásának és fáradhatatlan védelmének köszönhetően mindannyian elkerülték a deportálást, és megmenekültek.

A kitüntetést Maria Angela Goglia nővér leszármazottjának, Mariano Pompeo Gogliának adták át, a megmentettek – a Strauber, Handell és Ottolenghi családok – hozzátartozóinak jelenlétében.

A történelmi eseményeket a jelenlévők meghatottsága közepette idézték fel: Jonathan Peled, Izrael olaszországi nagykövete; Raffaela Todisco, az irgalmas nővérek kongregációjának általános főnöknője; Filomena Vitiello nővér, ugyanezen kongregáció általános helynöknője; Livia Ottolenghi, az Olasz Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke; Carola Funaro, a római zsidó közösség alelnöke; Raffaele Scarinzi, Vitulano polgármestere, valamint Davide Panella atya, a Suor Maria Goglia. Elmetto e Soggolo (Maria Goglia nővér. Sisak és fátyol) című könyv szerzője.

Intés a közöny, a gyűlölet és az igazságtalanság ellen

Jonathan Peled, Izrael olaszországi nagykövete beszédében hangsúlyozta: „Számunkra a holokauszt nem csupán történelem. Nem valami távoli múlt. Olyasmi, ami még mindig él sok családban, beleértve az enyémet is. A holokauszt túlélőinek vagyok a fia. Apám mindössze tizenegy éves volt, amikor 1939-ben, a náci megszállás után kénytelen volt elmenekülni Prágából.

A Világ Igaza címet a Jad Vasem adományozza olyan nem zsidó vallású személyeknek, akik a második világháború idején zsidókat mentettek meg, saját életüket kockáztatva, és bármiféle ellenszolgáltatás nélkül.

Hírdetés

Goglia nővér nevét megörökítik a jeruzsálemi Jad Vasem Igazak kertjében. De mindenekelőtt bennünk kell tovább élnie.

Szeretnék személyesen és Izrael népe nevében is köszönetet mondani az Igazak leszármazottainak azért a bátorságért, amelyet felmenőik tanúsítottak a holokauszt idején.”

Maria Angela Goglia nővér bátorsága

„A történelmet nem csupán a nagy események alakítják, hanem az egyes emberek döntései is, és a ma Maria Angela Goglia nővér számára átadott elismerés erre emlékeztet bennünket. Amikor sokan másfelé fordították a tekintetüket, ő úgy döntött, hogy magára vállal egy olyan felelősséget, amely akár az életébe is kerülhetett volna. Bátorsága az emberség legmagasabb kifejeződése volt. Ennek az elismerésnek azonban van egy mélyebb jelentése is. Maria nővér bátorsága nélkül a családomnak nem lett volna lehetősége arra, hogy folytódjon a története. Így tehát a saját létezésem is az ő döntésének gyümölcse” – vallotta Livia Ottolenghi, az Olasz Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke.

Az üzenet aktualitása

A Világ Igaza kitüntetés, amelyet Maria Angela Goglia nővérnek adományoztak, nem csupán a holokauszt emlékéhez kapcsolódik, hanem olyan tanulságot hordoz, amely ma is szól a lelkiismeretünkhöz. Maria Angela nővér úgy döntött, hogy embereket lát ott, ahol mások csupán ítéletet láttak, és cselekedett, amikor sokkal könnyebb lett volna hallgatni. Tettei tanúskodnak az egyéni felelősség és az erkölcsi bátorság pótolhatatlan értékéről.

Ma Maria Angela Goglia nővérre emlékezni azt jelenti, hogy megerősítjük azt a kötelességünket, hogy soha ne nézzünk félre a gyűlölet, az üldöztetés és az igazságtalanság láttán” – fogalmazott Carola Funaro, a római zsidó közösség alelnöke.

Egy virág a sivatagban

„Maria Angela élete arra tanít bennünket, hogy még a legsötétebb gyűlölet sivatagában is kivirágozhat a szeretet. Ő Torlonia úton található házat az élet fellegvárává alakította, tanúságot téve arról, hogy a béke olyan alkotás, amelyet konkrét, mindennapi és bátor cselekedetekkel építünk. Példája ne csupán ünnepi emlék legyen, hanem iránytű személyes utunkon: erőteljes felhívás arra, hogy korunk sebeit az együttérzés szemével nézzük, és megértsük, hogy minden önzetlen szeretetcselekedet az igazságosság magja” – mondta Filomena Vitiello nővér, az irgalmas nővérek kongregációjának általános helynöknője.

„A megszállás tragikus körülményei között a »gonosz banalitásaként« megnyilvánuló brutalitással szemben sok nő és férfi mindennapi jósága állt. Maria Goglia nővér ezt a mindennapi jóságot választotta, kockára téve saját életét, és határozottan, pánik nélkül szembenézve a legkellemetlenebb és legveszélyesebb látogatásokkal. Ez egy szép, jó és igaz történet, amelyet érdemes örökre megörökíteni a Yad Vashemben, hogy tanulságul szolgáljon a jövő generációi számára” – hangsúlyozta Davide Panella atya.

Folyamatos elkötelezettség a legszegényebbek mellett

„Maria Angela Goglia nővérről ma a zsidó családok hősi megmentését idézzük fel, de bátorsága és elszántsága az azt követő években is megnyilvánult a legszegényebb árva kislányok iránti fáradhatatlan szeretetében.

– fogalmazott Raffaela Todisco, a kongregáció általános főnöknője.

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News Facebook-oldala

Hollósi Judit/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »