Margit királynő jelt adott a kormánynak

Margit királynő jelt adott a kormánynak

II. Margit dán királynő beiktatta hivatalába vasárnap a nemrégiben megválasztott Lars Lokke Rasmussen miniszterelnök új kormányát.

A júniusi választásokon győztes jobbközép tábort vezető liberális párt, a Venstre elnöke a ceremónián bemutatta kisebbségi kormánya tagjait. A helyi sajtó azt emelte ki, hogy a pénzügyminisztérium élére a tárcát 2009 és 2011 között vezető Claus Frederiksen került, a külügyminisztériumot pedig az ezen a téren meglehetősen tapasztalatlannak számító Kristian Jensen fogja irányítani. A kormány tizenhét minisztere között öt nő van.

Hírdetés

Ugyancsak vasárnap a hatalomból távozó szociáldemokrata párt rendkívül kongresszust tartott, amelyen Mette Frederiksen volt igazságügyi minisztert választotta elnökévé.

A Rasmussen volt kormányfő vezette liberálisoknak, akik az elmúlt 25 év leggyengébb eredményét érték el a néhány héttel ezelőtti választásokon, nem sikerült többségi koalíciót összehozniuk a velük egy táborba tartozó három jobbközép párttal, köztük az euroszkeptikus Dán Néppárttal (DF). Így azután ezek a partnerek egyetlen minisztériumot sem kaptak. A kisebbségi kormánynak pedig minden egyes szavazásnál meg kell próbálnia egyezkedni a többi párttal, hogy javaslatait elfogadtassa.

A DF – amely brit típusú népszavazást szeretne kierőszakolni Dánia európai uniós tagságának fenntartásáról – húszéves történetének legjobb választási eredményét produkálta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »