Már szavaznak a dzsihadisták a következő terrortámadás célpontjáról

Megszavaztatta követőit az Iszlám Állam az interneten: arra voltak kíváncsiak, hogy a dzsihád harcosai legközelebb melyik ország lakosaira csapjanak le. A válaszadók között megoszlottak a vélemények Nagy-Britannia, Oroszország és az Egyesült Államok között.

Aki úgy gondolta, hogy a brüsszeli terrortámadást online ünneplő dzsihadisták Facebook üzenetei vagy Tweetjei jelentik a hét második felének mélypontját, tévedett.

Az Iszlám Állam egyik netes fórumán ugyanis már javában szavazhatnak a követőik a következő terrortámadás célpontjáról – írja az Express brit portálra hivatkozva a Hirado.hu.

Milyen színű lesz az Eiffel-torony a következő támadások után? – tették fel a kérdést a netes fórumon, hiszen arra számítanak, hogy a franciák a következő terrortámadás áldozatairól is hasonlóképpen emlékeznek majd meg, mint a belgákról.

Párizs szimbólumát kedd éjjel “öltöztették” belga nemzeti színekbe a franciák. Az Eiffel-torony utoljára novemberben világított a francia lobogó színeiben, a párizsi terrortámadás 130 áldozatának emlékére.

Először a briteket, utána az összes hitetlen fővárost

Hírdetés

A szavazás jelen állása szerint a fórumon voksolók fele Nagy-Britanniát támadná meg először, de Oroszország és az Egyesült Államok is a veszélyeztetett országok között szerepel.

Az egyik dzsihadista ezt válaszolta a feltett kérdésre: “Az Iszlám Állam először Londonra, Washingtonra, Rómára, majd a hitetlenek összes fővárosára csapást mér”.

Egy másik azt írta: “A keresztesek hatalmas hibát vétettek és összezavarodtak. Tegnap Párizs, ma Brüsszel, nem tudják, holnap mi vár rájuk”.

Már a jordániai pilótáról is szavaztak

A hátborzongató szavazás nem új keletű: már korábban is szerveztek hasonló voksolást a dzsihadisták, legutóbb arról kérdezték meg követőiket, hogy milyen módon végezzék ki a foglyul ejtett jordániai pilótát, Maáz al-Kaszaszbét.

Végül benyugtatózva berakták egy ketrecbe, végiggörgették az egybegyűlt tömeg előtt és élve elégették.

Orientalista.hu – Ma.hu


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »