Felértékelődtek a „Kotleba-árvák” a parlamentben, legalábbis az OĽaNO párt számára. Előbb Igor Matovič, majd Gyimesi György „kokettált” velük, különböző előjelekkel. A próbálkozások nem arattak osztatlan sikert.
Nem lehet szemlesütve elmenni amellett, ha egy kormányfő önnön gúzsba kötöttségéről nagy nyilvánosság előtt vall. Eduard Heger nemrégiben egy televíziós vitaműsorban arról beszélt, a négy koa-líciós párt elnöke mondja meg neki, mit kellene tenni. Ha egy miniszterelnök nem pártelnök, az atipikus ugyan, de nem példátlan. A miniszterelnökség és a pártelnökség tudatos különválasztására egyebek mellett Magyarországon is történt kísérlet: Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején Kövér László, majd Pokorni Zoltán is vezette a pártot, ez utóbbi a választási vereség után is, majd családi okokból történt lemondását követően Áder János is állt a párt élén majd’ egy esztendeig.
Medgyessy Péter nemhogy elnöke, tagja sem volt a kormányát alkotó két párt valamelyikének. Szlovákiában a Moravčík-féle ideiglenes kormányt nem számítva – csak egy olyan, rövid életű próbálkozás volt, amikor nem pártelnök volt a miniszterelnök: Iveta Radičová kabinetje, ez pedig nem valamilyen politikai kísérletező kedv okán, hanem színtiszta pragmatizmusból, mivel Mikuláš Dzurinda már vállalhatatlan volt kormányfőként.
Ő aztán a külügyminisztérium Mély úti épületében verte fel törzsi sátrát, ott adták egymásnak a kilincset a hazai politikai és gazdasági élet képviselői, ha el akartak intézni valamit. Iveta Radičová kezében nem maradt más eszköz, mint hogy a koalíciós tanács ülésein rendre hisztérikus lemondási kísérletekkel fenyegesse partnereit. Erre aztán nem volt szükség, mert a Szabadság és Szolidaritás bedöntötte a kormányt, nyolc évre a Smer karjaiba taszítva az országot. Eduard Heger, volt pénzügyminiszter valószínűleg tudta, mit vállal, miután a Szputnyik elvitte Matovič miniszterelnökségét. A pénzügyminisztérium a kormányhivataltól egyébként sincs messze, Matovič akár „papucsban” is átmehet, hogy a kabinet dolgait rendezze. Ebből lehetett elege a kamerák előtt nyilvánosan felsóhajtó Hegernek? Netán előre próbált menekülni a borítékolható kormányzati sikertelenségből, rámutatva az igazi felelősökre? Vagy ez már a vég kezdete, Hegernek már elment a kedve az egésztől, és S.O.S. jeleket adott le?
Hogy lesz most a benzinnel?
Utolsó rohamra indultak a szlovákiai gépjárművezetők, miután egy napsütéses tavaszi délutánon Gulyás Gergely magyar kancelláriaminiszter váratlanul bejelentette, vége a tankolási turizmusnak. A felvidéki magyarok eddig jobbára a csak egy kávét kérők nyugalmával figyelték az Egyszerű Emberek és a Szabadság és Szolidaritás viaskodását arról, hogyan nem lehet Szlovákiában csökkenteni az üzemanyagok árát. Hisz nekünk – és persze a Rajkán tankoló pozsonyi taxisoknak is – volt más megoldásunk. Eddig.
Az SaS az üzemanyag jövedékiadó-tartalmának csökkentésével állt elő, a nyolcszázalékos csökkentés hozzávetőleg 18 centes árcsökkenést eredményezne. De, nem oda Buda!, akarom mondani Brüsszel. Bár az üzemanyag áfacsökkentésére van uniós példa: Lengyelország, ám északi szomszédaink Brüsszellel való egyeztetés nélkül csökkentettek áfát.
Matovič is Brüsszelre hivatkozva fúrta meg az adócsökkentés lehetőségét, kitartva a Slovnaft megsarcolása, mint egyedüli üdvözítő lehetőség mellett, amely azonban az üzemanyagárakra nem megoldás, mindössze a saját, kormányzati segélycsomagjához képez üzemanyagot.
Azt, hogy a koalíció két pártja között – és a háttérben – micsoda indulatok feszülnek egymásnak, jól mutatja, hogy a Slovnaft-különadóról szóló javaslat eltolódott a következő parlamenti ülésre. Az állampolgárok pedig itt maradtak az 1,80 euró körüli üzemanyagárakkal. Amit a benzinturizmus utolsó napján „bandaszkákba” sikerült tankolni, az még elég lehet egy kis időre. De utána?
Családi barátunk
Amíg azt számolgatjuk, hogy egy hátaslovat, vagy egy Škoda Octavia Combit rentábilisabb-e fenntartani ezek mellett az üzemanyagárak mellett, legalább abban biztosak lehetünk, hogy családunk barátja, Igor Matovič valamilyen formában segítő kezet nyújt. Azért talán nem kellene köszöntet mondani, hogy az eddig gyalázatos családi pótlékot két lépcsőben értelmezhető szintre emelik. A 105 millió eurós csomagból a nyugdíjat nem kapó időskorúak, az anyagi szükséghelyzetben lévők, a hivatásos szülők, a mozgás- vagy más módon sérült személyek személyi asszisztensei, a regisztrált és nem regisztrált ápolók is részesülnek.
Csupa alulfinanszírozott, sérülékeny társadalmi csoport, róluk a nagy ellátórendszerekből történő kifizetések átalányban történő emelése során a leggyakrabban elfeledkeznek. Jó, hogy célzottan rájuk is gondolnak. Az viszont nem jó, hogy egy szintén széles, és nagyon sérülékeny társadalmi réteg, a nyugdíjasok támogatását figyelmen kívül hagyja a javaslat, elégségesnek tartva, hogy az 1,3 százalékos nyugdíjemelés mellett a 13. havi nyugdíjakat előre hozva fizetik ki.
Matovič azt mondta, „extrém módon nő a családoknak nyújtott segítség”, Szlovákia pedig a családtámogatási politika mintaországává válhat. Mintamegoldások helyett azonban csak különálló, kapkodó, ad hoc intézkedések füzérét láthatjuk. Ez a rendszertől még messze van.
A családtámogatási, vagy inflációellenes – a nem kívánt törlendő – csomag elfogadása esetében Matovič, látva a koalíción belüli ellenmozgást, biztosra akart menni. Ezért a parlamentből kiebrudalt Marián Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt alelnökével, Martin Beluskýval egyeztetett a javaslatcsomag támogatásáról. Ez még, némi hörgés után, belesimulhatott volna a hazai közélet viharos tengerébe, Matovič azonban ezt még tudta fokozni, mikor kifejtette, büszke erre a lépésére.
Pártbeli főnöke példáját követve Gyimesi György képviselő sem találta „büdösnek” Kotlebáékat. Az OĽaNO magyar képviselője az ĽSNS listáján a parlamentbe került, utóbb a frakciót elhagyó Tomáš Tarabával együtt nyújtott be javaslatot a szivárványos zászló középületeken való elhelyezésének tilalmáról.
Sérülő ellenőrző mechanizmusok
Nemcsak ez a koalíció fütyül az államgépezetbe beépített „fékek és ellensúlyok” rendszerének elemeire. Mária Patakyová rendre szellős parlamenti padsorok előtt ismertethette éves jelentését, mely aztán elhangzását követően rögvest érdektelenségbe is fulladt. A nem olyan régi keletű, kacifántos nevű, ám (sajnos, csak) elméletben nagyon fontos, Társadalomellenes Tevékenység Bejelentőit Védő Hivatal – amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy védje a korrupcióról, és egyéb visszásságokról az egyes struktúrákon belülről tájékoztatást adó embereket, az ún. whistblowereket – elnöke nemrégiben arról beszélt, még a minisztériumok sem tartják be a törvény ellenőrző mechanizmusok működtetésére vonatkozó passzusait, ennek megfelelően a bejelentések száma is csekély. Azt, hogy ez a fajta ellenőrző tevékenység mennyire gyenge lábakon áll régiónkban, jól mutatja, hogy a tevékenységet folytató személy, a whistblower – szó szerinti fordításban sípfújó – megnevezésére bizony nincs sem magyar, sem szlovák kifejezésünk.
Az ombudsman is egy független szerv, melynek küldetése, hogy megvédje az állampolgárok alapvető jogait és szabadságait az államigazgatási szervek előtt. Már Mária Patakyová megválasztásakor lehetett tudni, hogy mandátuma 2022. március 29-én fog lejárni. Ennek ellenére sem a kormányzat, sem az ellenzék nem tett semmit, hogy a posztot betöltsék.
Azon már meg sem lepődünk, hogy a gyermekombudsman pozíciójára a megfelelő személy keresése teljes érdektelenségbe fulladt, míg végül, szinte véletlenül Jozef Mikloškót sikerült megválasztani a tisztségre. Ez is csak egy hajszálon múlott, 79-en támogatták.
Az Állami Számvevőszék szintén fontos szerv lehetne, ha a róla szóló törvényt teljes terjedelmében sikerülne következetesen érvényesítenie. Az elmúlt hét évben Karol Mitrík, a Szlovák Információs Szolgálat Radičová-kormány alatti vezetője állt az intézmény élén, az utód személyében azonban a koalíciós pártoknak hosszas vajúdás után sem sikerült megegyezni. Ľubomír Andrassy eddigi alelnök – érdemei elismerése mellett – 75 támogató szavazattal csak azért lett elnök, mert nem volt más. Úgy látszik, ezért a pozícióért nem állnak sorban az emberek. Az NKÚ-ról szóló törvény kimondja, hogy a mindenkori elnöknek addig kell a hivatalában maradnia, amíg az új elnököt meg nem választják, a hivatal nem lehet „fejetlen”. Ján Jasovský előző elnök hivatali ideje 2012-ben járt le, de példátlan módon 2015-ig, Mitrík megválasztásáig kénytelen volt hivatalban maradni, mivel utódját többszöri nekifutásra sem sikerült megválasztani.
Megjelent a Magyar7 2022/22.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
