Marco Rossi keményen üzent a "hamis szurkolóknak"

Marco Rossi keményen üzent a "hamis szurkolóknak"

Az 1953-as 6:3 óta először nem kapott ki Angliában a magyar labdarúgó-válogatott. Egyik szövetségi kapitány sem kommentálta, hogy a magyar szurkolók verekedtek a Wembley lelátóján.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint tanítványai bizonyítottak azzal, hogy 1–1-es döntetlent értek el az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként a Wembley Stadionban rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen.

„A fiúk az elejétől a végéig követték a taktikai utasításokat. Ma egy olyan angol csapattal találkoztunk, amely nem volt a legjobb formában, és volt egy kis szerencsénk is” – nyilatkozta a mérkőzést követő online sajtótájékoztatón az olasz szakember.

Rossi megjegyezte, az albánok elleni vereséget követően sokan idiótának gondolták,

most pedig hősök lettek. Hozzátette, a „hamis szurkolók” számára most talán megmutatták, hogy nem akkora „idióták”.

„Sokkal bátrabban játszottunk ma este. Albánia ellen a támadó harmadban nem tudtunk érvényesülni. Ezúttal viszont más volt a helyzet, a csapatnak is más volt a hozzáállása. A játékosok minden mérkőzésen a lehető legtöbbet nyújtják, ez valamikor működik, valamikor nem” – mondta Rossi, aki a sajtótájékoztatón is emlékeztetett arra, hogy a magyar válogatott az Évszázad mérkőzése, azaz a 68 évvel ezelőtti legendás, 6:3-as diadal óta először nem kapott ki Angliában.

Hírdetés

Marco Rossi és kollégája, Gareth Southgate sem kívánta kommentálni a magyar szurkolók lelátói verekedését, amely a rendőrség közleménye szerint azért tört ki, mert egy rendezőt rasszista jelzőkkel szidalmazó drukkert előállítottak.

Az angolok szövetségi kapitánya arról beszélt, tisztában voltak vele, hogy a magyar erős csapat. Szerinte tanítványai nem játszottak olyan jól, mint Budapesten, könnyen eladták a labdát és kicsit megszeppenve futballoztak, ami kifejezetten szokatlan volt számára.

A szakember kiemelte, nem tudtak elég helyzetet kidolgozni, ezért taktikát is változtattak a mérkőzés közben, de a magyarok remekül lezárták a területeket és a kontratámadásaikkal többször zavart okoztak.

Az MLSZ-nek Schön Szabolcs elmondta, a találkozó előtt rengeteget beszélgettek a társakkal, hogy min kell változtatniuk, ennek pedig meg is lett az eredménye, hiszen mindenki százszázalékosan „odatette magát” a mérkőzésen és az utolsó leheletéig küzdött.

Nego Loic szerint is elsősorban hozzáállásban változott a magyar csapat játéka, noha úgy vélte, az előző találkozókon sem voltak félénkek: „Bizonyítani akartuk, hogy képesek vagyunk meglepni az ellenfelet. Követtük a taktikát és mindenki a képességei szerinti legtöbbet beleadta”.

A magyar válogatott november 12-én San Marinót fogadja, majd három nappal később Lengyelországban zárja a kvalifikációs sorozatot.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »