Március 1-én fáklyás felvonulás vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulóján- az NJSZ jogvédelmi biztosítást ad

Fáklyás és fehér lovas felvonulást tartanak nemzeti szervezetek vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulójának napján, 2020. március 1-jén, közterületi Horthy-lovasszobor állítását is kezdeményezve a nemzeti összefogás jegyében. A vonulásban képviselteti magát többek között a Horthy Miklós Társaság, a Mi Hazánk Mozgalom, az Országos Trianon Társaság, a MIÉP, az FKgP, a délvidéki MPSZ és a HVIM.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagjai jogvédelmi biztosítással működnek közre a megemlékezésen. Ellentüntetések lesznek, provokációk várhatók. A nemzeti jogvédők NJSZ címeres láthatósági mellényben lesznek a helyszínen.
Várjuk a rendezvény, illetve a résztvevők elleni esetleges jogsértések bejelentését, igyekszünk jogvédő segítséget adni.
A jogsértéseket kérjük mozgóképpel minden esetben dokumentálják bizonyítékként való felhasználás céljából.
Ügyeleti számunk: + 36 30 549 4167

A rendezvény bejelentését a rendőrség tudomásul vette és azt megfelelő erőkkel biztosítja.

A program:

Hírdetés

16:30-kor kezdődik nagyszabású, ökumenikus jellegű rendezvény a budapesti Szent Gellért téren.
Felszólal többek közt Csuka Tamás ny. ref. tábori püspök és dandártábornok, György Ferenc atya, a felvidéki Ipolybalog plébánosa, ifj. Hegedűs Loránt a Horthy Miklós Társaság elnökeként és Zetényi Csukás Ferenc tiszteletbeli elnökükként, dr. Fülöp Erik országgyűlési képviselő, Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, az első közterületi Horthy-szobornak otthont adó Kereki független polgármestere, Csicsai László is. Megtekinthető lesz a Szent Gellért térre kezdeményezett Horthy-mellszobor gipszmintája és a Szent Korona másolata az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetsége jóvoltából. Közreműködnek a lovas hagyományőrzők: a Bakonyi Poroszkálók Csepin Péter vezetésével.

A Gellért tér és a Kossuth tér közötti 3 km-es távolságot kb. háromnegyed óra alatt teszi meg a menet, de aki nem tudja, az tömegközlekedéssel (pl. metróval) is átmehet.

A rendőrség által jóváhagyott felvonulás a Parlamentnél ér véget (ott is lesz színpad a Nemzeti Vértanúk emlékműve mögött), hiszen 1920. március 1-jén, kormányzóvá választása napján vitéz nagybányai Horthy Miklós is a Gellért Szállóból ment az Országházba.


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »