Máramarosszigetre is özönlenek a zsidók

Pénteken Máramarosszigeten avatják fel Kelet-Európa egyik legnagyobb zsinagógáját. Az eseményen mintegy 500 haszid zsidó vesz részt a világ minden tájáról, köztük számos rabbi többek között New Yorkból, Párizsból, Londonból és Frankfurtból.

Az új építmény tulajdonképpen egy komplexum, a zsinagóga mellett egy étterem, egy iskola és egy szálloda is tartozik hozzá. 2017-ben kezdték el építeni, és teljes egészében a New York-i haszid zsidó közösség finanszírozta az építtetést. Nem csoda, hogy csak New Yorkból több száz résztvevő érkezett csütörtökön egy Boeing 787 Dreamliner repülőgéppel a szatmárnémeti repülőtérre, ahol korábban még sosem szállt le ilyen nagy gépmadár.

Aaron Teitelbaum New York-i főrabbi azt is elárulta, azért éppen Máramarosszigeten építették fel a zsinagógát, mert a nagyapja is ott született.

Hírdetés

Arról nincsenek hírek, hogy mennyibe kerülhetett a komplexum felépítése, de a Digi24 szerint csak a Tóra, a zsidók szent könyve, amelyet szintén pénteken helyeznek el az új zsinagógában, mintegy 360 ezer eurót kóstálhat.

A város polgármestere, Vasile Moldovan arra számít, hogy a vallásos zsidók zarándokhelye lesz a város, írja a Főtér.ro.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https://www.facebook.com/stiri.tvr.ro/videos/256770439753028/&show_text=0&width=560


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »