Már több mint 2,3 millió ukrán menekült kért védelmet az EU-ban

Már több mint 2,3 millió ukrán menekült kért védelmet az EU-ban

Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának február 24-i kezdete óta mintegy 2,3 millió ukrajnai állampolgár, vagyis az elmenekültek 44 százaléka kért nemzetközi védelmet az Európai Unió valamelyik tagországában – közölte az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége szerdán.

A máltai központú EU-ügynökség jelentésében közölte, hetente átlagosan csaknem 300 ezer Ukrajnából érkező menekült kér ideiglenes védelmet az Európai Unióban.

Hírdetés

Azt írták, hogy az ukrajnai orosz invázió kezdete óta mintegy 4,6 millió Ukrajnából érkező menekült lépett az Európai Unió területére, abból a mintegy 5,3 millióból, akik elhagyták az országot. Lengyelországba több mint 2,9 millió, Romániába mintegy 800 ezer, Magyarországra több mint 500 ezer, illetve Szlovákiába 360 ezer menekült érkezett.

Az uniós ügynökség elemzése szerint az eddig ideiglenes védelmet kérő ukrán állampolgárok kétharmada nő, a kérelmezők között alig van felnőtt kísérő nélküli kiskorú.
   
A konfliktus miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerülő ukrán állampolgárok és Ukrajnában élők, valamint családtagjaik az Európai Unió egész területén jogosultak védelemre. Az Ukrajnában jogszerűen tartózkodó olyan nem ukrán állampolgárok és hontalanok, akik nem tudnak visszatérni származási országukba vagy régiójukba, szintén védelemben részesülnek az EU-ban.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »