„Jól kezdtük a mérkőzést, nem engedtük, hogy az ellenfél nyomás alá helyezzen bennünket, de 25 perc után egész érdekes dolgoknak lehettünk szemtanúi a pályán. A játékvezető szinte minden szabálytalanságot lappal büntetett.
Pályafutásom során megfordultam Olaszországban, Magyarországon, Németországban, Görögországban és Mexikóban is, de soha ilyet még nem éltem át. A futball olyan sport, ahol gyakoriak az ütközések. Elismerem, hogy Zsivkovics második félidőben sárgalapot érően szabálytalankodott, de az első sárgája nem volt jogos.
Mivel a hazaiak egész félidőben eggyel többen voltak, a győzelmük megérdemelt.
Nem alibit keresek, mert a fiúk minden tőlük telhetőt megtettek, és nehéz ilyen helyzetben játszani, de amit a hazaiaktól ma láttam, az nem más, mint egy nagy színház.”
fcdac.sk – Marco Rossi meccs utáni nyilatkozata
Háttérinfó:
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »