Marco Rossi megint a távozásáról beszélt

Marco Rossi megint a távozásáról beszélt

Egy bajnokség vonzza a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, de nem az olasz.

Marco Rossi interjút a Tribalfootball.com oldalnak, és a sportal.hu összegzése szerint beszélt a Nemzetek Ligája-szereplésről, amelyben a németek elleni győzelmet a pályafutása egyik legnagyobb sikereként jellemezte, de kiemelte az angolok elleni diadalokat, különösen az idegenbeli 4-0-s győzelmet.

„Az valóban történelmi győzelem volt. Az angolok 1928 óta nem kaptak ki otthon ekkora különbséggel, mi pedig az Aranycsapat korszaka óta nem győztünk ellenük” – mondta büszkén.

Marco Rossi elárulta, hogy a csapat sikerei után sem gratulált neki senki Olaszországból, sőt nem is érdeklődtek iránta hazája klubjai. Ennek ellenére beszélt a jövőjéről:

„2025-ig szerződésem van a szövetséggel és nem látok okot. távozásra. Egy bajnokság vonz, mégpedig a Premier League… Minden szakember ott szeretne dolgozni. Korábban beszéltem egy második ligás és egy élvonalbeli angol klubbal, de végül visszautasítottam az ajánlatokat, meggyőződésem volt, hogy az a legjobb döntés, ha Magyarországon maradok” – mondta az olasz szakember.

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

Október elején egy másik interjúban Rossi a saját jövőjéről azt mondta, nyomot akar hagyni a magyar futballban, talán ez már meg is történt, de csak akkor megy el, ha küldik, ezt Csányi Sándorral is tisztázta.

Hírdetés

Egy évvel korábban viszont arról beszélt, hogy egy válogatott és két topligás csapat is megkereste, azt ugyanakkor nem közölte, kikről van szó. Megosztotta viszont, hogy esze ágában sincs távozni, ebben pedig a nemzeti csapattól kapott ajánlat is közrejátszott.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »