Maradhat Németországban a palesztin kislány

Valószínűleg Németországban maradhat az a palesztin kislány, aki elsírta magát egy rendezvényen, mert Angela Merkel kancellár azt mondta neki, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni, és lesznek, akiknek távozniuk kell.

Aydan Özoguz bevándorlási, menekültügyi és társadalmi integrációért felelős államminiszter a nagy feltűnést keltett esetről a Spiegel Online hírportálnak pénteken azt mondta, hogy ugyan nem ismeri a kislány helyzetét pontosan, de rostocki iskolai fórumon készült videófelvétel alapján kiválóan beszél németül és tudható, hogy már hosszabb ideje Németországban él. A kormány pedig éppen az ilyen élethelyzetek rendezésére módosította a vonatkozó törvényt, hogy „a beilleszkedett fiataloknak perspektívát adjunk”.

A berlini vezetés azért dolgozik, hogy „a fiatal és jól beilleszkedett embereknek valódi esélyük legyen” a letelepedésre – mondta az államminiszter, rámutatva, hogy „senkinek sem fűződik érdeke ahhoz, hogy régóta nálunk élő embereket elküldjünk”.

A kislány négy éve érkezett Németországba egy libanoni palesztin menekülttáborból, és a szerdán tartott rostocki fórumon elmondta a kancellárnak, hogy családját sokáig a kitoloncolás fenyegette és nem tudják, maradhatnak-e Németországban, a bizonytalanság pedig megnehezíti az életüket.

Hírdetés

Merkel azt mondta, hogy megérti a kislány helyzetét, de „a politika néha kemény dolog, és ugyan nagyon rokonszenves vagy, de te is tudod, hogy a libanoni palesztin menekülttáborokban még sok ezren élnek. Ha most azt mondanánk, hogy mind jöhettek, és Afrikából is mindenki jöhet, akkor nem tudnánk kezelni a helyzetet”.

Hozzátette, hogy a kormány csak a menekültügyi eljárások átfutási idejének csökkentésével tudja enyhíteni a menedékkérők bizonytalanságát. Ez az „egyetlen válasz”, amelyet Németország adhat, „és lesznek, akiknek vissza kell menniük” – mondta a kancellár, akit ezért sokan szívtelenséggel, érzéketlenséggel vádoltak.

A törvénymódosítás alapján a menekült vagy oltalmazott státuszra nem jogosult, de „eltűrt”, befogadott menedékkérők – vagyis olyan személyek, akinek menedékjogi kérelmét elutasították, de nem utasították ki őket az országból – huzamosabb időre tartózkodási engedélyt kaphatnak, amennyiben legkevesebb nyolc éve, fiatalkorúak esetében pedig négy éve az országban élnek, jól beszélik a nyelvet és eltartják magukat. Jelenleg nagyjából 125 ezren vannak ebben a helyzetben.

A módosítás másik fő pontja szerint mindazokat, akiknek csekély esélyük sincs a tartózkodási engedély megszerzésére, az eddiginél rövidebb határidővel kiutasítják. Az új szabályokat az előző héten fogadta el a törvényhozás, és akkor lépnek majd érvénybe, amikor az államfő aláírja a törvényt.

Hunhír.info – MTI


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »