Már vizsgálja az ügyészség Von der Leyen vakcinabotrányát. Közben milliószámra ömlik az oltóanyag Szlovákiába

Már vizsgálja az ügyészség Von der Leyen vakcinabotrányát. Közben milliószámra ömlik az oltóanyag Szlovákiába

A Pfizer volt az a gyógyszercég, amelynek vakcináiból Szlovákia a legtöbbet vásárolta, és amelynek most nagyon kényelmetlen kérdésekre kellene választ adnia a hatóságok előtt. A dolog miatt a szlovák liberális politikai garnitúrának is szégyenkeznie kellene, hiszen ők voltak azok, akik politikai nyomásgyakorlással teremtettek piacot a túlárazott vakcináknak.

A koronavírusjárvány kitörése utáni évben nagyon kemény harcok gazdasági és politikai harcok folytak azért, hogy Szlovákiában csak az EU Gyógyszerügynöksége által engedélyezett vakcinákat hozzanak forgalomba. Ezek közé sem az orosz sem a kínai vakcina nem tartozott. Az amerikai Pfizer volt azonban az, amely a legpozitívabb megítélést kapta. És az EU Szlovákiával együtt hatalmas mennyiségben vásárolt be belőle.

Már akkoriban is voltak gyanús gyanús körülmények. Például az, hogy az Európai Bizottság és a vakcinagyártók közt köttetett szerződéseket titkosították – még az árat sem hozták nyilvánosságra, ami rengeteg spekulációt indított el. Mikor aztán a vakcinák nem érkeztek meg időben, a koronavírusjárvány pedig egyre több idős áldozatot követelt, kiderült, hogy az EU “bölcs” vezetői olyan szerződéseket írtak alá, amely nem tartalmazott sem késedelmi kötbért, sem kárpótlást. Vagyis a vakcinagyártókat nem lehetett számonkérni semmiért.

Ma már jócskán továbbfejlődött az ügy.

Már két éve foglalkozik a nemzetközi sajtó Ursula von der Leyen európai bizottság elnök eddigi legnagyobb korrupciós ügyével. A gyanú szerint senki által nem ellenőrzött, azóta “elvesztett” SMS-ekben egyezte le a Pfizer vezetőjével a vakcinavásárlást.

Az átláthatóságon túl jóval súlyosabb vád, hogy vélhetően olyan szinten túlárazott volt az ügylet, hogy Von der Leyen ezzel több tízmilliárdos extraprofithoz juttatta az amerikai céget. Megjegyezzük, Von der Leyen egész családja az Egyesült Államokban él, és a Pfizerrel kötött szerződés aláírása után az Európai Bizottság elnökének férje váratlanul a gyógyszercég egyik partnervállalatának orvosigazgatójává lépett elő.

Ma már az ügyben a luxembrugi ügyészség nyomoz, ám azt hivatalosan nem tette közzé, hogy mely vakcina vagy cég vonatkozásában. Részleteket a “közérdekre” hivatkozva nem ad ki. Az eddigi sajtóinformációk szerint 36 milliárd euró összértékben 1,8 milliárd adag vakcina a nyomozás tárgya. Az ügylet kapcsán az Európai Bizottság neves egyszerűséggel nem hajlandó nyilatkozni, nem hozza nyilvánosságra a részleteket, főleg nem a tárgyalásokról.

Hírdetés

Miközben nyomozás zajlik a Pfizer és Von der Leyen ellen, Szlovákiába csak idén 5,5 millió adag vakcina érkezett, és a közeljövőben további milliókat várnak. 2023 végéig összesen 5,6 Pfizer vakcinát vásárol Szlovákia (Az Európai Bizottságon keresztül). A második legtöbbet Modernából hozzuk az országban: kevesebb mint 300 ezret – a Pfizer tehát elsöprő dominanciával rendelkezik a szlovákiai piacon.

És ez csak Szlovákia. A Pfizer nem szívbajos, és meg is van rá az oka. Csak idén 100 milliárd dolláros forgalomra számíthat, ami több mint kétszerese a pandémia előtti évek forgalmának. Ennek a forgalomnak a zömét a vakcinákból és a paxlovid koronavírus elleni gyógyszer eladásából származik.

Ha emlékszünk még, a liberális képviselők hatalmas cirkuszt csaptak, mikor Igor Matovič (OĽANO) még kormányfőként 2021 márciusában orosz vakcinát vásárolt. Kormányválság robbant ki, a miniszterelnöknek és az egészségügyi miniszternek mennie kellett.

A liberálisok és a mainstream újságírók minden fórumon azt sulykolták, csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által regisztrált oltóanyagokat szabad csak Szlovákiának megvásárolnia (a Szputnyik V nem ilyen volt, azonban akkoriban az EMA által már engedélyezett vakcinák egyike sem volt elérhető az elégtelen gyártókapacitás miatt). Közben emberek haldokoltak a kórházakban.

Most pedig kiderült, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által elsők között engedélyezett egyik vakcinát késve, túlárazva, átláthatatlan és megkérdőjelezhető körülmények között, gyaníthatóan korrupciós ügylet keretében vásárolta meg az EU, benne Szlovákia. És a szlovák liberális politikusok (köztük Čaputová, Remišová, Klus, Valášek de még Korčok is) sem akkor, sem most nem emeltek kifogást. Mi több, azóta is milliószámra érkezik az országba a túlarázott oltóanyag.

Méghozzá úgy, hogy nincs is rá szükségünk, mivelhogy az oltási hajlandóság nullához konvergál, a járvány kevesebb áldozatot szed, a hírek pedig ma már Ukrajnáról szólnak. A feleslegessé vált milliónyi vakcina miatt májusban Szlovákia és más tagállamok is új feltételeket szerettek volna kieszközölni a szerződésekben. Az egészségügyi minisztérium konkrétan azt kérte az EU-tól, hogy érdeklődés hiánya miatt állítsa le a vakcinák szállítását, és tegye lehetővé a felesleg más országoknak történő ingyenes átadását. Ez utóbbi nem egy egyszerű feladat, mert a szegény, rászoruló országokban nincsenek meg azok a speciális hűtők, amelyek a vakcina tárolására alkalmasak.

Mindennek ellenére a koronavírusjárvány még nem ért véget. Aki pedig élni akar az oltás lehetőségével továbbra is megteheti, ha regisztrál a korona.gov.sk kormányzati portálon (csak az első, a harmadik és negyedik oltáshoz kell regisztráció). Az érdeklődők a Pfizer, a Novavax és a Janssen (Johnson&Johnson) vakcinái közül választhatnak.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »