Már vártuk, hogy Szakály Sándort az igazság kimondásáért betámadja a Mazsihisz

Közleményben tiltakozott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) Szakály Sándor minapi nyilatkozata ellen.

„Szakály Sándornak, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatójának a Magyar Hírlapban közölt nyilatkozata szerint az 1920-as numerus clausus „sok félreértésre” ad okot. Szerinte a jogszabályi „szövegben konkrétan nem is szereplő zsidóságba pedig csak az izraelita hitűek, vagyis azok tartoztak bele, akik nem keresztelkedtek ki.

Hírdetés

Szakály Sándor megismételte azt a sokat hangoztatott álláspontját, miszerint a numerus clausus „még nem jogfosztás, hanem jogkorlátozás, és semmiképp nem helyes zsidótörvénynek nevezni”.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége sajnos ismételten kénytelen felhívni a figyelmet, hogy Szakály Sándor sokadjára tesz közösségünk számára sértő, tudományosan cáfolt nyilatkozatokat.

Történeti szempontból téves megnyilvánulásai nem csak megtévesztők, de veszélyesek is. Az általa képviselt megközelítés és szóhasználat kifejezetten méltánytalan a zsidósággal szemben.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »