Március végén rendezik meg az első Kisebbségi Színházi Fesztivált Komáromban

Március végén rendezik meg az első Kisebbségi Színházi Fesztivált Komáromban

A Komáromi Jókai Színház jubileumi évadának egyik kiemelt eseményeként hamarosan kisebbségi színházakat, társulatokat látnak vendégül a Duna menti városban – adta hírül a színház. Határon innenről és határon túlról hét produkció érkezik a március végén zajló, első alkalommal megrendezésre kerülő kisebbségi színházi szemlére, melyen az előadások mindegyike más és más szemszögből foglalkozik a kisebbségi létformával.

„A múltbeli traumák feldolgozása, a speciális szociokulturális közeg élményanyaga, viszonyunk a »nagy« közösséggel, amelynek a peremére férünk oda – minden előadás más és más optikát kínál a kisebbségi létformáknak, egyben a kisebbségi színházak lehetséges küldetéseinek a mérlegeléséhez” – fogalmaznak közleményükben, melyben közzétették a fesztivál programját is.

Másnap szakmai konferenciát rendeznek a Tiszti pavilonban, 19 órától pedig az Ifjú Szivek Táncszínház Hontalanítás című formateremtő előadását nézhetik meg a színház nagyszínpadán.

Március 28-án az eperjesi Alexander Duchnovič Színház társulata lép fel a Benkő Géza Stúdiószínpadán 16 órától, Leonyid Andrejev Szeresd felebarátodat (Láska k blížnemu) című szatírájával. Még aznap este 19 órától a hazáját elhagyni kényszerült beregszászi társulat, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Petőfi falusi eposzával, A helység kalapácsa című darabbal lép fel a nagyszínpadon.

Hírdetés

Március 29-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat Bódi Attila Lázadni veletek akartam című kortárs drámáját hozza el Komáromba: a történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik, a sötét és reménytelen időszakot kamaszhősei szemén keresztül mutatják be a Benkő Géza Stúdiószínpadon, este héttől.

Március 30-án az Egressy Béni Városi Művelődési Központban 17 órától lesz látható a Szívhangok Társulat Megeshetne másképp… című előadása, amely a szociodráma és a dokumentarista színház eszközeivel elsősorban arról mesél, milyen ma roma nőként gyereket szülni Magyarországon. Este nyolctól a Komáromi Jókai Színház nagyszínpadán a kassai Thália Színházat látják vendégül Shakespeare vígjátékával, a Szentivánéji álommal.

A kisebbségi színházi szemle március 31-én zárul a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Banović Strahinja/Bánovity Sztrahinya című kétnyelvű előadásával, melyet szintén a színház nagyszínpadán mutatnak be 19 órától.

Az előadásokra jegyet válthatnak személyesen a színház pénztárában, vagy foglalhatnak e-mailben: [email protected], [email protected] és telefonon: +421 35 7908 112, +421 35 7908 113. Online jegyvásárlási lehetőség: https://jokai.interticket.sk/. Jegyár: 10 €/előadás

(SzE/Komáromi Jókai Színház/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »